Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-06-24 / 18. szám

PAKSI HÍRNÖK 16 1994. június 24. Új ügyfélszolgálati iroda Pakson Szolgáltatóvá alakul a „hivatal” A Matáv napja volt Pakson június 17-e, péntek. Reggel nagy erőkKel vo­nultak ki a szerelők, hogy az előző éj­szakai nagy eső nyomán elnémult csaknem ötszáz telefonvonalat hely­reállítsák, este a rock-blues fesztivál egyik szponzoraként szerepelt a tele­fonos részvénytársaság. A két esemény között, a késő dél­előtti órákban adták át a Dózsa György utca 30. szám alatt az új ügyfélszolgálati irodát, amely - mint rövid köszöntőjében Reiner Ágoston, a Magyar Távközlési Rt. Pécsi Igaz­gatóságának vezetője elmondta - a megyraen a második - a szekszárdi után. Az irodák létrehozása egy állo­más a cég új üzletpolitikája kiala­kításának útján - tudhattuk meg az igazgatótól, aki ígéretet tett arra, hogy az önerős telefonigénylések alapján 3000 új telefon az eredeti határidő szerint ez év végéig bekötés­re kerül Pakson. Bor Imre polgármester a város képviseletében örömmel vette tudo­másul az új iroda megnyitását, majd félig tréfásan sok türelmet kívánt az itt dolgozó négy hölgynek, mert - mint tapasztalatai alapján mondta - az ügyfelek akkor fogják felkeresni az irodát, ha problémájuk van a szolgál­tatással, és ilyenkor bizony érthetően idegesek, ingerültek. Az átadási ünnepség befejeztével, Szinger Ferenc szolgáltatási osztályve­zetővel beszélgetve megtudtuk, hogy a Matáv jelentős fejlesztéseket tervez az országim, így körzetünkben is, folyamatosan keresve a beruházá­sokhoz szükséges tőkét biztosító - el­sősorban nyugat-európai partnere­ket. A távközlés hosszú távon megtérülő befektetés - ehhez csupán egy adat: ma egyetlen új állomás be­kapcsolása egy korszerű digitális köz-Gba háromszázezer forintba r.g. Paks Város Önkormányzata a Matáv Rt.-vel kötött megállapodása alapján az önerős telefonfejlesztés keretében elfogad pótigényléseket 1994. június 30-ig. Pótigénylést csak a város belterületé­re lehet benyújtani - tehát a kap­csolódó puszták területére sajnos nem. A befizetéseket - 40 000 Ft-ot készpénzben - a jelentkezéssel egy­idejűleg kell teljesíteni. Jelentkezni lehet a polgármesteri hivatalban, a II. emelet 203. szobájában. V___________________________/ ALKU KERESKEDELMI KFT. Paks, Dózsa György u. 41. Telefon: 312-385 Számítástechnikai anyagok:- 3M floppylemezek- „Post-it” öntapadós jegyzettömbök- Kiváló minőségű Drescher leporel­ló teljes méretválasztékban, rend­kívül kedvező áron. LEFONAKCIO GE amerikai telefonok 3350 Ft-tól 'E—9380 üzenetrögzítő 9575 helyett 8700 Ft-tól Sorsolás július 8-án Autóbusszá Ráchertshofenbe Városunk negyvenfős küldöttséggel vesz részt a németországi Reicherts­­hofenben július 22—26. között megrendezésre kerülő Paarfesten, testvérvá­rosunk hagyományos fesztiválján. A küldöttség tagjai közül húszán sorsolás útján lesznek kiválasztva, azok közül, akik a jelentkezési lapot kivágják és kitöltve eljuttatják a polgármesteri hivatal titkárságára, Pálit Katalin sajtó- és lakossági referens címére, 1994. július 7-én 12 óráig. A négynapos rendezvényre autóbusszal utaznak a résztvevők, az utazás, szállás és az étkezés költségeit a város biztosítja. A szeszesitalt fogyasztóknál többszőr előfordul, hogy