Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-09-30 / 32. szám

Paksi Hírnök 1994. szeptember 30. Panem et circenses KEREKES MELINDA Cirkuszba járni, pláne sátor­cirkuszba, nagyon klassz dolog. Már maga az a hangulat, amikor begurul a társulat a városba, faluba, az a sok ketrec, a legelésző pónik: minden gyermeket, s gyerme­teg lelkű felnőttet magával ra­gad. Látni az artistákat a sátor előtt gyakorolni, végignézni az oroszlánok, vadmacskák ete­tését olyan élmény, ami szinte felejthetetlenebb, mint maga az előadás. Aztán este a dob­pergés, a flitterekbe öltözött artistalányok, a dagadó izmú erőművészek már csak fokoz­zák a hatást. Ilyenkor megszűnik körü­löttünk a világ, elfelejtjük a hétköznapi, megoldhatatlan­nak tűnő problémákat, a munkahelyi torzsalkodásokat. Kisimul az arcunk, lefittyedő szánk széle végre - hónapok után - felfelé görbül, lelkesen tapsolunk minden szám után. Nem pislogunk percenként az óránkra, nem várjuk, hogy csak már hagynák abba, jól érezzük magunkat. Jól kitalált dolog ez a cirkusz. Nem hiába vált be már a rómaiaknál is. Mert mi kell más az embereknek: ke­nyér és cirkusz, kenyér és lát­ványosság, kenyér és valami, ami elvonja a figyelmüket az égető gondokról, az igazán ér­demleges problémákról. Mégis vannak, akik ellenzik a cirkuszt, akik állatkínzásnak nevezik azt, amin mi átlagpol­gárok szórakozni merünk, a labdázó medvékért és egyen­súlyozó fókákért hullatnak krokodilkönnyeket. De kérdem én, értünk, tátott szájú cirkuszrajongókért ki hullat könnyeket? 4 Nem használom a klasszikus bohóc­sminket, a közönség elfogadott. Ami cirkuszunkban a családhoz tartozik - a három Eötvös-generáción kívül - az az ötvenfős ap­parátus, akik nélkül lépni sem tudnánk. A család má­sik fontos része a közön­ség, az a közönség, kik kö­zül sokan az ország egy tá­volabbi pontjáról érkez­nek, az Országos Gyer­mekvédő Liga szervezé­sében úgy, hogy útiköltsé­güket mi biztosítjuk. VOLT EGYSZER EGY (EÖTVÖS) CIRKUSZ Pakson járt egy társulat, kiknek neve már fogalommá vált. Igen ez az Eötvös-cirkusz. Nálunk töltöttek három napot, hogy ez idő alatt öt előadáson maradandó emléket nyújtsanak idős­nek és fiatalnak egyaránt. Elő­adásukat látva biztos vagyok benne, elérték céljukat. Szinte látom, amint az is­kolás, óvodás gyerekek, ha­csak rövid időre is, de ezek­ben a napokban nem hábo­rúsdit, lézerfegyverrel való lö­völdözést, hanem állatsze­­lídítést, bohócosdit vagy épp a porondmester szerepét játsszák. Arról, hogy kik ők és ho­gyan jutott eszükbe a mi vá­rosunk, arról Eötvös Tibort, a társulat igazgatóját kérdez­tem:- A világhír, harminc ország közönsége előtt elért siker nem elégített ki bennünket, mert pont a szülőföldünk né­pétől kerültünk távol. Elhatá­roztuk, hazajövünk és mint ahogy annak idején 1950-ben elkezdtük, ismét sátorral jár­juk az országot. Sok ember­nek nincs pénze, hogy Pestre utazzon szórakozni, így mi megyünk hozzájuk. Célunk, hogy ha az em­berek meghallják a nevünket első reakciójuk az legyen „ezt meg kell nézni!”. Tavaly az ország északkeleti részét, Debrecen, Nyíregyhá­za környékét jártuk be. Az idén az ország középső tér­ségét választottuk. Sajnos néhány önkor­mányzattal nehéz, vagy egyál­talán nem lehet megegyezni, szerencsére ez a paksira nem vonatkozik. Abban, hogy pont ide jöjjünk nagy sze­repet játszott az az éjszakai rá­dióműsor, ahol én voltam a vendég - mondta Eötvös Ti­bor. A hallgatók közül ketten is Paksról telefonáltak afelől érdeklődve, mikor jön az Eötvös-cirkusz ide. íme itt vagyunk. Az előadás igazi sztárja a papa, mindenki így hívja. Ő Eötvös Gábor, a legidősebb generáció. Vele az egyik fel­lépés előtt, sminkelés közben beszélgettem.- Nem használom ám már a klasszikus bohóc színeket - jegyezte meg - a közönségnek sem hiányzik, elfogadtak.- Hogyan kezdődött a „Van mááásik!” produkció?-Akkortájt még a felesé­gemmel dolgoztam együtt. Ő artista volt, én a segédje. Ké­sőbb megkértem asszisztáljon az egyik számomhoz. Az egyik fellépésen nem tudtam kellő gyorsasággal előhúzni a zsebemből a hangszert, valamiben elakadt. Kényes pillanat volt, de megszólaltam „Van mááásik!”. A közönség hatalmas nevetésben tört ki. Hát így kezdődött, és ennek már harminc éve. Az évtizedek múlása sem homályosította el a produkció fényét. Most is minden előadáson kacag a közönség, a gyermekek nem szívesen válnak meg az apró bohóctól. Akinek ujjai még mindig ügyesen játszanak zsebeiből előkerülő hangszerein. Ő a legenda, Eötvös Gábor, aki hírnevet adott a cirkusznak, hírnevet adott a világban Magyarországnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom