Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-06-09 / 23. szám
Paksi Hírnök 1995. június 9. ÜD SZARKA JÓZSEF ÍRÁSA RAPSITOKÉ A VILÁG? Csak a pénzeszsákok váltanak horgászengedélyt. Így válaszol kérdésemre újdonsült fiatal géderlaki barátom, miután megbizonyosodott arról, hogy nem jelentek számára veszélyt. Megengedi, hogy mellé telepedjek a halászcsárdától számított harmadik kősarkantyú közepe táján. Pendázik szaporán, s közben további óvatos érdeklődésemre megjegyzi, hogy a pendázást - a hármas horoggal való gereblyézést - nem a „túlsóféli” rapsitok kezdték, hanem a paksiak. Mint mondja annak idején a visszavonuló folyam holtágaiban ők nagyon jól megvoltak tapogatóval, olyan ágas-bogas részeken pedig, ahol ezzel már nem mentek semmire: szigonyt használtak. Elmeséli, hogy a térdig, combig érő vízben látni lehet a halat. Persze gyorsnak kell lennie a szigonyosnak, az első döfésnek találnia kell, mert a második már bizonytalan. Lekicsinylő mosollyal elmondja a dilettáns érdeklődőnek, hogy milyen egyszerű szigonyt készíteni. A betüzesített vasvellának .egyenesre és egymáshoz közel kell hajtani ágait, meg szakállat is kell kovácsolni ezek végére, hogy akadjon a hal, s persze nem árt a hosszú nyél sem.- Előlem a kanálisban lassan mozgó hal nem menekül - szól ki az önérzet a rapsitból. Úgy látja, hogy a rapsitkodás egyáltalán nem minősül tolvajlásnak, a Duna még soha nem mondta azt, hogy őt meglopják. Naná, hogy sokan folytatják ezen tevékenységet, ma már nem cikk, igaz, nem is veszélytelen. Ugyebár valamiből élni kell. A gazdag szerinte nem szorul erre a foglalatoskodásra, ha néhány mégis megteszi, a többi rapsit igyekszik kiutálni, akár fel is jelenti, mert kérem, azért itt is léteznek betyártörvények. Betekintést nyerek az orvhalász eszköztárába is, ez a varsa, tükrösháló, dobóháló, tapogató és a szigony. Ezernyi fortéllyal áldotta meg a sors, közülük csak egyet említek meg. A zsákmány után vágyakozó ujjára csavart zsinegen lógatja a vízbe a csalit. Mint „ismerősöm” mondja, így nagyon lehet érezni a halat, s az ember szinte elfoghatatlan. Ha ellenőr jön egyszerűen elengedi a zsinórt, vigye mindenestől a víz, s a kellemetlenkedőnek elmondja, hogy imád a Duna-parton lenni, esetleg csónakban sütkérezni, sőt rosszallóan azt is kifejti. Megtudom azt is, hogy a rapsitok gyakran egymással is rapsitkodnak. Van, aki halastól lopja el a másik varsáját, tükrös hálóját, a „becsületesebbje” csak a zsákmányt. Mondanunk sem kell, hogy egymás tetten érése esetén a büntetés a helyszínen végrehajtandó, ököllel, evezőlapáttal, kitűzőkaróval, riasztólövéssel.-Most már elegem van magából, hagyjon békén mielőtt még olyat teszek, amit magam is megbánok! - mondja fenyegetően „ismerősöm”. - Látja, hogy milyen nagyon el vagyok foglalva. Azért még megkérdezem tőle azt, hogy nem fél-e attól, hogy felismerem valahol. Azt mondja, ő csakis akkor büntethető, ha rajtakapják a mesterkedésen. Néhány horgász barátomat faggatom a rapsitkodásról. Egyesek a rend semmibevételét emlegetik, nagyobb éberséget és komolyabb büntetések kiszabását sürgetik. Abban mindannyian egyetértenek, hogy amíg lesz hal a Dunában, addig bizony számolniuk kell ezzel a nem éppen dicséretes tevékenységgel. Óvatosságra intenek néhányan, azt mondják, hogy rapsithoz csak úgy közeledjek, hogy magamat is rapsitnak tettetem, ellenkező esetben könnyen pórul járhatok.-Igen. Dehát manapság az élet szinte minden területén pórul járhat az ember, hiszen, mint tudjuk, rapsit a világ. Vízügyek
