Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-02-24 / 8. szám
1995. február 24. Paksi Hírnök .Üli MEGJÁRTÁK A PAKSIAK A HADAK ÚTJÁT (IS)... A főváros felszabadulásának 50. évfordulójáról emlél kezett meg február 13- án az ország. Az ünnepségsorozat meghívott vendégei között volt Paksról a Donkanyart is megjárt, a főváros felszabadításában részt vett id. Sipos József, a Budai Önkéntes Ezred egykori szakaszvezetője is. Budapest lakói ezen a napon merészkedhettek ki először az óvóhelyekről az ostrom után, végre elkezdődhetett az újjáépítés és újraindult az élet. Az emberek a béke első napjait élték át, reményteli várakozásokkal. Ebből soksok minden - sajnos - nem teljesült. így tehát ellentmondásokkal is teljes ez a nap. Mindezekről vajon hogyan vall az egyik paksi túlélő, aki most, életben maradt bajtársaival együtt a Vérmezőn felállított Budapest felszabadításáért elesett hősök emlékműve előtt állt, megkönnyezve társait.- Mint minden értelmes ember számára, a mi számunkra is egyértelmű volt, hogy ez a háború értelmetlen, nem a magyarság az emberiség érdekeit szolgálja. Ezért is csatlakoztam baj társaimmal a Pécsett, 1944 augusztusában megalakult 10. hadosztály híradó zászlóaljának rádiós századához. A század 2. rajának voltam a parancsnoka szakaszvezetői rendfokozattal. Iszonyú időket éltünk át. A közel negyvenfős alakulatunkat végül is a Gellért Szálló épületébe vezényelték. Feladatunk a Hűvösvölgyben megbúvó német alakulatok megsemmisítése volt. Ottlétünket hamar fölfedezték a németek, én is megsebesültem egy becsapódó aknaszilánktól, csoda hogy nem haltam meg, mint annyi társam. Monoron egy kúriából átalakított kórházban kezeltek és sok viszontagság után nagy szerencsével kerültem haza szeretteimhez. Tizedik éve jár össze minden év február tizenharmadikán a „hadosztály”, s ezen belül is a híradók megmaradt tagjai, hogy emlékezzünk - mert bőven van mire - és mint mindannyiunk így én is arra gondolok a találkozók során, hogy vajon látjuk-e még egymást a következő években is? Sokan már csak bottal támolygunk el a Vérmezőre megnézni az ünnepi műsort és megkoszorúzni az emlékművet, arra gondolva, hogy csak az Isten kegyelmének köszönhetjük azt, hogy mi mindezt a borzalmat ép bőrrel megúsztuk. Még sokáig él emlékezetünkben ez a regénybe illő múlt, de adja az ég, hogy ezek megírására sohase adjon többé alkalmat, példát sem magyaroknak, sem másoknak a történelem. OLÁH ZOLTÁN TEMPLOM-TORTÚRA Befejeződött a madocsai templomtorony felújítása. Nem kis feladat volt ez Karmacsi Ferencnek, a madocsai református gyülekezet lelkipásztorának sem, hiszen egyedül állt neki hajdan a munkálatok megszervezéséhez, az engedélyek beszerzéséhez. Volt, ahol segítő kezekre talált, volt, ahol falakba ütközött. Habár jelzések voltak arról, hogy a torony életveszélyes, pénz nemigen szivárgott a helyrehozatalhoz. A XII. században épült templom oldalán tábla jelzi: műemlék. Azelőtt ezen épületekre a helyi önkormányzatok adtak felújítási engedélyt, ma már ez átkerült az Országos Műemlékvédelmi Hivatal hatáskörébe, amely felügyeli is a munkálatokat. Anyagi segítséget nem tudott nyújtani, mondván: elsősorban az egyházközségnek kell adakoznia, hiszen az ő tulajdona a templom. A munka sürgőssége folytán később kérte a tiszteletes úr a jóváhagyást a hivataltól, amely az utólagos építési engedélyt megadta. Már készen volt a templomtorony, mikor jöttek a problémák. Megfelelő szakemberekkel és anyagokkal dolgoztatnak-e? Szakszerűen folynak-e a munkálatok? A festék már rég fent volt, mikor megkérdőjelezték tartósságát, bár állítólag amit itt használtak a legjobb és legidőtállóbb festékek egyike. A faanyag bevizsgáltatását is kérték - az egyházközség számlájára. Mindez idő alatt, a végeredmény magáért beszélt. Vagy mégsem? A jövőre nézve a kérdés: mi lesz a templom további felújításra váró részének sorsa? Ugyanis kimerült a gyülekezet kasszája. Hogy a műemlékvédelmi hivatal ad-e pénzt, az még kétséges. Szakembereket mindenesetre ők akarnak kijelölni a munkálatokra, s az irányítást is kézbe óhajtják venni. Bár a templom az egyházközség tulajdona... PRÉHÁZI ILDIKÓ
