Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-02-23 / 4. szám
1994. február 23. 11 PAKSI HÍRNÖK Kampánynyitás Szekszárdoti Bemutatkoztak a Fidesz jelöltjei Kampánynyitó nagygyűlését megelőzően február 15-én Szekszárdon, a Gemenc Szállóban sajtótájékoztatót tartott a Fidesz, bemutatva Tolna megye egyéni választókerületeiben induló országgyűlési képviselőjelöltjeit Az I-es körzetben dr. Nadray Katalin, a Il-esben, amely Paks és környéke - dr. Rónaky József, a IH.-ban Puskás Imre, a IV.hen Fehérvári Tamás, az V.-ben pedig Egyed Sándor képviseli a párt színeit. Körmendy- Ékes Judit pártszóvivó bevezetője után a jelöltek egyenként mutatkoztak be. Dr. Rónaky József fizikus a körzetünkben induló Fidesz-jelölt a következőket mondta a sajtó képviselőinek;- Én a Tolna megyei Fidesz-jelöltek doyenjeként indulok. Némi magyarázatra szorul, hogy miért ezt a pártot választottam. Nem most és nem én választottam, négy éve a Fidesz keresett meg, hogy a párt színeit a paksi önkormányzat munkájában képviseljem. Akkor igent mondtam, a választók is igent mondtak és az eltelt négy évben összeszoktunk. A feladat, amit ott végzek, a képviselő-testület gazdasági bizottsága tagjaként, kicsiben az a szerepkör, amit a parlamentben szeretnék betölteni, ha megkapom a bizalmat a választókerület polgáraitól. Paks és környéke sajátos, különbözik a többi településtől annyiban, hogy dominánsan kétféle ember, kétféle szemlélet és kétféle gazdasági helyzet találkozik. Az atomerőmű több száz magasan kvalifikált és relative jól fizetett szakembere találkozik a környék sok-sok mezőgazdaságból élő vagy munkanélküliként szenvedő emberével. Nem lesz könnyű olyan körzeti programot produkálnom, ami a körzet két meghatározó táborának megfelelő lesz, de ezért mindent megteszek. A Fidesz programját a kampány folyamán mindenki megismerheti maja, ezért ezzel most részletesen nem kívánok foglalkozni.- Magamról annyit, tizenöt éve kerültem Paksra, tudományegyetemi végzettséggel, tíz év kutatómunkával a Új arcok a báli forgatagban Narancs-farsang Pakson Nemrég még a szalagavatón táncollak azok a fiatalok, akik február első hetében a paksi báli szezon nyitó rendezvényén, a Narancs farsangon emelték pezsgős poharaikat a májusi narancsszüretre, mint ahogy azt dr. Rónaky József, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje mondta a bál megnyitóján. Szmoking az urakon, földig érő estélyi a hölgyeken nemigen volt, a paksiprocc máshol mulatott. Az est házigazdája, dr. Rónaky József és a fideszesek - Dám László műsorvezetővel - hangulatot teremtettek az éjfélig tartó tombola- nyereményekkel színesített, izgalmas vetélkedőkön. Apropó, tombola... Sajna, hiába drukkoltam, az egyik legszebb tomboladíj, a Welding Kft. jóvoltából nem hozzám került, hanem egy zenét kedvelő, magas PA Rt.-os úr vihette büszkén felesége elé. No de Jbgyott a farsangi álarc, megtelt a táncparkett. Táncolt az elektromos kisvállalkozó, a pedagógus, a bíró, az atomos mérnök. A pincérek bontogatták a pezsgőket, s a kiadós vacsora után fellazultak az asztaltársaságok. A politikáról szó nem esett - azon túl, hogy a Fideszt jelképező gusztusos narancsok gyorsan elfogytak. hátam mögött az atomerőműhöz. Nem volt könnyű a paksi közegbe beilleszkedni, ezért büszkén vallom, hogy nekem a tizenöt év alatt sikerült Két nagy lányom már paksinak vallja magát. A négy év önkormányzati munkám után már nemcsak a kollégáim ismernek, hanem kivívtam némi tekintélyt a paksi polgárok körében is. Ebből a tőkéből merítve szerve-A társadalom az oktatásban nem tudja megteremteni az esélyegyenlőséget - mondta lapunknak a közelmúltban Pakson járt Pokomi Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjének vezetője a város pedagógusai számára tartott fórumon. Az egyre tagoltabb gazdaságban, illetve társadalomban a ma még nem létező polgári középosztály érdekei érvényesülnek - szögezte le. A Fidesz oktatáspolitikájában a nyitott közoktatást kívánja megtartani és részben meg is teremteni - vélekedett a kabinetvezető. Az általános iskolák IX. illetőleg X osztálya zsákutca a közoktatásban - tette hozzá mert nem nyújt perspektívát sem a diákoknak, sem a pedagógusoknak Szélesíteni kellene a középfokú képzést, ezzel szemben szinte kampányszerűen a VHól VIII. osztályos gimnáziumok kerülnek reflektorfénybe. A Fidesz koncepciója: az iskolaszerkezet totális megváltoztatására nincs szükség, hanem a meglévő isko-A Városháza házasságkötőtermében február 3-án közel öt résztvevő és a sajtó három képviselője előtt