Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-03-29 / 12. szám

Paksi Hírnök 1996. március 29. OfD BÁRKATÖRTÉNET MÁRIA, PÖTTYÖS ÉS PAPI, A DUNA-PART ÖREG BÁRKÁI Äok a helybéliek és a város környékén élők, akik a paksi halászoktól kíván­nak halételnek valót vásárolni jól tudják, hogy hol keressék az asztalra szánt portékát. Mi sem természetesebb számukra, mint felkeresni a korzó előtti Duna-partnál kikötött halászbárkát. Jól tudják, hogy ameddig csak az idő engedi megszokott helyén találják az immár 3 éve a halászhoz, vásárlóhoz egyaránt hű­séges vízi alkalmatosságot. Ha télvíz ide­jén mégis elhagyja állomáshelyét, annak az iránta is könyörtelen időjárás az oka. Mint annak idején a vízi malmokkal a bárkával is megesik, hogy tetszhalottá dermeszti a tél. Ilyenkor az előbbieket - amíg léteztek - a téglagyár előtti telelőbe vontatták. A bárka az utóbbi években az erőmű hideg vizes csatornájának védel­mében tölti téli szabadságát, s a halászok a parton árusítják a halat. A vízimalmok régen elpusztultak, s velük a telelő is meghalt, a bárka azonban - reméljük még sokáig — dacol az elmúlással. Nem­csak hasznos vízi építmény a bárka, de sokan az országos hírű paksi nagyha­lászok szimbólumának is tartják. Készí­tettek róla maketteket, ezerszer lefény­képezték, megörökítették festményeken, szórólapokra, plakátokra nyomtatták „portréját”. Az elmúlt több mint fél évszázadban •három bárka is szolgálta a paksiakat. Méreteikben, formájukban csaknem tel­jesen azonosak voltak. Mintha a Paksi Halászati Termelő Szövetkezet első, Má­riának keresztelt haltárolója fialta volna a másik kettő, hozzá igen hasonlatos Pöttyöst és Papit. Máriát még Apatinban építtette Vitéz Fenyvesi Imre, aki a negy­venes években a paksi Duna-szakasz ha­lászati jogának bérlője volt. Miután ez az építmény a paksi halászok szövetkeze­tének birtokába került, még nem keve­sebb mint húsz évig volt használatban. Az „öreg hölgyet” Pöttyös követte, aki 1974- ben „született” Mohácson, s összesen 14 évet élt. 1988-ban Papi, a mai halász­bárka „születésének” évében szétbontot­ták. Papit szintén Mohácson, a Petőfi Sán­dor Halászati Szövetkezet hajóács üze­mében építtették a paksiak, többé-ke­­vésbé elődei mintájára, méretei csaknem megegyeznek Mária és Pöttyös méretei­vel. Ha beszélhetünk itt újraszületésről megállapíthatjuk, hogy a HTSZ első bár­kájának, Máriának második reinkarná­ciója is rendben végbement, ám nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a folyamatnak egy­szer s mindenkorra vége szakad. Gyurkó Ferenc, a paksiak HTSZ-ének elnöke elmondta, hogy Papi csupán nyolcéves, s mivel ez a szám a hozzá ha­sonló bárkák életében nagyjából a közép­kornak felel meg, jó esély van arra, hogy az építmény még évekig használható lesz. Megtudom, hogy Pöttyös és Papi is paksi halászok nevét örökölték, továbbá az, hogy manapság nem kifizetődő hozzájuk hasonló bárkát építtetni. Valószínűnek tartja, hogyha ennek eljön az ideje, kor­szerű, időt állóbb fém haltárolóval cseré­lik le Papit. Jómagam természetesen nem a szak­ember szemszögéből nézem a dolgot. Én hasznosnak tartanám, ha szolgálati idejé­nek lejártával Papi nem jutna elődei sor­sára, nem lenne az enyészeté. Úgy vélem, hogy a tölgyfából vagy bármilyen fából készült halászbárka legalább annyira hozzátartozik a paksi Duna-szakasz ké­péhez, mint hajdanán a vízimalmok. Ha már a vízimalmokat ebek harmincadjára hagyta menni az ötvenes évek rossz szelleme, legalább a majdan kiszolgált halászbárkát kellene annyira rendbe hozni, hogy kiállíthassák valahol. Miért is ne maradhatna meg érdekes látnivaló­nak, idővel, akár muzeális értékké is vál­hatna. Persze a jövő dolga, hogy igényt tart-e, hajlandó lesz-e áldozni egy halász­ember szavait idézve „ereklyére”.-Sokan jövünk-megyünk, sétálunk a Duna-parton, a korzón, s ha nincs szük­ségünk halra, különösebben nem érdekel bennünket a partközeli vízen tanyázó, part alatt szerényen meghúzódó Papi ne­vezetű halászbárka. Többnyire csak hiá­nyára figyelünk fel, kutatjuk emlékeze­tünkben, hogy mi tűnt el a megszokott képből, s mikor rájövünk, hogy nincs helyén a bárka, többnyire arra gondo­lunk, hogy biztosan a pusztulásra ítélt partra vetettek sorsára jutott. Bevallom, engem is hiánya késztetett arra, hogy írjak róla. Jóleső érzés töltött el, amikor megtudtam, hogy az égvilágon semmi baja nincs a Papinak csak téli ál­mát alussza a hideg vizes csatorna védel­mében, de ha jó reggelt kíván neki a ta­vasz, azonnal visszatér szokott helyére. Tart még a bárka álma, de közel az ébre­dés. SZARKA JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom