Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-08-26 / 27. szám
1994. augusztus 26. Paksi Hírnök © Bor és kenyér JÓ NAPOT! MI ÚJSÁG? KEREKES MELINDA KOCSMÁROSNAK LENNI, AZ VAUMIFÉLE ÉLETFORMA Mi foglalkoztatja mostanában a leginkább? - kérdeztük Ny árai Sándor kocsmárostól. Sajnos a nyaralás nem foglalkoztat bennünket, | mert nincs rá időnk. Megpróbáljuk megoldani, hogy legalább a szabadnapokon együtt lehessen a család. Olyankor strandra járunk, a hétvégére pedig Balatonra. A kérdésére válaszolva azt mondanám, hogy a családomra nagyon sokat gondolok, fontos számomra, hogy mi van velük.- Kocsmárosnak lenni, az valamiféle életforma?!-Az igazság az, hogy az emberek nemcsak a helyhez kötődnek, hanem a kocsmároshoz is. Ezért én gyakran leülök az asztalokhoz, beszélgetek, a szabadnapjaimon pedig, mint vendég, én is együtt biliárdozom a többiekkel.- Mikor döntötte el, hogy kocsmáros lesz?-Apám azt mondta: te suta, balkezes gyerek vagy, nehogy valami műszaki dologhoz kezdjél. Ezért aztán a vendéglátóipari szakközépiskolába iratkoztam, s így szakács lettem. Hamar rájöttem azonban, hogy abból a fizetésből, amit szakácsként keresek nem lehet a családot eltartani. Sokat törtem a fejemet, mit is csináljak, s akkor megpályáztam ezt a kocsmát, s azóta vezetem. Tudom, hogy a tulajdonos, akitől az épületet bériem, nem adja el, sosem lehet tehát az enyém.- Mit tartana szakmailag megfelelőbbnek?-Szeretnék egyszer egy éttermet nyitni, de ahhoz sok tőke, s jó hely kell.- Úgy hallani, hogy sikeresen vezeti a kocsmát, az emberek szeretnek idejárni, s mondhatni, hogy kialakult egy törzsgárda.- A nyitástól kezdve azt vallom, , hogy amivel a vendég elégedett, azt kell neki adni. Ha megszeret egyfajta bort, akkor azt kell tartani, ha szeret biliárdozni, akkor legyen lehetősége biliárdozni. Ezenkívül a törzsgárdából alakult egy focicsapat, akik minden vasárnap együtt játszanak. A csapatnak komoly szabályai vannak, így például, ha valaki nem jelenik meg a vasárnapi játékon, annak száz forintot kell fizetnie. Az így összegyűlt pénzekből pedig nagy családi programokat szoktunk szervezni. Olyankor van ezen tánc, foci, nagy kajálás.- Mint kocsmáros, miként gondol azokra az emberekre, akiket az ital tesz tönkre?-Szerintem inni is kulturáltan kell. Attól, hogy valaki munka után belül egy fröccsre, s a kollégáival elbeszélget, az még nem alkoholista. Azt pedig mindenkinek tudnia kell, hogy a kocsmárosok nem az alkoholistákból „gazdagodnak” meg.-Kinek adja tovább a hólabdát?-Hesz Ádám villanyszerelőnek. Ilyenkor, röviddel az új kenyér ünnepe után, illene a bor mellett a kényérről is valami szépet, hízelgőt írni. Valami magasztossal kéne előrukkolni, olyannal, ami eddig csak költők tollából került papírra, s ami méltóképpen üdvözölné az új búzából sütött, új kenyeret. Nehéz dolgom lesz! Egyrészt, mert nemigen szorult belém semmi költői, másrészről azt hiszem a magyar embernek nem kell a kenyeret dicsérni. Szereti az anélkül is. Élnek köztünk számosán, akik akár fél karjukat is áldoznák egy karéj, friss, ropogós, meleg kenyérért, s olyanok is, akik még a túróscsuszát is csak serclivel szeretik. Minap pedig egyenesen szerelmi vallomásnak voltam tanúja. Ha nem ismerném az illetőt, bizony azt hihettem volna megháborodott az elméje, de kiderült, hogy az orvos tiltotta el a kenyértől. Azóta önsanyargató, aszkéta módjára, nap mint nap besétál a pékségbe, ahol négy-ötféle kenyeret és-péksüteményt vásárol, hogy aztán hazavigye és sanyargassa magát. Mondom, higgyék el, mint reménytelen szerelmes a kedves lány portréja előtt, úgy ül a mi emberünk a kenyér előtt és csak bámulja, nézi és csorgatja a nyálát. Nekem pedig megvallja, hogy szerelmes a kenyérbe, s könnyebben mondott le a sörről, borról, cigarettáról, csak, a kenyérről ne kellett volna. Egy szó, mint száz: a magyarnak kínálhatnak hamburgert, „csizburgert”, donkin donuts legfinomabb fánkjait, „pizza hátos pizzát” és csirkét a „kontakitól”. Ha választhat, és ha éhes, akkor biztos, hogy egy jó szelet ropogós, friss kenyér mellé telepszik le.