mutatkozott be Vajnai Attila, a Munkáspárt országgyűlési képviselőjelöltje, azok után, hogy a párt őt jelölte erre a tisztségre. A harmincéves műszaki fejlesztő mérkökről Theobald Márta a jelenlévőknek elmondta: Vajnai Attila nem munkás származású, de az MSZMP utolsó kongresszusa után nem váltott, megmaradt elveinél, és annak is nagy a valószínűsége, hogy más pártban nagyobb ívű karriert futhatna be. A jelölt bevezetőjében hangsúlyozta: a Munkáspárt következetesen szolgálja az emberek érdekeit, mint ahogy ez kitűnt az 1993- november harmadikán megtartott kongresszus anyagából is. Ennek lényeges elemei között szerepel, hogy a gazdasági kérdések területén fontos helyet kapott privatizáció csak arra szolgál, hogy néhányan meggazdagodjanak Szükséges volna az állam gazdasági szervezőerejét és vezető szerepét visszaállítani, az ország adósságait illetően pedig követendő lenne a lengyel példa, azaz szorgalmazni kellene az adósságszolgálat tényleges csökkentését vagy elengedését A demokrácia ügyében fontos lenne a képviselők ellenőrizhetősége és visszahívhatósága Külpolitikai kérdésekről szólva Vajnai Attila elmondta, hogy a párt ellenzi a NATOba való belépést, mert ez túl nagy anyagi tehertételt jelent az országnak, és ugyancsak nemkívánatosnak tartja az EGK-hoz fűzodó szorosabb kapcsolatokat sem. zem kampányomat és erre alapozva kérem a választópolgárokat, hogy szavazzanak rám. A jelöltek bemutatkozása után a párt vezetői az országos listavezetők neveit ismertették, akik között ott van Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Deutsch Tamás alelnök, Szájer József, Pokomi Zoltán és Urbán László Ismertették a Fidesz választási kampánytervét is. Orbán Viktor leszögezte, hogy a párt célja a kormányzati szerepre kerülés. Deutsch Tamás a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a Belügyminisztériumban, a rendőrségi törvényről szóló hatpárti megállapodást a mai napon aláírták. A Fidesz alelnöke szerint ez a tény az 1994-es év eddigi egyik legfontosabb politikai eseménye. RÁKOSI latípusokban a minőséget kell javítani. Mindez az iskolán belül a tehetséggondozást és felzárkóztatást is jelenti. Pokorni Zoltán a jelenlegi szakmunkásképzésről kifejtette: tizenhat éves kor alatt mereven megtiltja a törvény a szakmaképzést. Ez megoldhatatlan feladat elé állítja a szakmunkásképzőket Szakmai alapú tárgyak oktatását el lehet kezdeni, a specializált szűk szakmai képzés azonban minél későbbi életkorban történjék - vélik a fiatal demokraták. A szakképző intézményekben is hiányoznak az olyan felzárkóztató, pályaorientáló perspektívákat kínáló programokat, melyek oldják a merev iskolai keretek közé kényszerült fiatalok szakképzésének problémáit Az elmúlt négy-öt évben kétszázezer munkanélküli az ilyen iskolatípusokból került ki - hangoztatta hozzátéve: ezeknek a gyerekeknek nem segélyre, hanem képzésre van szükségük. A pályakezdő munkanélküliség is demoralizál és konzerválja a meglévő állapotokat E. G. A Paksi Hírnök kérdésére válaszolva a jelölt leszögezte: a párt marxistaleninista jellege megmaradt, bírálják a korábbi MSZMP tévedéseit, és azoktól elhatárolják magukat. Ugyanakkor tagadta, hogy a Munkáspárt a „szélsőségek” pártja lenne, mert bár korábbi, bizonyos az MSZMP által képviselt értékeket megtartanak, ez nem jelent azonosulást, már csak azért sem, mert a „tiszta marxizmushoz” kívánnak viszszatérni és vallási türelem is jellemzi a pártot A parlament által elfogadott ötszázalékos belépési küszöböt bírálta ezek után a képviselőjelölt Elmondta: ez a tény más politikai erők a népképviseletből való kiszorítására irányul, de ez nem akadályozza meg a pártot abban, hogy a májusi választásokon bejusson a parlamentbe, sőt minden bizonnyal abban sem, hogy a Munkáspárt saját frakciót alakítson. A párt közvéleménykutatási adatai szerint a közelgő megmérettetésen a szavazatok negyven százalékára számíthatnak a baloldali erők, s az majd a későbbiekben derül ki, hogy a Munkáspárt kikkel lesz hajlandó koalíciós kormányt alakítani. Vajnai Attila elmondta: 176 körzetben lesz a pártnak képviselőjelöltje, s esélyeiket az is növeli, hogy az MSZOSZ munkásplatformjával a párt választási szövetséget kötött A párt Pakson két választási irodát nyit, az egyiket a Kishegyi utcában, a másikat az Április 4-ike utcában kereshetik fel az érdeklődők. -k»Pokomi Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikai kabinetvezetője: A pályakezMk munkanélkülisége is demoralizál A munkáspárt a parlamentbe tart Teret nyer a baloldal