Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-12-08 / 49. szám
1995. december 8. Paksi Hírnök •ÜÜ. EMBERMESÉK Masszív, nagy ház áll a régi paksi földbirtokosról elnevezett Rosthy utcában, családjával Kern János él benne. Sokan ismerik városszerte, hiszen a kertben megtermő ezt-azt, no meg virágot árulnak a lakótelepi népnek az atomváros kispiacán. KERN JÁNOS Csendben él a mi fajtánk, dolgozunk szakadaüan - mondja a maholnap hatvanadik életévét betöltő Kern János.- Lehet, hogy őseimtől, a néhai Khmerektől örököltem ezt. De mi már csak ilyenek maradunk- invitál be a nagy házba a házigazda.-Napközben én a nyárikonyhában teszek-veszek. A vejem is ott ebédelt nemrég, miután hazajött a szőlőből - mondja Lizi mama, János anyósa.-Most délutános vagyok a Vízműnél, invitálnak a tisztaszobába. Hajnalban már kinn voltam, kapálva födögettem - mondja a házigazda, aki úgy véli: rajta kívül tán már nincs is senki, aki így munkálná a szőlőt. De nagyon régiek a tőkék - hallom, vannak már tán 150-200 évesek is, jobbára még az anyósom édesapja ültötte őket - mondja Lizi néni, miközben el-eltűnik valami csinálnivalóval.-Hazai fajták vannak, a fehér denken, a vörös denken. Ez utóbbi sokáig eltartható, még a tél elején is lehet csipegetni belőle. Szeretek a szőlővel bíbelődni meg is hálálja a munkát. Még édesapám mondta, a szőlő szereti a pipafüstöt, vagyis, ha állandóan vannak körülötte. A családban vagy 435 öl szőlő van. Az asszonyok - a feleségem és az anyósom csak kötözni meg gyomlálni járnak ki, a többi az én reszortom. Beszéltünk a gyermekkorról, amint kislegényként az ökröket legeltette Imsósban, meg arról a tizenkét kataszterről, ami a Kern famíliának volt a tagosításig. Szinte nem is merem megkérdezni Kern Jánost, hogy ismeri-e a tédenkedést.-Volt egy tél, amikor én is tédenkedhettem, legalábbis a munkahelyemen, mert baleset ért. A munka mellett még másodállásom is volt, a Népbolt két paksi üzletében dolgoztam. Egyszercsak, amikor szállítottunk valamit, a teherautó megbillent, én meg kiröpültem belőle. Lett is medencecsonttörésem, meg eltörött a bal kezem. Ül előttem Kern János, a szeme néha fiatalos kéken csillog, de tekintetében benne van az elmúlt évtizedek munkával töltött sok-sok hétköznapja. Amit tett a családjáért, az új házért, az első Csepel vagy Pannónia motorkerékpárért. A Zetor pedig vagy húsz évig dübörgött alatta és hosszú tud lenni az aratás. Mi volt a legszebb a legboldogabb pillanat az életében - teszem fel a kérdést ennek az öreg-fiatal paksi embernek, a sváb Khmerek mai utódjának, aki életében csak egyszer látta a Balatont.- Egy embert visszahoztam a halálból - mondja és ma is boldogság önti el az arcát, amint visszaemlékezik. Már a Vízműnél dolgoztam, 1986-ban történt egy nyári napon. Én pont ebédeltem és akkor a kollégám - Kern Pali villanyszerelő - olyan helyre nyúlt, ahová nem kellett. Egyszer csak hallok egy idomtalan hangot. Pali sosem szokott danolni! Átsuhant egy gondolat az agyamba, csak nem valami baj történt? Odafutok, látom Pali ott fekszik a gumiszőnyegen. Az arca teljesen el volt kékülve és a szemei, azok valami borzasztóan néztek rám. Áramütést kapott, cikázott át az agyamon és azonnal cselekedni kezdtem, pedig életemben még nem nyújtottam mesterséges lélegeztetést senkinek. A fejem diktálta, hogy mit kell csinálnom. Lassacskán észreveszem, hogy emelkedik a mellkasa, mintha lélegezne. Tán sikerül! - gondoltam és addig folytattam, míg én magam bele nem szédültem. Az életmentésért kéthetes szakszervezeti beutalót kaptunk, egy hetet a Balatonon töltöttünk, egyet pedig Budapesten, a Rózsadombon lévő SZOT-üdülőbe. A gyerekek kiröpültek, már nagy unokák vannak. Az idei szőlő termése hordókban, a jószág az ólban. Mit vár a paksi Kernjános az élettől?-Erőt, egészséget és: békességet. EÖRDÖGH GABRIELLA