erősebb­nek érzik magukat a kelleténél és előtérbe kerül a „majd én megmu­tatom neked...” életszemlélet A fia­tal felnőttekre ez fokozottabban jel­lemző. Példa erre a következő eset Papp Sándor madocsai lakos 1993- szeptember 28-án azért tett feljelentést, mert két nappal koráb­ban - amikor hajnali három óra­kor falujában gépkocsijával közle­kedett - ismeretlen tettesek egy másik gépkocsival elébe vágtak és megállásra kényszerítették. Majd közülük ketten a kocsiból kiszállva tettleg bántalmazták. Papp nyolc napon belül gyó­gyuló sérüléseket szenvedett. Egy társaság a bölcskei Pepita diszkóból Paksra igyekezett Útköz­ben megelőzték a Papp Sándor által vezetett személygépkocsit aki az előzést követően nem kapcsolta le a reflektorát. Ez felbőszítette a társaságot, közülük is legjobban G. L. paksi lakost, aki társával kiszállt az autóból és Papp Sándort több­ször arcul ütötte. Papp szorongatott helyzetéből úgy menekült meg, hogy nekihajtott az előtte álló autó­nak. Az ügyet a Paks Városi Bíróság dr. Raáb Zsuzsanna büntetőtanácsa május 25-én tárgyalta. A tárgyalás folyamán G. L. beis­merő vallomást tett A bíróság eny­hítő körülményként vette figyelem­be a vádlott büntetlen előéletét és fiatal felnőtt voltát. Büntetésként egy év próbára bo­csátást kapott Az ítélet jogerős. VÁROSI MOZI Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 2. ^ Telefon/fax: 75-311-646 y JÚNIUS 26. VASÁRNAP SZÖKÉSBEN Színes, feliratos amerikai akciófilm. Főszerep­­lók: Kim Basinger, Alec Baldwin. JÚNIUS 29. SZERDA ROBOTZSARU 3. Színes, feliratos amerikai akciófilm. Főszerep­lők: Robert Burke, Nancy Allen. JÚUUS 3. VASÁRNAP SIVATAGI LAVINA Színes, feliratos amerikai akciófilm. Főszerep­lők: Dolph Lundgren, Kristian Alfonso. HÍRMOZAIK □ A Vajdasági Magyarok Nép­zenei Találkozójára meghívták a Paksi Citerazenekart. A Zen­­tán június 3_5. között rendezett eseményen sikerrel képviselte városunkat az együttes. □ A határainkon kívül élő kö­zépiskolások számára olvasótá­bort szervez a Paksi Városi Mű­velődési Központ július 24-31. között, Cseresznyésben. A tábo­rozok megyénkhez kötődő írók, költők munkásságával ismer­kednek és ellátogatnak irodalmi emlékhelyekre: Borjúdra, Sár­­szentlőrincre, Rácegrespusztára. A szervezők szívesen vennék ha támogatásként klasszikus és mai magyar szerzők és a világ­­irodalom jelentős alkotásait ajánlanák fel azok, akik fon­tosnak tartják a Magyarorszá­gon kívül élő középiskolások se­gítését. Az adományokat a mű­velődési központ könyvtárában gyűjtik. □ A Dunacenter Kft. felügyelő bizottsága június 15-én ülést tar­tott, amelyen értékelte a kft. 1993. évi gazdálkodását és meg­hallgatta a Dunacenter Therm Kft. és Renimpex.DC Kft. ügyve­zetőinek tájékoztatását a társa­ság tevékenységéről. PAKSI HÍRNÖK PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA Főszerkesztő: KISS G. PÉTER A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal Paks, Dózsa György út 55-61. Pf. 25. Telefon: 75-311-277 A Paksi Hírnököt kiadja: Paks Város Önkormányzata. FELELŐS KIADÓ: BOR IMRE polgármester. HU ISSN 0865-560X Szedés, tördelés: Ruskó István, Szekszárd - Képrepró: Grafikai Fotóstúdió, Szekszárd - Nyomtatás: Hermann Frigyesné, Szekszárd, telefon: 74-316-830.

Next

/
Oldalképek
Tartalom