Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-03-24 / 12. szám
Paksi Hírnök 1995. március 24. (5 Társadalom SZARKA JÓZSEF Reménykedve, hajléktalanul ről évre növekszik - Pakson is - a hajléktalanok szállójára kényszerülő emberek száma. Három éve mindössze öt férőhelyre vették igénybe ezt a lehetőséget, 1994-ben tizenhárom hely volt foglalt, az idén januárban már tizenhét helyet kellett fenntartani. Még ha ez utóbbi adat megdöbbentően magas számában nyilvánvalóan közrejátszott a tél, a hideg - akkor is elgondolkodtató az emelkedés üteme. A szállás vezetője, Fonyó Lajos szerint a hajléktalanok nyolcvanöt százaléka rendszeresen fogyaszt nagy menynyiségben szeszes italt és mintegy hatvan százalékuk súlyos alkoholista, ezt fizikai, szellemi leépülésük, egészségi állapotuk bizonyítja. Többen állami gondozottként nőttek fel a szálló lakói közül, börtönviseltek is akadnak - jelezve, hogy a társadalom ezeket az embereket nem szívesen fogadja be. Magas a súlyos betegséggel, sérüléssel terheltek száma, vannak itt munkanélküliek, rokkantnyugdíjasok, alacsony iskolai végzettségűek, többségüknek elképzelése sincs a jövőről, fásultak, céltalanok. Akik még vágynak valamire azok is inkább csak álmodoznak, elképzeléseik nem a valóság talajánjámak. Három év alatt negyvenöt ember kényszerült igénybe venni a hajléktalanszállót - és mint Fonyó Lajos elmondta - az elesettekért dolgozók munkája nem volt teljesen hiábavaló, tizenegy embert sikerült visszasegíteni családjukhoz — és ott valamennyien megkapaszkodtak. Cseppek a tengerben. Elgondolkodtatóak ezek az egyszerű, ellentmondást nem tűrő szavak. A földet művelő ember megviselt. Ráadás: őt sem kímélték politikai korfordulók, a gyalázkodások és az üldöztetések. Bátor volt és konok, ahogy illik egy tisztességes gazdához, menekült, de nem hunyászkodott meg soha. Minden megpróbáltatás ellenére azon kevesek közé tartozik, akik ma is töretlenül munkálkodnak azon, hogy teremjen a föld, gabona étjén, szőlő csorduljon mustot, hogy bora is akadjon a gazdának, s a betérő vándor szép emlékekkel távozzon a vendéglátó hajlékából. Feil József egyébként azon kevesek közé tartozik, aki még Pakson lovakat is tart, mint mondja, ezek az intelligens állatok előfeltételei a jó munkának, szeretni, becsülni kell őket:-Talán heten lehetünk lovasgazdák, bár nem tudhatom, hogy a fiatalok közül kik választják a lovakat ezekben a gépekre hangolt időkben. Nem könnyű ma már hajtani őket aszfalton. Az állat könynyen megijed egy-egy mellette elrobogó gépjárműtől, s ha nem megfelelő kezek fogják a gyeplőt, könnyen baj eshet. Egy csikó árát nem könnyen tudja előteremteni az ember.-Jómagam beleszülettem a mezőgazdaságba, édesapa és a feleségem családjának földje is reánk maradt, amikor öszszeházasodtunk. Magángazda maradtam a téeszesítés idején is. A feleségem családjának köszönhetően maradt négy kataszteri hold föld, az én családom három és fél kataszterit hagyott ránk. Pokoli idők jártak a hatvanas években, mindenki ismeri az akkori erőszakoskodásokat, igazságtalanságokat. Én bujkáltam, de megesett az, hogy meg-MUNKÁT, FÖLDET, LOVAT, JÓ SZÓT, EMBERSÉGET! A hatvankilenc éves Feil József Pakson, a Kápolna utcában él. Mint mondja: a munka számára tisztesség, és egyben a haladás előfeltétele.
