Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-06-24 / 18. szám

1994. június 24. 13 PAKSI HÍRNÖK Az óceánra készül a cseresznyési kenus A segítőtárs: Fa Nándor Ha valaki 1989. május 16-án egy törékeny kenuval elindul Budapestről Írország legnyugatibb városa Luimneach felé, akkor számolnia kell azzal, hogy nemcsak kétségbe vonják a sikert, hanem megszál­lottnak, sőt őrültnek tartják majd az érdeklődők, a barátok, az útba eső országok polgárai. Ha valaki egyetlen kenuval, számtalan nehézség, akadály elle­nére 1989- augusztus huszonötödiken megérkezik az említett városba, nemcsak önmaga, de a hitet­­lenkedők előtt is elégtételt nyer. Bátorsága, szívóssá­ga, konok tenni akarása, túl minden Guinnessbe illő produktumon, az emberi kitartást igazolja. A Dunán, a Rajnán, a Majnán eljut a francia fővárosba, majd a Szajnán evez tovább, végül egyszerűen átkel a La Manche csatornán, Dover, London, Birmingham, Cherter és Dublin után eléri a kitűzött célt. „Tízéve­sen a Velencei-tavon egy gumicsónakban, magam készítette evezővel szeltem a vizet, és hallottam a tenger hangját” - mondja. - Küldött, megszállott? Tö­rök István itt él a város tőszomszédságában Cseresz­nyéspusztán. Várja az űj kenut, ezzel a „hajóval” megpróbál átkelni az afrikai partoktól Brazíliába.-Mondanál valamit arról, hogy hol születtél, egyáltalán hogyan ke­rültél Paksra?- Pápán születtem 1954-ben, majd 1960-ban szüleimmel Buda­pestre költöztünk, a feleségem paksi leány, neki, illetve szüleinek köszönhető, hogy itt élünk.- Úgy érezted küldetésed van?- Egy kisfiúban önkéntelenül fel­merül ez a gondolat, én minden­esetre tizenkét éves koromban ke­nuba szálltam, furcsa, de életele­memmé változott a könnyű csó­nak és a megméretés.-Később sportolóként űzted az egészet...- Igen, részt vettem éppúgy or­szágos, mint nemzetközi versenye­ken, edzősködtem a Honvédban. Svédország, Anglia, Németország versenyzői is megbecsült ellenfél­nek tekintették a Honvéd kaja­kozod és kenusait.- Tudomásunk szerint ismét hosz­­szú útra készülődsz...-Tervezem, hogy kenuval átke­lek az Atlanti-óceánon. Ha az áram­latok és az időjárási viszonyok ked­veznek, megfelelő az anyagi hely­zet, akkor megvalósul a vállalko­zás. A hajó Szegeden készül, remé­nyem szerint hamarosan útra kész állapotban lesz. Természetesen ma­napság nem egyszerű szponzoro­kat találni. A korábbi út során meg­esett, hogy továbbsegítettek olya­nok, akikre nem is gondoltam. Az indulási pontot megválasztani nem egyszerű dolog, mindenesetre két afrikai ország, Elefántcsontpart és Namíbia tűnnek a legalkalmasabb­nak ahhoz, hogy az óceán mozgá­sát, széljárásokat és más egyéb fontos tényezőket figyelembe véve Brazíliáig evezhessen az ember. Namíbia és a brazil partok közt hétezer-kétszáz kilométer a távol­ság, az Elefántcsontpartról négy­ezer-ötszáz, ötezer kilométert kelle­ne megtenni. Ez egy rövidebb út, vi­szont veszélyesebb, van egy na­gyon huzatos része, ahol „pofaszél­ben”, szembeáramlattal kell halad­nom. Természetesen beszereztem a részletes időjárás- és áramlástérké­peket, ezek hónapokra előrejelzik a szelek és az áramlások irányát.-Gondolod, hogy egy versenyke­nuval képes leszel ezt végigcsinálni, féltérden, napokon át úgy, hogy pihe­nésre sem lesz lehetőséged?