Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-05-19 / 20. szám
Paksi Hírnök 1995. május 19, na---------EMBERMESÉK Sólyom Károly 1920. május 23-án, Budapesten született. Édesapja a Pénzügyőrség szolgálatában állt, később a család Hódmezővásárhelyre költözött, majd a következő állomásként Szeged következett. Az itteni reálgimnázium diákja volt. Az első nyári szünetben egyhetes táborozásra ment Tahiba, ahol találkozott Iccés Mihály győri hitoktatóval. A vele való közvetlen beszélgetés adta az indulást, a gyújtó szikrát Sólyom Károly számára, hogy az Úr Jézus szolgálatába szegődve, egy életre szóló hivatásként: pap legyen. A hetvenöt éves Sólyom Károllyal beszélget Kiss G. Péter. OTT VAN IGAZÁN SZOLGÁLAT, AHOL AZ EMBEREK KICSIK, Ő PEDIG NAGGYÁ LESZ A KERESZTEN-Kedves Karcsi bácsi! Engedd meg kérlek. hogy ezzel a rendhagyó megszólítással kezdjem a beszélgetést, a hivatalos „nagytiszteletű” megszólítás helvett. Nem titkolhatom el az olvasó előtt, hogy személyes ismeretség fűz hozzád: eskető lelkészem is voltál és abban a megtiszteltetésben részesítettél hogy tegezhetlek: engedd meg. hogy hetvenötödül születésnapod alkalmából sok erőt és egészséget. és Isten áldását kívánjam. Tudom, hogy a lelkészi hivatásra szóló felkészülésed valamikor Tahiban kezdődött egy evangélikus táborban, később magad is tartottál ilyen tábort, ahol már a te szavaidat hallgatták a fiatalok és mások is kaptak hasonló indíttatást éppen általad: így például Kráhling Dániel jelenlegi esperes is.- Őt is, és még hála Istennek, másokat is útra indíthattam.-Az evangélikus istentisztelet mindig egy köszöntővel kezdődik: Kegyelem Néktek és békesség. Istentől a mi Atyánktól, és a mi Urunktól, a Jézus Krisztustól. Va.ion hányszor mondtad el ezt a köszöntőt?-Talán háromezerszer is.-Két fontos dolog fogalmazódik meg ebben: a kegyelem és a békesség. Vajon életed során részesültél te magad is mindkettőben?-Isten kegyelmében mindannyian részesülünk. De mást mondok. Remenyik Sándor erdélyi költő nagyon jó barátom volt, az ő versében olvasható; amit a kolozsvári lekésznek, Járossy Andornak írt levelében: „Te tetted, hogy bennem lassan életté remegnek ezek a szavak: kegyelem és békesség.” Ez az, amit Remenyik így fogalmaz meg: bennem életté remegnek... A kegyelemtől szinte megremeg az ember és mindezt betölti egyúttal a békesség is, és e kettő elválaszthatatlan egymástól.-Kaptál-e békességet? Békés volt-e az életed?-Voltak az életemnek mélypontjai. Volt háború, volt éhezés, nélkülözés, nyomorúságos pillanatok, de a békesség nem hagyott el soha. Ez megtartó erő volt.-Akadhat pillanat, hogy még életükben találkozunk Istennel: Te találkoztál-e?-Már teológus diák voltam, amikor gyorsvonaton utaztam haza, a dohányosok miatt a kabin helyett a peronon álltam, háttal az ajtónak. Hirtelen az jutott eszembe: azért mégis csak furcsa, hogy nekitámaszkodsz ennek a kifelé nyitható ajtónak: és ha kinyílik? Önkéntelenül elhúzódtam az ajtótól és akkor láttam, hogy három ujjnyira nyitva van. A következő kanyarnál semmi sem mentett volna meg a kizuhanástól. Ha valaki közbe nem szól... De szólt... De volt más is. 1945. január 6-án Észak-Komáromban egy lakásban két szobaablak között álltam, amikor egy gránát becsapott: a szilánkok engem teljesen körülrajzoltak: de nem ért sem légnyomás, sem sérülés. Ezek a szilánkok még ma is megvannak, egy kis zacskóban őrzöm.-Az előbbiekben a vonatot említetted: egyszer a vonat elhozott téged Paksra is...-Amikor a paksi lelkészi helyet meghirdették, huszonhárom jelentkező volt. Négyünket hívtak meg bemutatkozó lelkészi szolgálatra, 1951 tavaszát írtuk akkor. A gyülekezet jó része mellém állt.-Nem voltak azok könnyű évek, ismert okok miatt. Milyen lelki, milyen anyagi helyzetben találtad itt az egyházat?-Mivel itt engem nem ismert senki, ezért tiszta lappal indultam. A parókia eléggé elhanyagolt állapotban volt, Tatabányán, ahonnan eljöttem bizony sokkal jobbak voltak a körülmények. A feleségemet itt, Pakson nem engedték a katedrára
