Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-09-29 / 39. szám
Paksi Hírnök 1995. szeptember 29. 4 AZ ELMÚLT ÖTVEN ÉV ÜNNEPLŐ GIMNÁZIUM ✓ ✓ CSAK A SZEPRE EMLEKEZEM...” Tanár és diák — két külön világ, természetes, hogy másképp látja egyik is, másik is az iskolát. Valaha persze a tanár is volt diák, az azonban már sokkal kevesebbeknek adatik meg, hogy az alma materbe visszatérhetnek tanítani. Csajáginé Niki Katalin egyike e keveseknek. A gimnázium egykori orosz tagozatos tanulója, miután kémia-biológia szakon diplomát szerzett, egy év bonyhádi kitérő után a Vak Bottyán Gimnázium tanára lett. Arról faggattuk, milyen érzés volt kollégaként beilleszkedni abba a tantestületbe, amelyet diákként ismert meg. —Valahol különválik a két kép - mondja -, egész másképp emlékszem ugyanarra az emberre mint tanárra, hiszen az órákon kívül akkor a hétköznapokon nem ismertem mostam kollégáimat. Talán leginkább a Fekete tanár úrral voltak olyan szakköri foglalkozások, amelyeken részt vettem. Azért is bátorkodtam tanárként visszatérni ide, mert bíztam az ő nyitottságában, közvetlenségében.- A fogadtatásom? Nem éltek vissza a kollégák azzal, hogy a tanítványuk voltam. Az egyetemen nem készültem pedagógusnak, de aztán úgy alakult, hogy itt „ragadtam” a pályán - és megszerettem. Sok érdekeset tapasztaltam, lehetett tanulni, a diákoktól is. Az ember akkor válik valóban tanárrá, ha a gyerekekkel foglalkozva viszontlátja a munkája eredményét. * * * A Vak Bottyán Gimnázium padsoraiban nem egy olyan diák nevelkedett, aki később országos hírnévre tett szert. Egyikőjük, Debreczeni József életpályája a politika felé kanyarodott. 1973-ban érettségizett. Gimis éveire így emlékezik:- Kitűnő tanuló voltam, de korántsem mintagyerek. Erről egykori osztályfőnököm, Koch tanárnő tudna mesélni. (Remélem, nem kérdezik meg!) Az biztos, hogy eminens létemre sikerült eljutnom az igazgatói intőig, lévén hogy az osztályfőnöki jutalmazás eszközei az idők során kimerültek. A gimiben alighanem a második emeleti folyosót szerettem a legjobban. Ott Csajáginé Niki Katalin Debreczeni J ózsef Müller János volt ugyanis fölállítva a pingpongasztal. Elsős koromban leginkább csak a falat támasztottam, s bámultam, hogy játszanak a nagyok: az Adóiján, meg a Jegesi. Másodikban így is megnyertem az iskolai bajnokságot. Az elődöntőkben sorra vertem ki a negyedikeseket, s amikor ez a tornatanár fiával is megesett, Lala bácsi feljött az emeletre megnézni a következő meccsemet, minthogy hallotta, valami rettenetes szervákkal nyírom ki az ellenfeleket. Miután megállapította, hogy a szervák gonoszak, de szabályosak, megnyugodva távozott. Harmadikban viszont nem tudtam nyerni. Merthogy a Szentesi tanár úrnak nemcsak fia volt. Hanem lánya is. A Kati, aki az idő tájt nem csupán a pingpongról terelte el a figyelmemet... * * * Egy évvel a gimnázium jubileuma után dr. Müller János matematika-fizika szakos tanár személyes évfordulót ünnepelhet majd: jövőre lesz harminc éve, hogy a paksi középiskolában tanít.- 1966-ban kerültem a paksi gimnáziumba, ahol többnyire matematikát tanítottam, fizikát ritkábban. A fakultatív matematikaoktatás témaköreiről írtam 1981-ben a doktori disszertációmat - nem véletlenül hiszen pedagógusi pályafutásom során ez hozta a legtöbb sikerélményt. Ha a tanítványok sikereit a tanár is magáénak tekintheti, akkor nekem van mire büszkének lennem. Régebbi tanítványaim közül például dr. Katz Sándor ma a megye középiskoláinak matematikai szaktanácsadója, Csajági Sándor, aki az ESZI-ben oktat számos kiemelkedő fizikatudású tanítvánnyal dicsekedhet. Harminc év igen nagy idő, elmondhatom, hogy az életem nagy része itt telt el és valószínű, hogy a nyugdíjig hátralévő hét évet is itt fogom tölteni. Szerencsére sok munka van. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy eddig csupa kellemes élményben volt részem, de az emlékezet szívesebben őrzi a szépet.
