Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-08-05 / 24. szám
Paksi Hírnök 1994. augusztus 5. M NYUGDÍJAS GALAMBPOSTA: KI FOG LÉPNI? Amikor a múlt év végén főállású nyugdíjas lettem, búcsúzkodáskor a lelkemre kötötték, hogy a nyugdíjasklubot keressem majd meg. Hol, merre találom őket nem firtattam, Paks nem nagy város, hogyne találnám meg. így is volt, csak éppen a város ellenkező felén, a volt Erzsébet Szállóban működőre találtam. Itt értesültem, hogy a PA Rt.-os a lakótelepen van. Hamar kiderült: az elbeszélőn kívül még sokan nem tudták, hogy két nyugdíjasklub is működik a városban. Egyik a városi, vezetője Czetli Imre, a másik az atomerőműves, vezetője Imre Gyuláné, Zsuzsa. Feltűnt, hogy a két klub kapcsolata olyan, mintha nem is ismernék egymást. Tudnak egymás létezéséről, „galambpostával” üzengetnek egymásnak, de ennél több nemigen történik. Az okokat keresve beszélgettem el a két vezetővel. Imre Gyuláné:-A PA Rt.-os dolgozók nyugdíjasklubja 1985-ben alakult. Hol a VMK-ban, hol másutt jöttünk össze, ott, ahol szabad helyet tudtunk szerezni. Én ’87- től vagyok a klub vezetője, társadalmi munkában. Sok-sok kilincselés után ’91. január 5-én avattuk fel helyiségünket. A vállalat, a szolgáltatási osztály sokat segített abban, hogy ma ilyen szép és rendezett körülmények között lehetünk.-Milyen a kapcsolat a másik nyugdíjasklubbal?-Kezdetben több alkalommal összejöttünk, de „föntről” kaptunk egy visszajelzést, hogy mi ne járogassunk oda, mert azt találják hinni, hogy dicsekedni akarunk a nyugdíjunkkal. Pedig hát... Czetli Imre, a városi nyugdíjasklub vezetője:-A mi nyugdíjasklubunk a VMK-hoz tartozik, az finanszírozza működésünket. A klub vezetését ’93. év végén vettem át, munkámat tiszteletdíjjal honorálja a VMK. Pályázatokat nyertünk, így is gazdagítottuk pénztárunkat, ebből vásárolunk tévét, videót. A helyiség nagysága elfogadható, de az a gond, hogy a nagyobb rendezvényhez kölcsöntermet kell kérni, hogy 100-120-an együtt tudjanak lenni. A PA Rt.-os nyugdíjasklubból is járnak hozzánk és nincs tudomásom arról, hogy a két klub tagjai között a nyugdíjak különbözősége miatt feszültség adódna. Valószínű, hogy egy személyes találkozás esetén sok minden tisztázódhatna... Ez év tavaszán is kezdeményeztem, hogy a PA Rt.-os szakszervezettel, nyugdíjasklubbal közös programokat szervezzünk. Annál is inkább, mivel a klubunkba volt PA Rt.-os dolgozók is járnak, és más cégek nyugdíjasai is, akik az erőmű építésén dolgoztak. Az erőfeszítések eddig nem sok sikerrel jártak, így a magunk útját járjuk... Amikor beszélgettem a két vezetővel, apró szívességre kértek meg, „galambposta” gyanánt: Zsuzsa kérése: még május 18-án levelet küldtek a PA Rt. vezetésének, a szakszervezetnek, melyben anyagi gondjaikat vázolták fel. Válasz még nem érkezett... A szakszervezettől Kiss Mihály több alkalommal ígéretet tett, hogy meglátogatja őket. Az ígéret szép szó... Czetli Imre: Még érvényes a korábbi meghívás, mely szerint szeretettel váiják a klubba a PA Rt.-os szakszervezet és nyugdíjasklub vezetőit... MÁRMAROSI MIKLÓS Félnék, félnék nyugdíjas lenni Félnék, mert nem szeretné nek. Nem szeretnének a fiatalok, mert foglalom a helyet a buszon, mert mindig csak a nyugdíjak emeléséről beszélek, miközben a pályakezdők éppúgy küszködnek. Félnék, mert a többi nyugdíjas is csak legyintene rám: - A vén bolond, már megint csak jártatja a száját. Aztán elgondolnám, hogy régen, a dédnagyanyám idejében nem voltak nyugdíjasok, s mégis mindenki becsülte az időseket. Szerették a bölcsességüket, a nyugodt, tiszta tekintetüket. Ők pedig őrizték a ház melegét, sütötték a finom kalácsokat és vigyáztak az apróságokra, amíg a szülők - ilyenkor nyáridon - aratni jártak. Reszketeg öreg kezük simogatta, babusgatta a gyereknépet, akik még a legelszántabb gonosztetteik közepette is tisztelettel pillogtak a dédikre, pásikra és szépmamákra - ki hogy hívta az öreg anyókákat. Mostanság, ebben a modern, lelket nyomorgató világban nincs idő meghallgatni az öregeket, akik kitudja hányadszor mesélnék el a háborús kálváriákat, a rettegéssel teli meneküléseket. Nem hívják őket a gyerek mellé, mert nem tudnak eligazodni a mikrohullámú sütők gombjai, a szárítómosógépek leírásai között. Nem értik miért jobb az előregyártott bébiétel, mint a frissen főzött, és az eldobható pelenkák láttán is csak ingatják fejüket. így aztán felnő egyik generáció a másik után, amelyik nem érintkezik, nem lát idős embert. Nem tanulja meg tisztelni a tétova mozdulatot, a könnyes szemet és a reszketeg, öreg, ráncos kezet. Ezek a fiatalok aztán nem értik miért kellene szeretni az öreget, miért kell nekik átadni a helyet és miért illetné meg őket több megbecsülés. S akkor talán már érthető is, hogy miért rettegek én attól, hogy valaha is nyugdíjas legyek.
