Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-01-12 / 1. szám

1994. január 12. 7 PAKSI HÍRNÖK Lussonium: Újabb régészeti leletek Paks-Dunakömlődön Ásatások a Bottyán-sáncon Paks Város Önkormányzatának anyagi támoga tása révén ismét lehetőség nyűt a lussoniumi ásatá­sok folytatására A szeptember 12. és 24-e között végzett ásatás célja a késő római erőd déli kapuja nyugati részének és a hozzátartozó falszakasznak a feltárása volt A célt a rendelkezésre álló rövid idő el­lenére lényegében sikerült elérni, és ezek eredmé­nyeként immár véglegesen tisztázódott a Bottyán­­sancon épített római erődök jellege és kronológiája A tervezett munkát az előzetes megbeszélés alap­ján Horváth Friderika régész vezette, e sorok írója oktatási kötelezettségei miatt csak megszakításokkal tudott részt venni a munkában. Az ásatáson részt vettek a JPTE ókortörténeti és régészeti spedalizá dót végző hallgatói, a munkásokat pedig a Paks Vá rosi Önkormányzat biztosította, amelynek - és min­den más résztvevőnek, támogatónak - köszönettel tartozunk. Az ásatást több szakember meglátogatta, így dr. Szabó Géza, a szekszárdi múzeum régésze, a heidelbergi Ókortörténeti Tanszékének hallgatói dr. Borhy László régész, egyetemi adjunktus vezetésé­vel, valamint egy német építészmérnök. 1990-ben került elő egy késő római kori kaputo­rony a Bottyán-sánc déli oldalán annak az útnak egy részletével, amely az erődből déli irányban kive­zetve a mai Paks területére vezetett Ugyanabban az esztendőben és az azt megelőzőben az erőd északi sarkánál végzett szisztematikus feltárások eredmé­nyeként kiderült, hogy a dombot nemcsak a közép­ső és késő római korban, hanem már a Kr. u. 1. szá­zadban is megszállta egy katonai egység. Ennek a korai, a Flavius-korra (Kr. u. 69"% ) keltezhető ka­tonai tábornak az árka került elő akkor. A jellegzetesen keskeny, ék alakú, valóban V-keresztmetszetú árokban jellegének megfelelően e korra és az azt megelőző Clauaius-korra keltezhető leletek, elsősorban Észak-itáliában készített finom mívű terra sigillata tányérok és igen vékony falú, re­mekbe formát és változatosan díszített csészék da­rabjai kerültek elő. Az akkor meglepetésként ható anyagról írott értékelés még abban az évben (1989) az angliai Canterburyben megrendezett nemzetközi limeskongresszuson hangzott el, majd látott Ang­liában napvilágot Bár korábban meglehetősen nyilvánvalónak tűnt, hogy ugyanitt helyezkedett el a középső császárkor­ban (Kr. u. 2-3. sz.) mindenképpen meglévő auxi­liary tábor, holléte a nyolcvanas években végzett kutatások bizonyos negatívumai alapján bizonytala­nabbá vált Az idei ásatások egyik fontos eredménye az, hogy sikerült azonosítani ennek az erődnek, a cohors 1 alpinorum peditata, illetve a Kr. u. 2. szá­zad végétől ezt a csapatot helyőrségi szolgálatában leváltó cohors 1 Alpinorum equitata táborának a falát A déli oldalon feltárt késő római kori kaputor­nyok előterében, majd ezektől nyugatabbra ugyanis nem egy, hanem két erődfal núzódik Megfigye­lésüket az tette lehetővé, hogy szerencsés módon itt nem bányászták ki a helybeliek olyan nagy mérték­ben az erőd mintegy másfél méter széles alapfalait, mint ahogyan megfigyeléseink szerint sajnos az északi oldalon tették. A két fal vonala nem esik telje­sen egybe, alapozási mélységük is különböző. A fel­tehetően a Kr. u. 2. század derekán vagy második felében épített korábbi fal mélyebb alapozású, építéséhez viszonylag nagy méretű, feltehetően a budai hegyekből származó mészkőtömböket hasz­náltak fel. A 3- század második felére tehető pusztu­lása után a késő római korban épült az újabb erőd, amely formájában, de valószínűleg nagyságában sem volt azonos a korábbival. Ennek a kapuját sike­rült feltárni a domb déli peremén egy olyan helyen, ahol korábban aligha volt kapuja az erődnek. A kapu nyugatabbra való helyezését bizonyára a már abban a korban is erősen omladozó magas­part, továbbá a minden bizonnyal keskenyebb eródforma tette lehetővé és szükségessé. Az új erőd főfalát többnyire, de nem mindenütt, az elpusztult, legalább a felszínig visszabontott és ott elplanírozott korábbi erődfal belső szélének vonalában emelték. Alapozási mélysége