Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-08-12 / 25. szám
1994. augusztus 12. Paksi Hírnök ZENET HITBEN, SZERETETBEN Jó napot, mi újság? Bizony, jó néha egy-egy ismerőssel összefutni, megkérdezni: mi újság? Hogyan történnek a dolgok, mit csináltok, mi van a családdal, munkával? Tud-e valaki más közös ismerősről is híreket? Ezt kérdezzük mi is. Ezt a fajta „hólabdát” visszük körbe-körbe. M i foglalkoztatja mostanában a leginkább? - kérdeztük Hoffmann Mária evangélikus kántortól.-A legfontosabb számomra a család. Noha én nem mentem férjhez, a bátyám gyerekei és az ő gyerekeik jelentik számomra a családot. Együtt is élek velük: talán úgy is lehetne mondani, mint a nagymamájuk. Délelőtt a kertben dolgozgatok, nagyon szeretem a virágokat, délután keresztrejtvényt fejtek és kézimunkázom, ahogy én mondom subrikázom. Most pedig éppen baracklekvárt főzök.- Negyvennégy éve kántor Miként vállalja egy fiatal nő a kántorságot?-A bombázások elől menekültünk 1944-ben Paksra. A nagyapám itt élt, az apám még itt is született, s csak aztán ment Bácskába. Valójában akkor hazajöttünk, mégis sokáig, ha kérdezték azt mondtam, hogy bácskai vagyok. Ma már, ötven év után, paksinak tartom magam. A nagyapám pedig itt volt kántortanító, így amikor engem felkértek erre, szívesen elvállaltam. Evangélikus kántornak lenni nem nehéz. Míg a katolikus kántor énekel, addig én csak vezetem a gyülekezetét. Nem énekelek, de a hívek már megszokták, mikor kell elkezdeni az éneket. Vasárnap a két istentiszteleten és a szerdai bibliaórán van orgonakíséret.- Úgy hallottam, hogy a kántorság mellett a zendskolában is tanít.-Zeneiskolát végeztem Újvidéken, szépen tudtam zongorázni. Pakson nagyon sok tanítványom volt, de mikor beindult itt a zeneiskola, 1973-ban, akkor én már nyugdíjba mentem. Sokszor megkértek, hogy helyettesítsek, most legutóbb, amikor az egyik tanárnő megbetegedett ismét évekig tanítottam. Minden évben elhatároztam, hogy abbahagyom, de az igazgató sehogy sem akart engedni. Aztán mégis elhatároztam magam, hiszen most már 84 éves vagyok, s egy kicsit pihennem is kell.-A tanításhoz rengeteg türelem kell. Miként lehet ezt a türelmet annyi éven keresztül megőrizni?-Ha valaki nem szeret tanítani, az ne csinálja. Egy türelmetlen, zsarnok tanár elriaszthatja a gyerekeket. Zenét csak szeretetben lehet tanítani. Ez az én hitvallásom. Számtalan tanítványom volt, s sokukról a mai napig is tudok, levelet is kapok tőlük. Felmerült már az az ötlet is, hogy tartanak egy találkozót, de tudom, ennek megszervezése nagyon nehéz.- Bőfordul, hogy a tanárokkal közösen hangversenyt adnak?-Az én időmben ez nem volt szokás, de a zeneiskolai tanárok szoktak közösen zenélni. Engem is meghívtak egy-egy ilyen koncertre, s elámultam, mennyire tehetségesek. Játszani nem szoktam, nem szeretem a nyilvánosságot. Az istentiszteleteken az más, ott nem én vagyok a fontos, hanem az orgona. K inek adja tovább a hólabdát?-Mihalecz Istvánnak, az NB II.-es futballcsapat edzőjének. Megkopott szó. gondolat Szeretet. Egy szó, egy gondolat. Kissé elcsépeltük. Mondjuk minden napszakban, mindenkinek, mindenkor, még akkor is, ha a háta mögött aztán összesúgunk, s viseltes dolgait kitárgyaljuk. Megkopott szó. Megkopott az állandó használattól, fénytelenül, csakúgy kipottyan a szánkból, értelmetlenül, tartalom nélkül. Ez a világ nem a szeretetnek áll! Ez a világ egyre inkább vakon gyűlöl, gyilkol, nyomorba taszít. Asszonyokat, gyermekeket, családokat, falvakat, városokat, népeket irt ki, szenvtelen, kegyetlen ábrázatával már szinte meg is feledkezett a szóról, amelyet rövidesen az értelmező szótárakban kell megkeresnünk. S ha így folytatódik, ha így gyűlölködünk, ha így irtjuk egymást, akkor eljön az idő, amikor a szeretet helyett a szeretetlenség lesz a divatos. S lesz egy világ, ahol minden kifordul, minden, ami azelőtt érték volt és megbecsült, lenézett és megvetendő lesz. Ahol az anya rettegni fog a gyermekétől, ahol férfi és nő szerelme csupán alantas ösztönöknek való vak engedelmeskedés lesz, ahol erény lesz bűnözni, kegyetlenkedni, s ahol lesznek néhányan, akik ismét, suttogni fognak valakiről, aki elhozza a fényt, a tisztaságot, a megértést és a szeretetet. De ahhoz, hogy ismét értékként lebegjen a szemünk előtt, hogy már zsenge korban megtanuljuk tisztelni a szót, s kimondatlanul hordjuk magunkban, ahhoz ismét sokaknak kell elpusztulniuk, feláldozni magukat. S ha ez még mindig nem lesz elég, akkor jön a „nagytakarítás”, az özönvíz és egy újabb Noé, aki megpróbálja a lehetetlent, megpróbálja szeretetre bími(?) a megátalkodott embereket.
