Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-09-16 / 30. szám

Paksi Hírnök 1994. szeptember 16. m FIATALOK: LÁZADÁS... ÉS... MAJD LESZ... EGYSZERŰEN: CSAK SZABADON ÉLNI JÓ A punkok nem halnak meg... Másság és megszokás / Úgy a nyolcvanas évek ele­jén történhetett, amikor első ízben ruccantam át a szocialista Berlinből a nyugati oldalra. Megdöbbentő volt az élmény Míg keleten mindenki igyekezett elvegyülni, s a szür­ke embertömeg, a szürke be­tonházak, a szürke kirakatok között ez többnyire sikerült is, addig túl a falon minden szí­nes volt. Talán még a nap is szebben sütött, az emberek vi­dámabb, nyíltabb tekintettel közlekedtek. Ekkor láttam először pun­kokat, akik színes tarajos haj­zatukkal igencsak elütöttek az addig megszokottól. Egy téren ücsörögtek csoportosan fekete bőrszerkóban, fémláncokkal a nyakukon, a derekukon és a csuklójukon. Vadaknak tűn­tek, s különösen a hajuk bor­zasztóm Lehet, hogy ez vala­mi kitörési vágy volt náluk, a megszokottal szembeni frics­ka, netán a szülők bosszantá­sának egy akkor újfajta tech­nikája. tán eltelt néhány év, s a ke­leti oldalon is voltak me­részek, akik felhagyva az állandó álcázással színesre fes­tett sörénnyel igyekeztek meg­változtatni a világot. Lassan aztán az Alexanderplatz alu­mínium burkolatú szocreál áruháza előtt is bandáztak már a tarajos fejűek, előrejelezve, hogy vége a szürkeségnek, az elnyomottságnak, az „egyen­­öltözéknek”, az „egyengondo­­latoknak” és frázisoknak. Igazuk lett! Csakugyan vége lett, győztek a merészek. Le­­döntötték a Falat, színesre fes­tett darabjait szétszórták a vi­lágon: EMLÉKEZTETŐÜL. S azóta ugyanúgy, ahogy megszokott lett hogy sza­badon szólhatunk, gon­dolkodhatunk, megszokott és elfogadott lett a színesre fes­tett, kakastaréjra emlékeztető frizura is, a bőrcucc és a derék­ra csavart fémlánc. hatvanas évek „gombafejű” nem­zedékéből kinőtt a hippimozgalom, úgy tűnt egy ideig, hogy pontot tett a második világháború utáni ifjúság lá­zongásaira. Ma már tudjuk, hogy egy­­egy „szép fiatal álom” nem je­lent semmi különöset, nincs benne semmi új, csupán egy­szerű visszatérés önmagunk­hoz. 1968-ban, 70-ben, túl a Rolling Stones és a Queen vad koncertjein, túl a szelíd ame­rikai népzenén, túl Ravi Sank­­har békéért könyörgő szitár­­ján, és túl George Harrison filmre vitt hangverse­nyén Banglade­­sért: maradtunk, akik vagyunk. Vagy mégsem? Hatvankilenc­­ben a brit főváros utcáit egy fiatal lány, Elizabeth Chaim járta fél­meztelenül, hu­szonegy évesen. Ha egy nő irokéz frizurát visel, rá­adásul ezen indiá­nok harci színeit festi az arcára, tes­tére sárkányokat, rovarokat tetovál­tat, nem pusztán polgárpukkasztó­nak, egyenesen őrültnek is tartják. Csakhogy többek közt ennek a fiatal lánynak is kö­szönhetően meg­születik a punk­­mozgalom. Aztán a skinheadek, a kopaszok jöttek. „Fehér ural­mat Angliának!” (White Po­wer) bömbölték az óriási hangfalak. A punkok a körbe zárt „A” betűt, az anarchia szimbó­lumát rajzolják a falakra, a skinheadek különböző náci jelképeket használnak. Két paksi fiatal: Kern Zoltán és Hategan Mónika a punk áldá­sait ecsetelte nekem. Ők ma­guk talán nem is igazi punkok, inkább csak szimpatizálnak a mozgalommal. Mónika stílu­sosan nyírt kiszőkített haja, Zoli orrában és fülében min­denféle karikák, pólójukon halálfejek demonstrálják azt, hogy félelmetesen komolyan gondolják mindazt, amit tesz­nek - pontosabban nem tesz­nek, hiszen még nem tartunk az anarchiánál.-A barátnőd, Mónika csak­nem kopasz- •• Miért viseltek orrotokban, fületekben ilyen sok bizsut?-Anarchia.-Az anarchia maga a fel­fordulás. Említetted, hogy szerin­tetek Vietnam és Afganisztán öregemberek szégyenét, és fiatal­emberek szenvedését jelentette. Mi ez a punk: őrület, lázadás?- Persze, hogy az, csak Ma­gyarországon nin­csenek még kiala­kult hagyományai a punk mozga­lomnak. Ugyan­akkor mi nem ér­tünk egyet a skin­­headekkel - mondja Mónika -, mi nem va­gyunk fajgyűlö­lők, nem va­gyunk rasszisták. A szabadság és bé­kesség oldalán ál­lunk, de azokkal is egyetértünk, akik az ügy érde­kében akár erő­szakhoz is folya­modnak. Az óvárosi or­vosi rendelő falára valaki spray-vel az anarchia szimbó­lumát festette - és a punkok jelmon­datát: PUNK’S NOT DEAD! - A punkok nem hal­nak meg! És az emberek? Paksi punkok: mi nem akarunk bántani senkit...

Next

/
Oldalképek
Tartalom