Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-07-29 / 23. szám

1994. július 29. Paksi Hírnök TÁJFUTÁS AZ ÉV VERSENYE: HALASPACK KUPA Maratoni OB-n képviselték városunkat az Atomerő­mű SE versenyzői. A kétnapos viadalon kiemelke­dően szerepelt Siebel Lajos, aki a kölyök kajak egyes 5000 m-en 16 induló közül elsőnek haladt át a célon. KÖLYÖK KAJAK Az ifjúsági lányok mező­nyében nem sokkal maradt el Siebel teljesítményétől Her­mész Éva, aki a kajak egyes 21 km-en ezüstérmet szerzett. A versenyzők edzője Mak­rai Csaba. Szegeden a Vasutas SE 75. évfordulójáról az egyesü­let tájfutószakosztálya az esztendő legrangosabb hazai versenyének megrendezésé­vel emlékezett meg. A Kiskunhalas melletti Pirtó és Tázlár térségében megren­dezett Halaspack Hungária Kupán rajthoz álltak a Paksi SE versenyzői is. A verseny színhelyére érve láthattuk, a cserjés, homok­buckás, sivatagra emlékezte­tő rajthelynél tizennyolc nem­zet zászlaját lengette a szél. Ami a paksiak szereplését il- L leti, ez volt az első igazi nagy nemzetközi meg­mérettetésük, s nem találtat­tak könnyűnek Mitler József tanítványai. A nagyon erős nemzetközi mezőnyben az F- 15 C-ben Kárpáti Viktor a 16., az F-21 B-ben Theobald Péter a 24., Csekő József a 33., az N-21 B-ben Körösztös Lívia a 21. helyen végzett az 1300 induló közül. SPORTHÍREK A PSE-ASE közös labda­rúgó szakosztálya átigazolta Mausz Antalt, a Szekszárd ka­pusát és Kovács Bélát, a Baja középpályását. Sárospatakon rendezett kilencfordulós országos mi­nősítő Zemplén Kupán 227 sakkozó ült asztalhoz. Az Atomerőmű SE versenyzői közül Vidéki Sándor 7 pont­jával az előkelő harmadik he­lyet szerezte meg. Erős Lajos és Szili Zoltán, a Paksi SE öklözői a Szek­szárdi Unió Boksz Team profi csapata felé kacsingat. Elkép­zelhető, hogy az ősszel már be is mutatkoznak új klubjuk­ban. Az MLSZ Játékvezető Tes­tületé kijelölte az 1994-95-ös játékvezetői kereteket. Váro­sunk játékvezetői közül Sóthy András és Makai János vezető bíróként, Osztermajer Ferenc pedig partbíróként működik közre az NB II-ben. Összeállt Paks közös lab­darúgó-szakosztálya NB Il-es csapatának felkészülési me­netrendje. VII. 30.: Magyar Kupa-mérkőzés a 32-be jutá­sért, vagy Kecskeméti TE­­Paks. VIII. 3.: előkészületi mérkőzés: Paks-Tiszakécske, PSE-pálya 17 óra. VIII. 6.: Paks-Kalocsa, PSE-pálya 17 óra. VIII. 10.: továbbjutás ese­tén Magyar Kupa-mérkőzés, ellenfél és a helyszín még is­meretlen. VIII. 13.: előkészü­leti mérkőzés Tiszakécske- Paks 20 óra. A hétvége sportműsora PÉNTEK - Kajak-kenu: fel­nőtt OB és válogató, Dombo­­ri. SZOMBAT - Kajak-kenu: felnőtt OB és válogató, Dom­bon. Labdarúgás: Magyar Kupa, vagy Kecskeméti TE­­Paks, Kecskemét. VASÁRNAP - Kajak-kenu: felnőtt OB és válogató, Dom­bon. A VÁROSI KISPÁLYÁS BAJNOKSÁG UTOLSÓ FORDULÓJA A tavaszi szezon utolsó előtti fordulójában újabb kizárás következett: a Sörös SC eredményeit törölték. A 18. és a 19. forduló eredményei: Neutron-Kresz R R. 3-2, Dankó SE-Kisbárka 3-1, Palotás Interág-Premier 1-3, Favorit SE­­Taritex 5-1, Motronik-Domb-Aranynád 3-0, Mini-Vasudvar- Kópis Bt. 7-1, Dunacenter-Beanett SC 4-2, Pink Boys—Belvárosi kávéház 2-2, Kresz P R.-Belvárosi kávéház 2-2, Taritex-Mini- Vasudvar 1-8, Premier-Dunacenter 5-0, Beanett SC-Neutron 1-0, Plakész-Motronik 2-0, Kópis Bt.-Dankó SE 0-5, Domb-Arany­­nád-Favorit SE 0-1, Kisbárka-Palotás Interág 0-3. A végeredmény: 1. Premier 17 13 3 1 70-24 29 2. Kresz P R. 17 11 4 2 53-22 26 3. Mini-Vasudvar 17 11 2 4 51-21 24 4. Neutron 17 11-6 4542 22 5. Pink Boys 17 9 3 5 50-22 21 6. Piakész 17 9 2 6 48-23 20 7. Domb-Aranynád 17 7 6 4 28-21 20 8. Motronik 17 8 4 5 20-18 20 9. Beanett SC 17 8 2 7 27-24 18 10. Antisorghum 17 6 4 7 28-28 16 11. Kópis Bt. 17 7 2 8 31-51 16 12. Favorit SE 17 6 3 8 21-29 15 13. Dankó SE 17 6 2 9 27-29 14 14. Kisbárka 17 5 4 8 3346 14 15. Dunacenter 17 4 4 9 25-54 12 16. Palotás-Interág 17 3 2 12 2044 8 17. Taritex 17 3 2 12 20-61 8 18. Belvárosi kvh. 17-3 14 14-52 3 A húsz csapattal indult bajnokság sajnos tizen­nyolcra csökkent, a Német söröző után a Sörös SC is elkövette azt a hibát, hogy három mérkőzésről távol maradt, így a kiírás szerint ki kellett zárni. Mindez azonban csak apró szép­séghiba, a mérkőzések izgal­masak voltak és ami a lé­nyeg több mint háromszá­zan sportoltak rendszere­sen. Az őszi szezonban két csoportban folytatódik a bajnokság, az A csoportban a tavaszi végeredmény első tíz helyezettje kerül, a ti­zenegy-tizennyolcadik he­lyezettek alkotják a B cso­port mezőnyét. A csoporto­kon belül a tavasszal egy­mással lejátszott mérkőzé­sek eredményeit magukkal viszik a csapatok. A két csoport jelenlegi ál­lását következő számunk­ban közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom