Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-11-17 / 46. szám
Paksi Hírnök 1995. november 17. Ili) EMBERMESÉK ZIMANKÓ SZARKAJÓZSEF November első napjai fehér hajjal érkeztek, hóval és faggyal, szelek szűnni nem akaró lobogásával. Újra itt a nyár, a tél - idézte a régi sláger refrénjét egy aluljáróban tanyázó borostás arcú férfi. Arról beszélt, hogy kibírt ő már az idei novemberinél sokkal vadabb időjárást is. Vele ugyan nem tud kibabrálni ez a rakoncátlan hónap. Erre megjegyeztem: az éter hullámai arról szólnak, hogy idáig öt ember szenvedett fagyhalált az országban. „Az ő dolguk” - mondta vállvonogatva újdonsült ismerősöm. „Mi a francnak heverésztek utcákon, tereken? Miért nem találtak egy aluljárót mint én?” Felkerestem a hajléktalanok szállását. Itt megtudtam, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság és a Hajléktalanok Országos Kamarája között még májusban megállapodás született, amelyben egyebek mellett benne foglaltatik a kölcsönös tájékoztatás is. Városunk - az itt szerzett információ szerint - két olyan embert tudhat magáénak, akik nem tartanak igényt a hajléktalanok szállója, illetve a város nyújtotta segítségre. Mindenesetre a goromba időjárás egyelőre nem követelt áldozatot Pakson és környékén. Ki hogyan bírta, húzta. „Nyáron meleg van, télen hideg” - jegyzi meg nemes egyszerűséggel öreg hobo barátom. Elmondta, hogy csak azok fagynak meg, akik nem értenek a fagyhoz, mit sem tudnak a rosszcsont időjárás csínjáról-bínjáról. Vajon a kisnyugdíjasok, a munkanélküliek, akiknek nem jutott tűzrevaló, mit tudnak a télről? Biztos vagyok abban, hogy tudnának mesélni egy s másról. A fa gyűjtése sem egyszerű dolog manapság. Sokan, nagyon sokan élnek köztünk olyanok, akiket megvert a sors, a tél, a fagyos szél. Igen, jó volna félretenni néha a sok jó időből. Találkoztam én a télben boldog emberekkel is, akik sítalpakban, ródlikban, korcsolyákban gondolkodnak, nem úgy, mint a tüzelő hiányában, szomorúságosan. Jómagam az utóbbiak oldalán állhatnék, bár egyformán tisztelem őket. Varga Valéria becsöppent a szerkesztőségbe. A hó már megmutatta magát, arcpirító, dermesztő szél fújt, amikor útra kelt. Kocsival bő húsz perc alatt a szomszédos Dunaföldvárra lehet jutni, az autós erre mondja, igazán nem is távolság. V V-nek sem, bár az utat stoppal tette meg, két átszállással. A negyvenes évei közelében járó asszony feszes anorákban, bundacipőben indult Paksra, a munkaügyi kirendeltségre. Elszántan és hittel: sikerülnie kell az útjának, nem járhat üresjáratban. A szerencse elkísérte eddig, a trabantos is visszatért egy kör után, mikor rendreutasította. A bekötőúttól pár perc alatt Földvár alá is ért. A tanya, ahol V V és négy gyermeke lakik, áldás. Három szoba, garázs, melléképületek és kétezer négyszögöles kert, szinte paradicsom a dunaújvárosi panellakás után. V kezei szárazak, repedezettek, a körömágyak is töméntelen mun-Hagyjuk ezt, hárítja el a kérdést a miértre, már nem ez a lényeges, miért nincs munkahelye. Már az számít, hogy lesz. Teljesen mindegy, hogy mi. Fizikai munka vagy fordítás, tanítás vagy adminisztrálás. V V szinte elolvad, ahogy a gyerekeiről beszél. Ahogy megbeszélik a mindennapokat, ahogy egymáson csüngnek, ahogy segítik egymást, hogy megálljának, talpon maradjanak. „Nekem ők jelentik az OTP-t” - utal az anyagi helyzetükre. „Nekünk nincs távolság” - nevet, amikor a legközelebbi, három kilométerre levő üzletbe járás kerül szóba. Van bicikli, s a kerékpározás egészséges dolog - közli. Nem, nem cinikus. V V mondja, élnek náluk sokkal rosszabb körülmények között is emberek. Nekik van otthonuk, szeretetük, kitartásuk. Ha másra nem, egy lekvároskenyérre mindig futja. Nem kér segélyt. Nem kesereg. Sőt. Amiért ✓ // NYELVTAN ARNO ✓ 5 KAPAVAL • • § káról beszélnek, kéretlenül is. Az aszszony érzi, tudja, valahogy nem passzol az emberek fejében ez a látvány és szavai. „Tanárnő vagyok, németet és oroszt tanítottam, de szívesen vállalnám a francia, a szerb-horvát vagy a lengyel nyelv oktatását is...” A tanárnő, az öt nyelvet beszélő, négy gyermekét egyedül nevelő asszony november 1-jétől munkanélküli. Azaz, dehogyis. Ott a kert, a ház, az állatok, a háztartás. Munkája van bőven, csak állása nincs, amit egy intrikasorozat után önként hagyott ott. Hivatalosan közös megegyezéssel váltak el a munkaadótól. nevét is adta, az éppen a pillanatnyi helyzete. Amiből van kiút. Ami nem lezárása egy életszakasznak. Amikor van lehetőség, mindenben van lehetőség. Mert van akarat, benne, a gyerekeiben. Hát ennyi. Most ezt a kort éljük. A másik ló másik oldalára estünk, jó nagyot, két fenékkel. Értelmiségiként vagy munkásként, teljesen mindegy. „Túléljük!” - és int. V V-ről azóta nincs hírünk. Házának kéményéből nap mint nap látom, bodorodik a füst. T. sz. VÁLLALKOZÓK FIGYELEM! Paks Város Polgármesteri Hivatala kéri azokat a vállalkozókat, akik telephelyükre kívánják vezettetni a gázt, a szerződések mihamarabbi megkötése ügyében még ezekben a napokban keressék fel Várszeginé Németh Mária közgazdasági osztályvezetőt, a hivatal II. emeletének 205-ös szobájában.
