Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-09-30 / 32. szám
Paksi Hírnök 1994. szeptember 30. Panem et circenses KEREKES MELINDA Cirkuszba járni, pláne sátorcirkuszba, nagyon klassz dolog. Már maga az a hangulat, amikor begurul a társulat a városba, faluba, az a sok ketrec, a legelésző pónik: minden gyermeket, s gyermeteg lelkű felnőttet magával ragad. Látni az artistákat a sátor előtt gyakorolni, végignézni az oroszlánok, vadmacskák etetését olyan élmény, ami szinte felejthetetlenebb, mint maga az előadás. Aztán este a dobpergés, a flitterekbe öltözött artistalányok, a dagadó izmú erőművészek már csak fokozzák a hatást. Ilyenkor megszűnik körülöttünk a világ, elfelejtjük a hétköznapi, megoldhatatlannak tűnő problémákat, a munkahelyi torzsalkodásokat. Kisimul az arcunk, lefittyedő szánk széle végre - hónapok után - felfelé görbül, lelkesen tapsolunk minden szám után. Nem pislogunk percenként az óránkra, nem várjuk, hogy csak már hagynák abba, jól érezzük magunkat. Jól kitalált dolog ez a cirkusz. Nem hiába vált be már a rómaiaknál is. Mert mi kell más az embereknek: kenyér és cirkusz, kenyér és látványosság, kenyér és valami, ami elvonja a figyelmüket az égető gondokról, az igazán érdemleges problémákról. Mégis vannak, akik ellenzik a cirkuszt, akik állatkínzásnak nevezik azt, amin mi átlagpolgárok szórakozni merünk, a labdázó medvékért és egyensúlyozó fókákért hullatnak krokodilkönnyeket. De kérdem én, értünk, tátott szájú cirkuszrajongókért ki hullat könnyeket? 4 Nem használom a klasszikus bohócsminket, a közönség elfogadott. Ami cirkuszunkban a családhoz tartozik - a három Eötvös-generáción kívül - az az ötvenfős apparátus, akik nélkül lépni sem tudnánk. A család másik fontos része a közönség, az a közönség, kik közül sokan az ország egy távolabbi pontjáról érkeznek, az Országos Gyermekvédő Liga szervezésében úgy, hogy útiköltségüket mi biztosítjuk. VOLT EGYSZER EGY (EÖTVÖS) CIRKUSZ Pakson járt egy társulat, kiknek neve már fogalommá vált. Igen ez az Eötvös-cirkusz. Nálunk töltöttek három napot, hogy ez idő alatt öt előadáson maradandó emléket nyújtsanak idősnek és fiatalnak egyaránt. Előadásukat látva biztos vagyok benne, elérték céljukat. Szinte látom, amint az iskolás, óvodás gyerekek, hacsak rövid időre is, de ezekben a napokban nem háborúsdit, lézerfegyverrel való lövöldözést, hanem állatszelídítést, bohócosdit vagy épp a porondmester szerepét játsszák. Arról, hogy kik ők és hogyan jutott eszükbe a mi városunk, arról Eötvös Tibort, a társulat igazgatóját kérdeztem:- A világhír, harminc ország közönsége előtt elért siker nem elégített ki bennünket, mert pont a szülőföldünk népétől kerültünk távol. Elhatároztuk, hazajövünk és mint ahogy annak idején 1950-ben elkezdtük, ismét sátorral járjuk az országot. Sok embernek nincs pénze, hogy Pestre utazzon szórakozni, így mi megyünk hozzájuk. Célunk, hogy ha az emberek meghallják a nevünket első reakciójuk az legyen „ezt meg kell nézni!”. Tavaly az ország északkeleti részét, Debrecen, Nyíregyháza környékét jártuk be. Az idén az ország középső térségét választottuk. Sajnos néhány önkormányzattal nehéz, vagy egyáltalán nem lehet megegyezni, szerencsére ez a paksira nem vonatkozik. Abban, hogy pont ide jöjjünk nagy szerepet játszott az az éjszakai rádióműsor, ahol én voltam a vendég - mondta Eötvös Tibor. A hallgatók közül ketten is Paksról telefonáltak afelől érdeklődve, mikor jön az Eötvös-cirkusz ide. íme itt vagyunk. Az előadás igazi sztárja a papa, mindenki így hívja. Ő Eötvös Gábor, a legidősebb generáció. Vele az egyik fellépés előtt, sminkelés közben beszélgettem.- Nem használom ám már a klasszikus bohóc színeket - jegyezte meg - a közönségnek sem hiányzik, elfogadtak.- Hogyan kezdődött a „Van mááásik!” produkció?-Akkortájt még a feleségemmel dolgoztam együtt. Ő artista volt, én a segédje. Később megkértem asszisztáljon az egyik számomhoz. Az egyik fellépésen nem tudtam kellő gyorsasággal előhúzni a zsebemből a hangszert, valamiben elakadt. Kényes pillanat volt, de megszólaltam „Van mááásik!”. A közönség hatalmas nevetésben tört ki. Hát így kezdődött, és ennek már harminc éve. Az évtizedek múlása sem homályosította el a produkció fényét. Most is minden előadáson kacag a közönség, a gyermekek nem szívesen válnak meg az apró bohóctól. Akinek ujjai még mindig ügyesen játszanak zsebeiből előkerülő hangszerein. Ő a legenda, Eötvös Gábor, aki hírnevet adott a cirkusznak, hírnevet adott a világban Magyarországnak.