nem éri el a korábbiét, így a metszetekben jól elkülöníthető a két fal egymástól. Ezt a falat már jóval gyengébb anyagból építették: az alapozásba viszonylag apró kődarabok és igen nagy mennyiségű ún. löszbaba került, jelezve, hogy az építőknek jelentős építőanyag-hiányuk volt A fal szélessége alig éri el a 90-100 cm-t, tehát jó­val gyengébb volt, mint a korábbi. Keltezése és hasz­nálata a Kr. u. 4. századra és az 5. század elejére tehető, mivel a vele egybeépült beugró kaputornyok - meglehetősen ritka építési elv ebben a korban - között feltárt, kődarabokkal és téglatöredékekkel elég gondosan kirakott úton késő római leletek, köz­tük 4. századi bronzpénz került elő, az út fölötti om­­ladékrétegben pedig egy utóbb megbolygatott embe­ri csontváz, a csontok között pedig leginkább a Kr. u. 5. század első felére keltezhető gyöngyszemek. A kaputornyok közötti útszakaszon még egy tö­rött mérföldkő is előkerült, feliratából azonban csak a legutolsó sor maradt meg: ab Aqu(inco) m(ilia) p(assum) ... Mivel már ismerünk egy mérföldkö­vet, ami a közelben, a Paks alatti Duna-mederben került elő, és amelyiken a LXX1H mérföldadat olvasható. A kő eredeti helye a limes-út téglagyár fö­lötti szakaszán keresendő. A hiányzó feliratrészén eredetileg az éppen akkoriban uralkodó császár neve és címei álltak, amiből természetesen felállításának pontos idejét is meg lehetne határoz­ni. Ennek hiányában csak feltételezni lehet, hogy valamikor a Kr. u. 3- század első felében készítették. A közelmúltban befejezett ásatásnak azonban a római erőd legkorábbi periódusára vonatkozóan is fontos mondanivalója van. Az egyik szelvényben ugyanis előkerült egy olyan réteg, amely a Kr. u. 1. század derekára tehető, gazdag leleteivel további bizonyítékot szolgáltatva e fontos folyami átkelőhely korai katonai ellenőrzésének megszervezésére. Az említett rétegből a néhány évvel korábban feltártak­hoz hasonló, de még nagyobb számú és egyben változatosabb kerámiaranyag került elő. A fényes pi­ros színben pompázó terra sigillata tányérok az ol­dalukra applikált figurális ornamentika gazdag változatossága révén az észak-itáliai fazekascentru­mok jó hírét öregbítették, de ugyanerre a vidékre tehető a más pannonjai határtelepüléseken alig-alig előforduló finom, vékony falú, véséssel, rovát­­kolással és rátett mintákkal díszített csészék és po­harak eredete is. Előkerült egy olyan érem is, amelyik a Iulius- Claudius dinasztia valamelyik császárjának a nevét viselte. Talán a gondos restaurálás után lehetővé vélik a Kr. u. 1. század első felében hatalmon lévő császár személyazonosságának a megállapítása. A legértékesebb és egyben legritkább lelet egy arany fülbevaló volt, amely találójának, Seres Máriának a kezében kelt új életre. Az összelapult fülbevaló ép formájában egy nagy méretű katicabogárra emlé­keztet, amelynek az alján egy egyszerű csiptető szer­kezet csavart aranyszála látható. Egészen pontos analógiáját ismerjük többek között a Kr. u. 79-ben elpusztult Pompeji egyik házából. Ennek az ugyan­csak aranyból készített fülbevalónak a hátán való­ban a katicabogáréra emlékeztető minta figyelhető meg. A rövid ásatás tehát Lussonium római korának minden fázisára vonatkozóan igen jelentős ered­ménnyel járt Megemb'theto még, hogy - igaz, lelet­mentés jelleggel - kutatást végeztünk a view; mili­­taris, az erőd körül kialakult polgári település terü­letén is. A Sánchegy déli lejtőjének az aljában vált szükségessé ez a munka, amelynek során néhány kőépület alapfalait tártuk föl. A jelenleg még hiá­nyos alaprajzú, valószínűleg lakóépületek a bennük talált leletanyag alapján a Kr. u. 2-3. századra kel­tezhetnie Az esetenként a felszínen is jól megfigyel­hető épületek nagy figyelmet érdemelnének, jelen állapotukban kellene okét megóvni későbbi feltá­rásukig Ez különösen akkor lenne fontos, ha mód és lehetőség nyílna egyrészt a régészeti kutatások foly­tatására, másrészt pedig ezek eredményeként olyan műemléki környezet kialakítására, amely a római erődöt és környékét kulturális és idegenforgalmi centrummá avatni VISY ZSOLT A lussoniumi római erőd déli kapujának feltárása dél felől nézve

Next

/
Oldalképek
Tartalom