Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-10-07 / 33. szám

Paksi Hírnök 1994. október 7 ffi) Felújítás adományokból VÁROSI MOZAIK TARTALMAS PROGRAMSOROZAT A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Az ősz a színházi évad kezdete a paksi publikum számára is. Válto­zatlanul élénk az érdeklődés a bérletek iránt, de az egyéb rendezvények, előadások is vonzzák a város kultúrát szerető közönségét. Gyűjtést indított a Római Katolikus Egyházközségi Képviselő-testület a - műemlék jellegű - dunaköm­­lődi templom külső felújítá­sára. A templomot 1826-ban Szent Imre napján avatták fel, 1856-ban a faluban pusztító hatalmas tűzvész a templo­mon is súlyos károkat okozott, annyira, hogy a tornyot le kellett bontani. A mai tornyot 1929-ben építették. A temp­lomot utoljára 1976-ban újí­tották fel, napjainkra már olyan állapotba került, hogy az újabb munkálatokat nem lehet tovább halasztani. Isgum József plébános tájé­koztatta lapunkat a fel­újítási munkák állásáról. Elmondta, hogy sok támo­gatást kaptak a város önkor­mányzatától, a Paksi Atomerő­mű Részvénytársaságtól és egyéb szervezetektől. Nagy se­gítséget jelentett az a nyolcezer márka, amelyet júliusban a Reichertshofenben élő, Duna­­kömlődről elszármazott kato­likusok ajándékaképp adott át Stenger Pál. A munkálatok elkezdődtek és előreláthatólag az év végéig, legkésőbb jövő év elejéig befe­jeződnek. Egyelőre a temp­lomtorony feíállványozásáig, a falak leveréséig és a föld­munkák egy részéig jutottak el. Nagy szaktudású mestere­ket kértek fel a felújítási munkákra. Mivel a kapott tá­mogatás sem elegendő a teljes rekonstrukcióra, ezért úgy gondolják, hogy inkább ke­veset, de azt alaposan és széa pen kell elvégezni. Az eddig összegyűlt pénz ar­ra lesz elég, hogy a tornyot és a tetőszerkezetet rendbe tegyék. Remélik, a jövőben is akad segítség, hogy a templom visszanyerhesse eredeti arculatát, szépségét. A Városi Művelődési Köz­pont érdekes darabokat t tűzött műsorra a 94/95- ös évadban. A Latino­­vits-bérlet tulajdonosai két hí­res Shakespeare-művet láthat­nak. A Makrancos hölgy a Bu­dapesti Kamara Színház, a Hamlet a Veszprémi Petőfi Színház előadásában kerül színre. Szintén a veszprémi társulat adja elő Bella István-Rossa László-Asztalos István: Szent László című darabját. Egy hí­res musicalt is megtekinthet­nek a kikapcsolódni vágyók, „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” címmel. Hihetetlen mennyiségű kozmetikumválaszték sorakozik az illatszer­boltok polcain: a vezető világcégek márkáitól kezdve a honi szépségipar ter­mékeiig. Krémek éjjelre, nappalra, szájfény, rúzsok, szemhéjfesté­kek és még sok minden, ami Éva lányait széppé, vonzóvá, kívánatossá teszi. Sok hölgy­nél nem árt utóbb egy kis „iga­zítás”, hiszen szemöldökük sem a legújabb módi szerint nő, és a szempilla is jó, ha ki­emeli a szem színét. A jólápoltság fogalmába a szép frizura is beletartozik, amit gondozni kell, és hiába a legjobb sampon, a hajunkat A Móricz-bérlet is számos érdekességgel várja a színház­kedvelőket. Többek között Zsolt Béla: Oktogon és Simon Gray: Kicsengetés című mű­veivel, melyeket a Dunaújvá­rosi Kamaraszínház, illetve a Soproni Petőfi Színház mutat be. Az operettkedvelőket Kál­mán Imre: Zsuzsi kisasszony, a komédiák, vígjátékok ked­velőit R. Zimmer-W Kohl­­hause: Hal négyesben és Ray Cooney: Páratlan páros című művei várják. Ez utóbbit a Bu­dapesti Madách Kamara Szín­ház művészei adják elő, köz­tük: Cseke Péter, Kökényesi időnként vágatni, igazíttatni kell. Szerte a világban szépségfar­mok is a hölgyek rendelkezé­sére állnak, ahol a lábuk ujjá­­tól a fejük búbjáig felfrissülve, a modem kor szépségipará­nak eszközeivel élve igénybe veszik a modem szépítkezés minden fortélyát. Pakson ma még nincsenek ilyenek, ám egyre több fod­rász, kozmetikai üzlet, szalon kínálja szolgáltatásait, s ezeket egyre többen igénybe veszik. Barátnőm például, aki bolt­ban dolgozik, a nap minden percében a vásárlók szeme előtt van. Hetente jár fodrász­hoz, mert úgy érzi meg kell Ági, Tóth Enikő, Szerednyei Béla, Vass Gábor, Lesznek Ti­bor. A gyermekeknek is van miből válogatniuk. Csukás István-Darvas Ferenc: Ágacs­ka, Grimm-Lojko-Romhányi: Hamupipőke, Asztalos István: Az ördög három könnye című mesejátékból. Ezeken kívül egy érdekes improvizációs játék a „Csizmás kandúr” cím­mel és egy zenés űrutazás „Münchausen, az űrbáró” címmel válj a a gyerekeket. A legkisebbeknek a Pécsi Bóbita Bábszínház zenés báb­játéka a Békakirályfi nyújt majd szórakozást. tisztelnie a kedves vevőt, ezért frissen vasalt fehér köpeny­ben, szépen kihajtott blúz­nyakkal, rendezett frizurával áll a pult mögött. Kozmetikus­hoz nem jár, szerencséjére szép arcbőre van, rendben tar­tására elegendő a szappan és a víz. Kozmetikusokat, fodrászo­kat kérdezgettünk arról, hogy milyen a forgalom az üzle­teikben. Megcsappant a ven­dégeik köre - mondták -, ami magyarázható azzal is, hogy egyre több hasonló üzlet nyílt a városban. Vannak felkapott „hajszobrászok”, szépségápo­lók, de azért köszönik szépen a többiek is jól megvannak. EÖRDÖGH KÖSZÖNIK, JÓL MEGVANNAK A PAKSI SZÉPSÉGÁPOLÓK Éva lányait vonzóvá, kívánatossá teszik a szépségipar eszközei, melye­ket a fodrászok, kozmetikusok ajánlanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom