Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-03-09 / 5. szám
1994. március 9-11 PAKSI HÍRNÖK belőle. Egy szem uborkamag pedig huszonöt forint, így máris érthetővé válnak a primőrárak tavaszonként. És egyébről még szó sem esett! Visszatérve a paradicsomhoz, uborkához, paprikás Tóthék csak holland magvakat ültetnek ebből, ellenben a paprika az magyar, mert a kertész házaspár szerint a világon a magyar paprika az első! Mára ötven méter hosszú fóliasátor áll a Vácikában, ami igaz már nemcsak Tóthéké, hanem a gyerekeké is. Nagy lett már a kertészet Közben fényképek kerülnek az asztalra, Vilma asszony tíznapos tanulmányúton volt Nyugat-Kurópában. Szép volt az út, sokat láttam - mondja -, de ami ott van, azt mi soha nem tudjuk megvalósítani - summázta végül is a látottakat A Vácikában azonban nem magától fejlődik a szép paprika, paradicsom. Van ám munka bőviben. Már a magvak ültetésével kezdődik. A fóliasátrat nyitni-csukni kell szakadatlan, a hőmérsékletre nagyon kell ügyelni, mert ha magasabb lesz, oda minden. Mint ahogy oda minden, ha nem vigyáznak, ha jön a fagyveszély, ami általában hajnalban jön. Járni kell a fóliát a gázpörkölővei szakadatlan.- Egyáltalán volt megállás az életükben?- Az utolsó tizenöt évben nem, azelőtt voltunk fürdőhelyeken, Hévízen, Gyulán, Harkányban - no meg én Németországban - veszi vissza a szót a házigazda.- Rokonok vannak kint, többször jártam náluk, láttam, hogy milyen a német mezőgazdaság. Csak azt nem értem, hogy az általuk levetett gépekkel, miképp tudunk nyugati piacra termelni - teszi fel a kérdést, de tán választ sem vár. (ELLA) ki, ugyanakkor úgy érzem, tisztességes ajánlatokkal várom a vásárlókat.- Nehéz belefogni egy ilyen vállalkozásba?- Szerintem a vállalkozók döntő többsége igennel válaszolna a kérdésre. Én nem kaptam semmiféle támogatást a vállalkozásomhoz, én is teljesen magamra vagyok utalva. Ha így bele meri vágni az ember abba a bizonyos nagy fába a fejszét, akkor már nemigen lesz számára visszaút Csakis a saját ügyességében, igyekezetében bízhat, no meg reménykedhet A vállalkozás igenis nagyon kockázatos dolog.- Ön mégis belevágott...-Nekem nincs más lehetőségem. Beteg vagyok, leszázalékolt, a szakmámban nem dolgozhatom. Van két családom, az egyik hét, a másik 14 éves. A feleségem az egészségügyben dolgozik, ismert, hogyan fizetik az ott dolgozókat. Valamit tennem kellett Ennek ellenére én ezt szívesen csinálom - nagyon remélem, hogy a vásárlók megelégedésére. SZ.J. Az utolsó vízimalomról „Emlékezetünkben és lelkűnkben” Az 1956-os jeges árvíz az utolsó paksi vízimalmot is elpusztította. Akkori ban - ahogy Blatt Ferenc úr meséli - már semmire nem használták. A Blatt család tulajdonában lévő malom húzta a legtovább Pakson. A Halászcsárda előtti parton érte az agónia, ott nyomta szét a jég, ott hullott deszkáira, ott ment ebek harmincadjára. A tulajdonosokat a közelébe sem engedték, mások, idegenek „vigyáztak rá”. - Ez is egy szomorú történet, a maga módján ez is megrendítő. Nagy volt a Blatt család, öt gyermeknek adott kenyeret ez a malom, adott munkát idősebb Blatt Györgynek, reménységet gyermekei jövőjét illetően. Blatt Ferenc urat látogattam meg a malommal, malmokkal kapcsolatos kérdéseimmel. Arra gondoltam, hogy az ő családja tudhatta magáénak az utolsó paksi vízimalmot - ha valaki, ő igazán kompetens ebben a kérdésben. Köszönet a jóindulatért és a kérdésekre adott lelket melengető válaszaiért- Feri bácsi, hány vízimalom voll Pakson?- Emlékezetem szerint huszonhárom. A tulajdonosok nagyon jól megvoltak egymással. Még arra is vigyáztak, hogy úgy sorakozzanak a part mellett a malmok, hogy elegendő víz maradjon mindenkinek, mindenki nyugodtan végezhesse a munkáját.- Az önök családjának egy malom volt a birtokában?- Igen, nekünk egy vízimalmunk volt, de ez az egy is elég volt a család megélhetéséhez. Az ötvenes évektől a mi malmunk is állami tulajdonba került, mint a többi családot, minket is messze űztek a saját tulajdonunktól. Még nagyon sokáig reméltük azt, hogyha malomként nem is használhatjuk tovább, emléknek sikerül megőrizni. Nem bántok én senkit, de jobban kellett volna vigyázni rá Az én családom akkor már semmiféle jogot nem formálhatott erre a vízi építményre. Amikor jött a tél, azt sem tették meg, hogy felvontassák a telelőbe. Egy rokkant, öreg őr „vigyázta” és kész.- Kárpótolták önöket?- Igen, a testvéreim és én külön-külön kaptunk tizenkétezer forintot. A többi tulajdonban lévő malom, ami közvetlenül előttünk állt, ugyanígy elpusztult, és ugyanilyen kétségbe ejtő helyzetbe kerültek a tulajdonosok, mint mi. Az ő malmukat szintén kinyomta a partra a jég és egyszerűen elsüllyed. Mi annyiban voltunk szerencsésebb helyzetben, hogy nagyon erősen kikötöttük az építményt, nem szabadult el, igaz, hogy nagyon csúnyán megrongálódott, ae egy kis ideig még sikerült megőrizni. Mi 1955-ban még feljavítottuk, bíztunk abban, hogy sikerül valahogy megtartanunk. Már említettem, hogy a gazdát nem engeáék beavatkozni a malom sorsába, egyszerűen mi csak addig voltunk jók, amíg az állagát védtük a munkánkkal, a pénzünkkel Tulajdonképpen az 56-os jeges árvíz a roncsokat egészen a téglagyárig nyomta.- Hogy fért el huszonhárom vízimalom a telelőben?- Simán elfértek a malmok, sőt még dereglyék is álltak ott. Mindenki vigyázott a tulajdonára, őrizte a malmot. Az emberek akkoriban nagyon tisztességesen viselkedtek egymással.- Kevés vagy sok volt a munkájuk? Csak paksiak szállítottak őrölnivalót.- Amíg a Duna nem fagyott be, dől goztak a vízimalmok. A túlsófélről, Benedekről, Géderlakról sőt Kalocsáról is hozták a magot, mi gvermekfeijel segédkeztünk, amiben csat tudtunk. A malomban pihenőhelyiség is volt, egymást váltottuk, volt úgy, hogy egész éjszaka ment a munka. Az akkori Alvégen sok paksinak volt a tulajdonában vízimalom. Ahol ma a Vasúti Múzeum van, ott ért véget a telelő, onnan kapott vizet. Ha alacsony volt a vízállás, bizony szivattyúzni kellett, hogy ki tudjuk vontatni a malmokat, illetve a dereglyéket. Gátakat építettek, felduzzasztották a vizet az emberek Segítettek egymásnak kivontatni a malmokat.- Ezek szerint volt mindenkinek munkája, nem volt a malomtulajdonosok közt nagy vetélkedés.- Nem volt, mindenkinek volt munkája- Mikor kezdtek el fogyatkozni a vízimalmok?- Pontos évszámot nem tudok mondani, de emlékszem az ötvenes évekre, amikor már csak három vízimalom volt. Egyszerűen tönkrementek, pontosabban hagyták őket lepusztulni. Sajnos, ilyen idők jártak, sajnos senkinek eszébe sem jutott, hogy mentse őket. Gondolja meg ha egyetlen vízimalmot sikerült volna megőrizni, az ma egy kész kuriózum lenne. Akár látványosság az utazónak, vagy büfét, éttermet is befogadhatna. Az a szörnyűség, ami például a mi malmunkkal történt - egy félkezű malomőr, aki árvíz idején persze hogy nem tudja kimerni a malomból vizet, nem hibás. Azok az emberek viszont, akik a tulajdonosokat a malom közelébe sem engeáék, igenis rosszat cselekedtek.- Feri bátyám, maradt valami a paksi vízimalmokból? Néhány fotó és az emlékezet csak az, ami felidézi számunkra, nemcsak az ön, önök gyermekkorát, hanem magát a ,hőskort"? Elveszett minden, ami a malmokkal kapcsolatos, vagy emlékezteti a paksiakat még valami ezekre a városunkra olyannyira jellemző - természetesen a harmincas, ötvenes évek idején még létező építményekre?- Igen. Egyházi ünnepeken - például körmenet idején - a molnárok zászlaja is ott van a többi szakma, a többi, Istennek ajánlott zászló között. Mellettünk a halászok jönnek, de megtalálható akár a föloet művelő emberek zászlaja is. A vízimalmok itt vannak velünk, és itt vannak sokan azok közül az emberek közül is, akik velük éltek, dolgoztak. Nagyon sajnálom, hogy csak ennyi maradt belőlük. Talán egy napon valakinek sikerült, ha csak egy makettel vagy megépített korhű malommal felkelteni irántuk újra az érdeklődést. A mi építményünket megfestettük, a képet sokan láthatták, hiszen Szekszárdon is kiállították...-0- -o-Túl a beszélgetésen, túl az igazságtalan ötvenes éveken, és túl az idő mindent elemésztő, pusztító vasfogain lehetséges, hogy Blatt Ferencnek van igaza; a paksi vízimalmok még itt vannak, ha nem is a Dunán, de emlékezetünkben, lelkűnkben és ez nagyszerű, álmokat melengető dolog. SZARKA JÓZSEF
