Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-03-29 / 12. szám
Paksi Hírnök 1996. március 29. OfD BÁRKATÖRTÉNET MÁRIA, PÖTTYÖS ÉS PAPI, A DUNA-PART ÖREG BÁRKÁI Äok a helybéliek és a város környékén élők, akik a paksi halászoktól kívánnak halételnek valót vásárolni jól tudják, hogy hol keressék az asztalra szánt portékát. Mi sem természetesebb számukra, mint felkeresni a korzó előtti Duna-partnál kikötött halászbárkát. Jól tudják, hogy ameddig csak az idő engedi megszokott helyén találják az immár 3 éve a halászhoz, vásárlóhoz egyaránt hűséges vízi alkalmatosságot. Ha télvíz idején mégis elhagyja állomáshelyét, annak az iránta is könyörtelen időjárás az oka. Mint annak idején a vízi malmokkal a bárkával is megesik, hogy tetszhalottá dermeszti a tél. Ilyenkor az előbbieket - amíg léteztek - a téglagyár előtti telelőbe vontatták. A bárka az utóbbi években az erőmű hideg vizes csatornájának védelmében tölti téli szabadságát, s a halászok a parton árusítják a halat. A vízimalmok régen elpusztultak, s velük a telelő is meghalt, a bárka azonban - reméljük még sokáig — dacol az elmúlással. Nemcsak hasznos vízi építmény a bárka, de sokan az országos hírű paksi nagyhalászok szimbólumának is tartják. Készítettek róla maketteket, ezerszer lefényképezték, megörökítették festményeken, szórólapokra, plakátokra nyomtatták „portréját”. Az elmúlt több mint fél évszázadban •három bárka is szolgálta a paksiakat. Méreteikben, formájukban csaknem teljesen azonosak voltak. Mintha a Paksi Halászati Termelő Szövetkezet első, Máriának keresztelt haltárolója fialta volna a másik kettő, hozzá igen hasonlatos Pöttyöst és Papit. Máriát még Apatinban építtette Vitéz Fenyvesi Imre, aki a negyvenes években a paksi Duna-szakasz halászati jogának bérlője volt. Miután ez az építmény a paksi halászok szövetkezetének birtokába került, még nem kevesebb mint húsz évig volt használatban. Az „öreg hölgyet” Pöttyös követte, aki 1974- ben „született” Mohácson, s összesen 14 évet élt. 1988-ban Papi, a mai halászbárka „születésének” évében szétbontották. Papit szintén Mohácson, a Petőfi Sándor Halászati Szövetkezet hajóács üzemében építtették a paksiak, többé-kevésbé elődei mintájára, méretei csaknem megegyeznek Mária és Pöttyös méreteivel. Ha beszélhetünk itt újraszületésről megállapíthatjuk, hogy a HTSZ első bárkájának, Máriának második reinkarnációja is rendben végbement, ám nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a folyamatnak egyszer s mindenkorra vége szakad. Gyurkó Ferenc, a paksiak HTSZ-ének elnöke elmondta, hogy Papi csupán nyolcéves, s mivel ez a szám a hozzá hasonló bárkák életében nagyjából a középkornak felel meg, jó esély van arra, hogy az építmény még évekig használható lesz. Megtudom, hogy Pöttyös és Papi is paksi halászok nevét örökölték, továbbá az, hogy manapság nem kifizetődő hozzájuk hasonló bárkát építtetni. Valószínűnek tartja, hogyha ennek eljön az ideje, korszerű, időt állóbb fém haltárolóval cserélik le Papit. Jómagam természetesen nem a szakember szemszögéből nézem a dolgot. Én hasznosnak tartanám, ha szolgálati idejének lejártával Papi nem jutna elődei sorsára, nem lenne az enyészeté. Úgy vélem, hogy a tölgyfából vagy bármilyen fából készült halászbárka legalább annyira hozzátartozik a paksi Duna-szakasz képéhez, mint hajdanán a vízimalmok. Ha már a vízimalmokat ebek harmincadjára hagyta menni az ötvenes évek rossz szelleme, legalább a majdan kiszolgált halászbárkát kellene annyira rendbe hozni, hogy kiállíthassák valahol. Miért is ne maradhatna meg érdekes látnivalónak, idővel, akár muzeális értékké is válhatna. Persze a jövő dolga, hogy igényt tart-e, hajlandó lesz-e áldozni egy halászember szavait idézve „ereklyére”.-Sokan jövünk-megyünk, sétálunk a Duna-parton, a korzón, s ha nincs szükségünk halra, különösebben nem érdekel bennünket a partközeli vízen tanyázó, part alatt szerényen meghúzódó Papi nevezetű halászbárka. Többnyire csak hiányára figyelünk fel, kutatjuk emlékezetünkben, hogy mi tűnt el a megszokott képből, s mikor rájövünk, hogy nincs helyén a bárka, többnyire arra gondolunk, hogy biztosan a pusztulásra ítélt partra vetettek sorsára jutott. Bevallom, engem is hiánya késztetett arra, hogy írjak róla. Jóleső érzés töltött el, amikor megtudtam, hogy az égvilágon semmi baja nincs a Papinak csak téli álmát alussza a hideg vizes csatorna védelmében, de ha jó reggelt kíván neki a tavasz, azonnal visszatér szokott helyére. Tart még a bárka álma, de közel az ébredés. SZARKA JÓZSEF
