Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-04-14 / 15. szám
1995. április 14. Paksi Hírnök 9 NYUGALMAT, NYUGODALMAT! „Életveszélyes terület, belépni tilos!” feliratú tábla figyelmeztet a paksi Kálvária-dombon lévő római katolikus temető állapotára március vége óta. A temető Tavasz utca, Anna utca felé fekvő területét az Országos Műemlékvédelmi Hivatal március 20-án keltezett határozatában életveszélyessé nyilvánította és oda a belépést megtiltotta. Ugyanakkor kötelezte a tulajdonost — a Paksi Római Katolikus Egyházközséget -, hogy harminc napon belül szakértői vizsgálatot készíttessen. A szakvéleményt az egyházközségnek nem kell elkészíttetnie — mert azt a polgármesteri hivatal ingyen rendelkezésére bocsátotta. Sőt, nemcsak szakvélemény, hanem komplex műszaki és pénzügyi beavatkozási program is készült, mert a város önkormányzata a Kálvária-domb sorsát 1989 óta figyelemmel kíséri és függetlenül a tulajdonviszonyoktól eddig is milliókat áldozott a helyzet megoldását célzó tervezésre, előkészítésre. Tavaly veszélyelhárító kivitelezési munkákra hatmillió forintot költött az önkormányzat. A műszaki-pénzügyi tervek szerint az idén huszonhatmillió forintra lenne szükség a helyreállítási munkák megkezdéséhez. Az önkormányzat az összeg egy jelentős részét vállalná, ezért már tavaly október óta tárgyalásokat folytat a Pécsi Egyházmegye Gazdasági Hivatalával, kérve hogy a római katolikus egyház - mint tulajdonos - tízmillió forinttal járuljon hozzá a költségekhez. Válasz a kérésre mindmáig nem érkezett. VAN REMÉNY, MERI NAGYPÉNTEK UTÁN MINDIG A HÚSVÉTJÖN Néhány napja még virágvasárnap volt... Eufórikus öröm. Ki gondolta volna, hogy ez lehetőség csupán, s hogy valósággá is váljon, ahhoz áldozat kell. Az Ószövetség prófétáinak apokaliptikus jóslatai a történelem gondolatával ajándékozták meg az emberiséget, elmondván, hogy minden esemény egy meghatározott vonal mentén futva egy cél megvalósulásához vezet. Minden tragikus eseménynek, minden történelmi és emberi szenvedésnek az ad értelmet, hogy az isteni igazság érvényesüljön és eljöjjön az Ő országa. S miközben virágvasámap a tömeg önfeledten ünnepli a Jeruzsálembe bevonuló Jézust, egyeden ember akad, aki tudja, hogy hamarosan bekövetkezik, az ami elkerülhetetlen, nagypéntek, a kereszthalállal hozott áldozat és mindaz ami ezt megelőzi: Tamás kétkedése, Júdás árulása, s hogy Péter háromszor tagadja meg őt. Jézus az, aki mindezt előre tudja. Emlékezvén a zsidóság legszentebb ünnepére, az egyiptomi fogságból való csodálatos szabadulásra, a pészah-széder esti vacsorán vette a kenyeret, megáldotta, darabkákra törve szétosztotta azt tanítványai közt, így szólt: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, amely értetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Majd hálát mondott a borral teli kelyhekre és újra szólt: „Igyátok, ez az én vérem, az Újszövetség vére, amely sokakért kiontatik." Az ősi rituálé szerinti áldozati bárány e kijelentés értelmében maga Jézus, akinek szenvedése és önfeláldozása a megváltás forrása. Egészen pontosan maga a megváltás, bár ő maga soha nem nevezte magát messiásnak. Egyetemesebb, univerzálisabb fogalmat választott hivatásának megjelölésére: az ember fia. A tömeg, amely virágvasárnap még megváltóként ünnepelte Jézust, ötödnapra már egy másfajta bódulatban azt üvölti Pilátus előtt: „Feszítsd meg!” És a kereszthalál nem is elegendő a kegyetlen látványosságra éhes csőcseléknek, előtte megalázó gúnyt űznek a megkorbácsolt Jézussal. Máté evangéliumában olvashatjuk: „levetkőztetvén őt bíborpalástot adának rá és töviskoronát tesznek a fejébe és nádszálat a jobb kezébe és térdet hajtva előtte csúfolják vala és mondják: Üdvöz légy, zsidóknak királya! És amikor megköpdösték őt, elvevék a nádszálat és fejéhez verdesik vala. És miután megcsúfolták... az ő maga ruháiba öltöztették és elvivék, hogy megfeszítsék őt.” Jézus a kereszten több ízben fennhangon megszólalt, egyszer a 22. zsoltárt recitálva. A keresztet őrző római katona ezt hallva mondja: „Ez igazán Isten fia volt!” Jézus szenvedéseivel, halálával, majd harmadnapra történt feltámadásával jelezte számunkra tanításainak igazát. Húsvét a feltámadás ünnepe: ám ahhoz, hogy ennek örömét átélhessük, újra és újra át kell élnünk a nagypéntek szenvedéseit. Agreszszivitással, erőszakkal, önzéssel, kapzsisággal teli világunkban különös súlyt kap a krisztusi tanítás. Nekünk, Európának e keleti végében, az ezredforduló előestéjén bőséggel kijut a nagypéntekekből, a szenvedésekből. Gyakran érezzük a kilátástalanságot, gyakran vesz erőt rajtunk a csüggedés. Tudnunk kell azonban: Európát csaknem kétezer éve a kereszténység gondolata tartja össze, s e kétezer év során sűrűn kellett átélnie a kálvária szenvedéseit. Hinnünk kell abban, amiben Jézus hitt, átsegítvén őt a megaláztatásokon, a kereszthalál szörnyű kínjain: nagypénteket húsvét követi, a szenvedéseket a feltámadás. RÁKOSI GUSZTÁV
