Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1995-09-22 / 38. szám

Paksi Hírnök 1995. szeptember 22. ÓD VÁROSI MOZAIK Félvágányon? REKVIEM: A VASÚIÉRT, A MÚZEUMÉRT A hetvennyolc éves Várhegyi József arról beszél, hogy nem számolta hány éven keresztül utazott a vasúti al­kalmatosságokon, barátko­zott az elsuhanó tájjal, hány­szor átkozta vagy hányszor dicsérte a vonatot. A második világháború keleti frontjaira is vasúton érkezett. Kijev szá­mára legalább annyira ismert város, mint például Puszta­­szabolcs, vagy éppenséggel Paks, ahol él, ahonnan elin­dult a megméretés, az emberi megpróbáltatások keserű vas­­útján. Huszonévesen a paksi Árok utcában pékmesterke­dett, de utcáját elrabolta tőle a háború és az élni akarás. Nyár volt, 1944. július 1. Az akkor huszonnyolc éves fiatalember Pusztaszabolcsra ment, vas­utas segédtisztnek, tanult és élt, mit is tehetett volna mást? A vert német csapatok fel­szedték a paksi vasúti síneket, újraépítették a helybeliek, éppúgy mint a pályaudvart, a bakterházakat, s így a hajózá­son kívül újraszűletett az ol­csó szállítási lehetőség is. — Pusztaszabolcson kezd­tem tanulmányaimat - mond­ja a nyugdíjas vasúti tiszt. - Jómagam harmincnégy éven át szolgáltam a vasutat, s há­rom ezüst csillaggal a válla­mon és mint főellenőr vonul­tam nyugdíjba. Vagy tizenöt paksi pályamunkás, hét váltó­kezelő s az állomásfőnök ke­reste kenyerét a vasútnál ak­koriban. Tulajdonképpen so­hasem akartam vasutas lenni, a megélhetés kényszere kül­dött a sínek mellé. Nem sokat kerestünk, de legalább volt munkánk. A vasút része volt a község gazdasági vérkeringé­sének. A hajóforgalmon kívül ez biztosította az itt megter­melt áruk szállítását. Minden mai megállapítás ellenére nem volt gazdaság­talan, hiszen munkát, kerese­tet biztosított saját munkatár­sain kívül nagyon sok ember­nek. Úgy gondolom ezek után megérdemel városunk egy vasúti múzeumot.- Csakhogy nem pusztán büszkélkedni, vagy kinyitni, s bezárni kellene, hanem mű­ködtetni és óvni is. Ez nem egyszerűen pénz, hanem lel­kiismeret kérdése. A múze­umban felhalmozott érték fi­gyelmet és odaadást igényel. Némi segítséget a MÁV is megérdemelne. Tudomásom szerint az országban egyetlen D3/106-os mozdony van, mégpedig a mi múzeumunk­ban. Ez a gép ne pusztán a vasút büszkesége legyen, de a városé is. A múzeum az egész ország kincsét képezi. Véle­ményem szerint néhány szak­emberrel, szerény anyagi hoz­zájárulással Paks nemcsak megfiatalítani tudná a múzeu­mot, de jövedelmet is találhat­na benne. En mindig szem előtt tartot­tam a vasút méltóságát. Akik a vasútnál dolgoztak és dolgoznak, vállalják azt az embert próbáló munkát, ezért is nézem szomorú, elszorult szívvel a pusztuló vasutat. SZARKAJÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom