Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-08-11 / 32. szám
1995. augusztus 11. Paksi Hírnök 9 séges berendezést kell selejtezni és újraépíteni.-Az ÁPV Rt. az állami érdekeket az MVM Rt. tulajdonában maradó aranyrészvényeken keresztül fogja érvényesíteni - fejezte be nyilatkozatát Kocsis István. Sehol a világon nincs példa arra, hogy az állam kivonult a nagy közüzemekből, majoritását feladva - fejtette ki az Energiafogyasztók Szövetségének álláspontját Rózsa Sándor elnökségi tag, ugyancsak a rádióban. - A villamosenergia-ipar a termelés, szállítás és szolgáltatás egymásra épüléséből adódóan természetes monopólium, ám ennek a monopóliumnak a fogyasztók érdekeit kell szolgálnia. Az új tulajdonosok vagy túl sokat, vagy túl keveset költenek majd fejlesztésre, mindkét esetben csillagászati árak alakulnak ki, vagyis a mai ár duplája lesz az áramdíj. Ez megfelelne a világpiaci árszintnek, csakhogy Magyarországon mások a jövedelemkondíciók és a fizetőképesség. Lényegében hasonló álláspontot képviselnek a parlament ellenzéki pártjai is, elvileg elfogadván a tőkeemeléssel végrehajtott magánosítást, ám hiányolják az időben megfelelően elnyújtott kompenzációs programot, figyelemmel a társadalom teherbíró képességére. Szabó József, az MDF elnökségi tagja, a párt energiaszakértője szerint a villamosenergia-ipar stratégiai ágazat, ahol az állam többségi tulajdonát - esetleg önkormányzati tulajdonlással megosztva - meg kellene tartani. Az áramszolgáltatók és a kisebb erőművek akár teljes egészében is - egy aranyrészvény megtartásával - eladhatók külföldi társaságoknak -, de a nagy erőművek, elsősorban Paks, részvényeinek nagyobb részét meg kell tartani - mondta az MDF szakértője. A villamosenergia-ipar csaknem ötvenháromezer embert foglalkoztat ma Magyarországon. A magánkézbe adás után nyilvánvalóan létszámcsökkenés várható. Az ágazat érdekvédelmi szervezetei öszszehangolt stratégiájukkal elérték, hogy a társaságok eladásából befolyt összegek öt százaléka felett ők rendelkezzenek - az állásukat elvesztő dolgozók támogatására felhasználva azt. A megállapodás kormányon belüli vitákat eredményezett. Bokros Lajos pénzügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte az alkut - mondván: a teljes bevétel a jelenlegi tulajdonost, az államot illeti. Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter a televízió Objektív című műsorában ezt nem is vitatta, de hozzátette: az államnak, mint tulajdonosnak kötelezettségei vannak a munkavállalók felé, a végkielégítéseket ki kell fizetni az elbocsátandóknak, s a privatizációs bevétel öt százalékának átengedése e célra reális. RÁKOSI GUSZTÁV