- Biztos vagyok benne. Minden­ben van buktató, de érzem, tudom, hogy megoldom. Tudom, hogy nem lesznek nyolcórás alvások, maximum húszperces bóbiskolá­­sok, lesznek viharok, de az Egyenlí­tő vidékének időjárása korántsem olyan szélsőséges mint az északi, vagy a déli tengereké. Nem vélet­lenül esett erre a választásom. Az igaz, hogy ez sem egy leányálom, hiszen a hetven, száz kilométeres szél is nagyon megnyomja a hullá­mokat Az én hajómat megtervezte erre az útra az a Fa Nándor, aki ismeri ezeket a vizeket Elmentünk vele Gérarad dAboville-hez Fran­ciaországba, aki két évvel ezelőtt egypárevezősével kelt át Tokióból Amerikába a Csendes-óceánon. Ő is megoldhatónak tartja a feladatot-A biztonságról mondanál vala­mit?- Lesz rádióm és faxom, műhol­don keresztül tartom a kapcsolatot, igaz, kissé körülményes az adás­vétel, hiszen be kell jelentenem, hogy merre járok, és időre van szükség ahhoz, hogy a hazaiak bemérjenek. Ha bajom esne, való­ban csak a környező parti orszá­goktól kérhetek segítséget.- Mikorra tervezed az indulást?-Tulajdonképpen az eszközök rendelkezésemre állnak, mint emlí­tettem, a szponzorokkal még gond­ban vagyok, de ha másként nem megy, megpróbálom megoldani sa­ját erőből. Szeptemberben indu­lunk Fa Nándorral a Földközi-ten­gerre, talán az óceánra, barátkozni szeretnék a nagyvizekkel, és igazi kondícióra van szükségem.-Mennyi időt szánsz erre az át­kelésre, mennyi idő alatt érsz Afri­kából Brazíliába?-Ha minden rendben lesz száz, százötven nap alatt megteszem az utal Ezt a hosszabb, Namíbiából in­duló útra értem. Az Elefántcsont­partról véleményem szerint nyolc­van nap alatt elérem Latin-Ame­­rikát Ismétlem, csak húszperces bóbiskolásokat engedhetek meg magamnak, szeretném; ha hiteles­nek fogadnák el a teljesítménye­met Példa nélküli lehet, hogy egy kenuval átevezem az Atlanti-óce­ánt-Ésa vikingek?- Ők sokan és nagyobb hajókkal szelték át az óceánt, én egyedül, fél­térden akarom ugyanezt megtenni- mondja mosolyogva. - Egypár­evezős iájakkal próbálkozik most egy „kolléga”, kenuval azonban még senki nem evezett át Ameriká­ba.-Nemfélsz?-Nem. A kaland, az izgalom mindig is hozzátartozott az életem­hez. Meg kell mondjam, többnyire arra vágyom, hogy messze legyek az emberektől. Jól érzem magam a még sértetlen, egészséges termé­szetben.-Lovakkal foglalkozol, fajtiszta ebek vesznek körül, úgy tűnik szere­ted az állatokat, az, hogy Cseresz­nyéspusztára költöztél bizonyítja, hogy igyekeztek távol tartani maga­tokat a várostól, a növények és az állatok nagyon fontosak számotok­ra. Ez egyfajta elvonulás?-Én nem így fogom fel, egy­szerűen szentnek, sérthetetlennek tartom a természetet. Márta, a fele­ségem szintén így látja. Eleinte én is fenntartásokkal viseltettem az atomerőművel szemben... Végül is itt az otthonunk. Kezemben egy félig fotóalbum, félig útleírás - tetszetős, szép könyv. Az előszót Morvái Katalin írta, az útibeszámolót Török István. Lapozom, nézem a háromezer­ötszáz kilométeres út történéseit, állomásait; Bécs és Calais, aztán a La Manche. Az egyedülálló vállal­kozás győztesének szelíd, vissza­fogott mosolyát, miközben „muszk­­liját” tapintja Dublin fiatal polgár­­mestere.- További jó utat, sok sikert Tö­rök Pisti! SZARKA JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom