Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-06-17 / 17. szám

PAKSI HÍRNÖK 14 1994. június 17. A sportrovat jelenti ★A PSE-ASE közös labdarúgó szakosztály elnöksége 1995. június 30-ig szóló szerződést kötött Mihalecz István edzővel, ezzel is elismerve a kiváló szakember munkáját, amely a tavaszi szezonban az NB II-ben maradást biztosította a csapatnak. ☆ Hidegzuhannyal kezdődött a magyarok számára a bangkoki ökölvívó Világ Kupa. Az első napon öten léptek szoritóba, s közülük négyen vereséggel távoztak. A vesztesek között volt Bognár, a Paksi SE versenyzője is, akit a né­met Fáik Huste győzött le. ★ Az Atomerőmű SE NB Il-es női kosárlabdacsapata hazai pályán 60-53 (38-28) arányú vereséget szenvedett a Pécsi Postás együttesétől. ☆ Hazaérkezett olaszországi túrájáról a férfi cselgáncsválogatott. Előbb Sassariban vett részt egy versenyen, majd Corridoniában lépett tatamira, ahol szép sikert értek el A 71 kgos súlycsoportban Kanczler István, az Atom­erőmű SE versenyzője győzelemmel örvendeztette meg híveit. ★A triatlon diákolimpia országos döntőjébe jutott Paksi Triatlon Klub versenyzőinek eredményei: lányok, I. korcsoport: 36. Fenyvesi Judit. V. kcs.: 20. Vass Henrietta. A csapatgyőztes Tolna megye válogatottjának tagja volt Vass Henrietta. Sikerek a diákolimpián A Paksi SE ritmikus sportgimnasztikásai szép sikert értek el az országos vidékbajnokság egyéni döntőjén, ahonnét egy bronzéremmel gazdagabban tértek haza. Eredmények: I/A korcsoport: 3- Hubert Ágnes. Összetett: 6. Haj­nal Zsuzsanna. Ezt követően a paksi kislányok a diákolimpia országos döntőjén vettek részt, ahol a nagyon erős mezőnyben egy ezüstérmet szereztek. Eredmények: O/A korcsoport: 4. Császár Katalin. Szabad gyakorlat: 2. Császár Katalin. O/B kcs.: 20. Medgyesy Dóra. I/A kcs.: 18. Hubert Agnes, 20. Ferenczi Tímea, 21. Ei­­ler Ágnes. I/B kcs.: 18. Mikolics Adrien. II/A kcs.: 7. Niki Aranka, 16. Kajtár Krisztina, 18. Darabos Viola. Karikagyakorlat: 6. Niki Aranka. ni/A kcs: 11. DomaJulianna, 14. Szauter Krisztina, 15. Vass Éva. JV/Akcs.: 9. Saáry Ágnes. yó Rájátszás a megyebajnokságban A megyei kézilabda-bajnokságban a férficsapatoknál igen szoros az alapbai­­nokság allása Ebből eredően a Pakson kezdődő rájátszásban minden pontnak nagy jelentősége van az érdekelt öt együttes számára a dobogós helyezések szempontjából. Ebben a mezőnyben két játéknapon körmérkőzéses formában játszanak a csapatok. Elsőként az Energetikai Szakképzési Intézet tornacsar­nokában léptek jrályára maid egy héttel később Szekszárdon a városi sportcsarnokban újabb öt találkozó zárja a rájátszást. Az első forduló eredményei: Gyönk-Paks ESZI 24-23 (11-12), Tolnatej SE­­Dunaföldvár 26-16 (12-9), Iregszemcse-Gyönk 17-15 (8-6), Tolnatej SE-Paks ESZI 23-17 (13-10), Iregszemcse-Dunaföldvár 21-19 (9-9). Ezüstérem a tatai Öreg-tóról ^ Megkezdődött a versenyidőszak a kajak-kenusoknál is. Az elmúlt hétvégén újra benépesült a tatai Öreg-tó és környéké, ugyanis ott rendezték meg a kajak­kenusok háromnapos versenyét, a 14. Áfész Kupát. A rangos viadalon hajóba szálltak az Atomerőmű SE versenyzői is. Hajba Antal tanítványai közül a felnőtt férfiak mezőnyében a C-2 500 méteren második helyen evezett át a célon aKiss-Prancz duó. A pontversenyben az Atomerőmű SE gárdája 164,75 pontjával az ötödik he­lyet szerezte meg. Bronzérem a diákolimpiáról A 7-8. osztályosok részére rendezett országos diákolimpia elődöntőjében dicséretesen szerepeltek a paksi 4-es iskola növendékei, akik a nagyon erős mezőnyben az előkelő 3. helyet szerezték meg. A bronzérmet kiharcoló csapat edzői Orvösné Feil Mária és Martincsek Tibor. A paksiak eredményei: ZTE-Paks 119-46, Paks-Várpalota 64-36, Kör­­mena-Paks 94-46. A 3. helyért: Paks-Oroszlány 81-56. A paksi csapat leg­eredményesebb pontszerzői: Steiger 112, Csepreghy 54. (zerza) Diáksport Városkörnyéki diákolimpia Megkezdődtek a küzdelmek a város környéki diákolimpia különböző sport­ágaiban. A hét sportágban tizenhárom iskola nevezte tanulóit az egyes ver­senyszámokra. Legeredményesebben a paksi Móra Ferenc Általános Iskola versenyzői szerepeltek, akik 42 első, 26 második és 19 harmadik helyet mond­hatnak magukénak. Őket a Deák Ferenc Általános Iskola követi kettő első, hat második és öt harmadik hellyel. A harmadik helyet a Bölcske szerezte meg egy első, nyolc második és négy harmadik hellyel. A paksi tanuszodában rendezett úszóversenyeken a Móra F. Ált. Isk. versenyzői taroltak, összesen 56 érmes helyezést értek el. Eredmények: I. kcs., leány: 50 m mell: 1. Jégh Veronika (Móra F.), 2. Molnár Judit (Dunmöldvár), 3- Varga Mónika (Móra F.). 50 m gyors: 1. Reményi Vera, 2. Fenyvesi Judit (mindkettő Móra F.), 3. Rohn Kinga (Deák F.). 50 m hát: 1. Varga Mónika, 2. Olasz Kitti (mindkettő Móra F.), 3- Rohn Emese (Deák F.). n. kcs.: 50 m mell: 1. Hudák Zita, 2. Fenyvesi Helga (mindkettő Móra F.), 3- Bódis Réka(Dunaföldvár). 50 m gyors: 1. Balczó Noémi, 2. Mármarosi Csilla, 3- Tor­ma Beatrix (mindhárom Móra F.). 50 m hát: 1. Harangozó Piroska, 2. Fenyvesi Helga, 3- Lovas Katalin (mindhárom Móra F.). 50 m pillangó: 1. Mármarosi Csilla, 2. Hudák Zita, 3- Balczó Noémi (mindhárom Mora F.). 4x50 m váltó: 1. MóraF., 2. Paks IV-es isk., 3- Paks DeákF. Dl. kcs.: 50 m mell: 1. Jégh Gabriella, 2. Sima Gabriella (mindkettő Móra F.), 3- Etessy Melinda (Deák F.). 50 m gyors: 1. Nepp Marianna (Deák F.), 2. Jeck Enikő, 3- Sima Gabriella (mindkettő Móra F.). 50 m hát: 1. Nepp Marianna (Deák F.), 2. Szőcs Dóra, 3- Jégh Gabriella (mindkettő Móra F.). 50 m pillangó: 1. Jeck Enikő, 2. Kovács Ágnes. 3- Kertész Annamária (mindhárom Móra F.). 4x50 m váltó: 1. Móra F., 2. Deák F., 3- Paks IV-es. Fiúk, 50 m mell: Újvári László (Móra F.), 2. Dóczi Miklós (Deák F.), 3. Király András (Móra F.). 50 m gyors: 1. Újszászi Péter, 2. Farkas Péter, 3. Gyulai And­rás (mindhárom Móra F.). 50 m hát: 1. Mészáros Tamás, 2. Baracskai István (mindkettő Móra F.), 3. Árokszállási Zoltán (Deák F.). D. kcs.: 50 m mell: 1. Németh István (Móra F.), 2. Schubert Péter, 3. Csuta Tamás (mindkettő Paks IV-es). 50 m gyors: 1. Róth András, 2. Németh István, 3- Tibaá Zoltán (mind­három Móra F.). 50 m hát: 1. Velenczei János, 2. Csibi Máté (mindkettő Móra F.), 3- Schmidt Attila (Deák F.). 50 m pillangó: 1. Róth András, 2. Borsos Balázs, 3. Velenczei János (mindhárom Móra F.). 4x50 m váltó: 1. Móra F., 2. Deák F., 3. Paks IV-es. III. kcs.: 50 m mell: 1. Róth Krisztián, 2. Nagy Balázs (mindkettő Móra F.), 3. Tyukos Gábor (Bezerédj). 100 m gyors: 1. Hegedűs Miklós (Móra F.), 2. Iker Krisztián (Deák F.), 3- Siebel Lajos (Móra F.). 50 m hát: 1. Zámbó György (Móra F.), 2. Iker Krisztián (DEák F.), 3. C. Szabó István (Móra F.). 50 m pillangó: 1. Hegedűs Miklós, 2. Plézer Norbert, 3- Siebel Lajos (mindhárom Mó­ra F.). 4x50 m váltó: 1. Móra F. „A”, 2. Móra F. „B”, 3. Paks IV-es. Újra fináléban az ASE Negyedik hely a Magyar Kupában Az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata megismételte három V7 ^ évvel ezelőtti teljesítményét, azzal, hogy bejutott a Magyar Kupa né­­gyes döntőjébe. Igaz, akkor Zalaegerszegen ezüstérmet szerzett a \ gárda, most pedig be kellett érnie a negyedik hellyel. A kétnapos körmendi négyes döntőbe a Körmend, a ZTE, a Szolnok és az ASE csapata jutott. Az Atomerőmű SE csapata az elődöntőben a. Szolnoki Olajbányászt Kapta ellenfélül. A mérkőzésen az olajosok kezdtek jobban, s a 10. percben már 19-10-re vezettek, amikor pályára lépett Morgen, aki rögtön egy triplával mutatkozott be, majd Gulyás és ismét Morgen triplázott, de ez csak a szépítéshez volt elég. így a Szolnok 70-62-re nyerte a mérkőzést, s jutottak a fi­náléba, az ASE pedig másnap a bronzéremért játszhatott a ZTE csapatával. A bronzcsatában a zalaiak kezdtek jobban, a tizedik perctől elhúztak az atomosoktól. Ekkor Simon edző a cseresort küldte pályára, akik fokozatosan felhozták a csapatot, így a paksiak három pont hátránnyal tértek pihenőre. Szünet után ismét a ZTE kezdett jobban, de a 26. percben már egál volt a mér­kőzés állása, sőt Morgenék a vezetést is megszerezték. A végjátékban azonban rákapcsolt a zete, ledolgozta hátrányát, majd előnyhöz jutva megszerezték a 84-65 arányú győzelmet, ami a bronzérmet elentette számukra, a paksiaknak pedig a negyedik helyet. Ez a negyedik hely a nagyon erős mezőnyben tiszteletre méltó, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a csapat a bajnokság végé­re erősen megfogyatkozott. Reméljük, hogy az ősszel induló új bajnokságban ott folytatja a csapat, ahol tavasszal abbahagyta és sok örömöt szereznek szurkolóiknak. Az egész évi fá­radságos munka után következzék a jól megérdemelt pihenés. Az elért eredményhez gratulálunk. A nyári szabadsághoz jó időt, az új bajnokságra pedig sérülésmentes felkészülést kívánunk. (zerza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom