Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-09-30 / 32. szám

1994. szeptember 30. Paksi Hírnök TÉRKÉP ÉS TÁJOLÓ Zuhogó eső, sáros mély pálya fogadta a Pécsi Tájfutó Napok alkalmából rende­zett Pécs Kupa pénzdíjas táj­­futóverseny résztvevőit. A négy részből álló verseny­­sorozaton négy megye, mint­egy 180 versenyzője állt rajt­hoz tájolóval, térképpel a ke­zében. A nagyszabású sereg­szemlén a Paksi SE versenyzői közül 15 fő vett részt. Mittler József edző elsősorban az utánpótlás korúakat dobta a mélyvízbe, hogy felmérje hol áll a zöld-fehérek utánpódása. A három nap legeredménye­sebb paksi versenyzője Stein Krisztián volt, aki az F-15-ös kategóriában két arany- és egy ezüstminősítést szerzett. Ugyancsak az F-15-ös kate­góriában Magyar János első, az F-l 7-ben Somay Gergely harmadik, az F-21-ben Blézer István hatodik, a sérülésből felépült Csekő József a kilen­cedik helyen ért a célba. Sportképcsarnok Ä Paksi Városi Televízió új műsorokkal igyekszik fel­kelteni a nézők figyelmét. A Sportképcsamok adásaiban két vendéggel folyik majd be­szélgetés. A meghívottak egy­kori és jelenlegi sportolók, edzők, sportvezetők közsze­replésének vagy pályafutásá­nak motívumai adják a műsor apropóját. Az első nyilvános felvétel időpontja október hatodika, este hét óra, Mecser Lajos és Magyar István lesznek a fősze­replők. Mecser Lajos egykori Európa-csúcstartó atléta min­dig hű maradt szűkebb ha­zájához, Salgótarjánhoz, ezzel szemben Magyar István, aki 1973-ban 18 évesen mutatko­zott be a Ferencváros labda­rúgócsapatában, 1980-ban el­hagyta az országot és Belgi­umban, majd Ausztriában a profik között érte el sikereit. Életükről, pályafutásukról többet tudhatnak meg azok, akik jegyet váltanak a Pink Paksba, a nyilvános te­levíziós felvételre. A HOLNAP ÉLSPORTOLÓI A VARÁZSLATOS LABDA / Uj sportprogram in­­dúl a város négy általános iskolájá­ban. A szervező Nagy Gábor, az ESZI testne­velő tanára. Tavaly már kipróbálta - kísérlet­képpen - a programot a Deák Ferenc iskola diákjaival sikert aratva. Célja, hogy a gyerekek több sportágból kapja­nak ízelítőt, így példá­ul a mini kosárlabdá­ból, a teremfociból, a baseballból, különbö­ző testnevelési játé­kokból és úszásból, így könnyen eldönthetik majd melyikhez érez­nek igazán kedvet. A versenyekre nem­csak a tehetséges gyerekeket vátják, hanem mindenkit, aki szeret mozogni. A tizenhat­tizennyolc fős csoportokban a vezetők olyan elképzelésekkel dolgoznak, ami alkalmazko­dik a gyerekek felépítéséhez. Anyagi támogatás elnyeré­sére pályázatot adtak be a szervezők, de a versenyek ju­talmazását szponzori támoga­tással - csoki, játék... - finan­szírozni tudják. A verseny szót itt nem kell olyan komo­lyan érteni, mint a profiknál, havonta néhány alkalommal megrendezett sorversenyek­ről, teremfoci- és minikosár­­bajnokságokról van szó. Ez utóbbin három-három, illetve öt-öt játékos van a pályán, így a labdavezetés, labdaátadás technikáját állandó mozgás közben gyakorolhatják. A labdavarázs egyhetes nyá­ri táborral kezdődik és hason­lóképpen végződik. Ki tudja, talán ez egy fontos mérföldkő az utánpótlás-ne­velésben? FOÜTURMIX * FOCITUMK Fölényes győzelmet aratott vasárnap a Paks NB Il-es csapa­ta, hazai pályán 4-1 arányban főzték le a Budafokot. Horváth mesterhármast ért el, a ne­gyedik gólt Kádár szerezte. *** Gól nélküli döntetlennel vég­ződött a megyebajnokságban szereplő Paks II. csapatának dombóvári „kirándulása”. Az if­júsági csapat is remizett, az eredmény 1-1. *** Éger László és Búzás Attila, a Paks NB II. labdarúgócsapatá­nak saját nevelésű játékosai meghívást kaptak az NB Il-es utánpótlás-válogatottba, és mindketten pályára is léptek szeptember 21-én, a Tatabánya elleni előkészületi mérkőzésen. *** A városi kispályás labdarúgó bajnokság eredményei: V fordu­ló ,A” csoport: Motronik-Anti­­sorghum 1-2, Neutron-Premier 1-8, Pink Boys-Mini-Vasudvar 3-5, Beanett SC-Domb-Arany­nád 0-3, Kresz E-Plakész 2-0. „B” csoport: Dunacenter- Favo­rit SE 2-5, Kisbárka-Kópis Bt. 0-0, Ezeijó-Taritex 1-1, Dankó SE-Belvárosi kvh. 4-3. Labdarúgó-toborzó A Paksi SE-Atomerőmű SE közös labdarúgó szakosztálya újabb toborzót hirdet október 5-én, szerdán 15.30 órára a Paksi SE Fehérvári úti sport­telepén az alábbi korosztá­lyokban: Az 1978. augusztus 1. és 1980. július 31. között szü­letettek. Edző: Bagó Béla. Az 1980. augusztus 1. és 1983. július 31. között szü­letettek. Edző: Bagó Béla. Az 1983. augusztus 1. és 1985. július 31. között szü­letettek. Edző: Péter Norbert. Az 1985. augusztus 1. és 1987. július 31. között szüle­tettek. Edző: Sántha István. Az edzők várják mindazon paksi - Bezerédj Általános Is­kola, Deák Ferenc Általános Iskola - és Paks környéki labdarúgást szerető fiúk je­lentkezését, akik kedvet és te­hetséget éreznek magukban a sportág iránt. Kérik a jelentkezőket, hogy a toborzóra felszerelést (tor­nacipő, mez, nadrágot) vigye­nek magukkal. A hétvége sportműsora PÉNTEK - Kosárlabda: NB II. női ZTE-ASE 17.30. Lab­darúgás, serdülő: Paks-Kaj­­dacs 15.30. SZOMBAT - Cselgáncs: Junior nemzetközi verseny Paks, Atom Kupa, Paks. Ko­sárlabda, NB 1. férfi ASE­­Hódmezővásárhely 17.00, ifi 15.00. Labdarúgás, NB II. ifi: Paks-PVSK 10.00, illetve 12.00. VASÁRNAP - Cselgáncs: Junior nemzetközi verseny, Paks, Atom Kupa, Paks. Lab­darúgás, NB II.: PVSK-Paks 14.00. Megyebajnokság: Paks-Fadd 14.00. Körzeti bajnokság: Madocsa-Duna­­kömlőd 14.00 óra. Kosár­labda, NB II. férfi: ZTE II.­­Paksi KK 11.00, illetve 16.00 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom