Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-10-27 / 43. szám
1995. október 27. Paksi Hírnök 8 VÁROSI MOZAIK TÖBB TÍZMILLIÓT KELL KÖLTENI IDÉN A VÁROSI PINCERENDSZERRE Az elődök gondos munkája úgy tűnik, most visszaüt az utódokra. A XIX. század elején a paksi szőlőtermesztéssel foglalkozó gazdák - főként a mai óváros területén - számtalanul készítették, építették a pincéket. Egy mai helyzetfelmérés szerint - amit Fonyó Lajos, az önkormányzat városépítő bizottságának elnöke bocsátott rendelkezésünkre - Paks városa alatt mintegy négy négyzetkilométernyi pince található. S az idők folyamán - az utódok elköltözése, elhalálozása miatt - a pincék nagy része használatlan maradt, nem kis veszélyt jelentve a mai rohanó, építkezni, élni akaró emberek számára.-A rendszerváltás óta nem foglalkozott a város vezető testületé még a pincék, üregek, löszmagaspartok okozta veszélyek elhárításával - mondja Fonyó Lajos. - Pedig a mélypincék száma megközelíti a kétezret. Ezt pótoltuk az október 24-i testületi ülésen, ahol áttekintettük az ezzel kapcsolatos teendőket és a veszély elhárításának finanszírozási lehetőségeit is. Mint ismeretes, a Kálváriadombi római katolikus temető síremlékeinek beszakadása, a lösz megrogyása terelte a figyelmet ismét a pincék, üregek veszélyhelyzetére. A temető alatt harminc pincét találtak, amelynek egyharmadát elhagyták már a tulajdonosok. 1994 őszétől 1995 januátjáig tizenöt síremlék mozdult el a helyéről. Az azóta eltelt időben az önkormányzat végeztette a helyreállítási munkákat, a felszíni vizek elvezetését, a megtámasztó szerkezetek felállítását, a pincék betömését. Csakis milliókkal lehet számolni az erre a célra fordított összegeket. A temető rendbehozatalára 26 millió forintot fordított az önkormányzat, azon az őszszegen túl, amelyet egyébként a központi állami támogatással együtt (összesen negyvenmillió forint) a pincék veszélyelhárítására szánt ebben az évben. (A temető teljes rendbe hozására a mai árakon számítva jövőre még tizennégymillió forint, 1997 és 2000 között további húszmillió forint szükséges.) A városnak a pinceprogram területén bőven van tennivalója ezután is. A kutató és technológiai fúrások, löszmagaspartok állékonyságának vizsgálata, zárógátak és üreghatástalanítások, csapadék-Fonyó Lajos, a városépítő bizottság elnöke: ismét áttekintjük a lehetőségeket víz-elvezetések adják a munkák zömét. Emellett a váratlan eseményekre, egy-egy pince okozta úttestbeszakadás helyreállítására is sor kerülhet, mint ahogy eddig is volt rá példa. (Ha magánterületen történik az eset, de egy része már közterületre nyúlik be, a kár elhárításának és a helyreállításnak egy részét az önkormányzat fizeti.) Pénz és pénz - visszaköszönő szavak, ám pénz nélkül, csak szándékkal (talán az elkövetkezendő években a Kálvária-dombi temető kegyeleti parkká nyilvánításával) nagyon nehezen lehet úrrá lenni a természet erején. Az évi átlagos pinceveszélyelhárítási költség 1995-ös árszinten 35-45 millió forintra tehető - állapították meg a városépítő bizottság szakértői. (S ehhez csak annyit lehet zárójelben megjegyezni, ez mindig csak több lehet.) Paksnak ezzel a ténnyel együtt kell élni. T. sz.