Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-05-06 / 11. szám
PAKSI HÍRNÖK 12 1994. május 6. Alig-alig „cincog a krajcár”, de joghézagos a családi pótlék Problémás gyerekek - és szülők otthonba videót, számtalan kazettát vettünk, esténként mesefilmet nézhetnek, vagy ha jobb a műsor a tévében, akkor azt. Az ellátásukról két nevelő és két gondozónő gondoskodik. Egyébként, hogy minél kevésbé legyen „idegenszagú” az élet, a gyerekek koedukáltan élnek, de természetesen külön hálóban alszanak. A nagyobbak segítenek a kicsiknek, egyszóval mindent megpróbálunk elkövetni, hogy otthonosan érezzék magukat.- A működési költségeket ki fedezi?- Az állami normatíva egy gyermekre évente 66 ezer forint, pontosan a fele annak, amennyit egy gyermekre költeni kell. A különbséget a paksi önkormányzat fedezi, noha a gyerekek többsége nem paksi. Örülünk, ha a környező önkormányzatok a minimális étkezési hozzájárulást hajlandók fizetni. Nem látunk be a falvaknak az életébe, előfordulhat, hogy az ottani önkormányzat azt mondja, hogy sokkal rászorultabbakról kell gondoskodnia, a gyerekekkel pedig törődjenek a szülők. Ez a mi nagy problémánk! Előfordul ugyanis, hogy a szülő mind a három gyerekét beadja hozzánk, a gyerekek után járó családi pótlékot azonban már nem. Itt olyan joghézagról van szó, melyről sokat lehet vitatkozni, ám a helyzeten változtatni képtelenség. Megpróbálkoztunk minimális térítési díjat beszedni a szülőktől, azonban inkább hazaviszi a gyerekét, minthogy azt a pár száz forintot kifizesse.- Ha jól értettem, a gyerekek nemcsak ennivalót, szállást kapnak, hanem önök fedezik az egyéb szükségleteiket is.- Öltöztetjük, visszük őket orvoshoz és mostanában arról is döntenünk kell, hogy a nagyobbaknak egy kis zsebpénzt adjunk, melyet meg kell tanulniuk beosztani. A ruha-, cipővásárláskor a gondozónők elmennek a gyerekekkel a városba, mindenki azt választja, ami neki a legjobban megtetszik - persze az adott kereten belül.- létezik valamilyen alapítvány, illetve kapnak-e a lakosságtól támogatás?- Alapítványunkba nemigen csörgedezik a pénz. Ezt az alapítványt nem elsősorban a diákotthon megsegítésére hívták életre, hanem az iskola 680 tanulójának érdekében, akik közé tartoznak az otthon lakói is. Az sem titok, hogy a bentlakókon kívül járnak hozzánk hátrányos helyzetű gyerekek is, akiknek a színházjegyét szintén az iskolának kell kifizetnie. Sok pályázaton veszünk részt, előfordult már, hogy ha valamit nagyon el szerettünk volna érni, akkor körbejártuk pénzért a várost, és innen-onnan mindig összegyűjtöttünk annyit, amennyire éppen szükségünk volt. (NEMES) Évről évre 18-20 paksi és Paks környéki kisgyerek nem az óvó, meleg családi fészekből indul reggelente iskolába. Nem kap a mamájától foszlós kalácsot uzsonnára, nem kíséri el a gyengéd simogatás sem egész napos útján. Ők azok a gyerekek, akik az 1980 óta működő paksi Bezerédj Általános Iskola Hétközi Diákotthonának lakói. A diákotthonról, az ott élő gyerekekről Németh Lászlónét, az iskola igazgatónőjét kérdeztük.- Milyen visszajelzéseket kapnak, szeretnek a gyerekek itt lakni?- Miképp lesz valaki a diákotthon lakója?- A Városházán működő Családsegítő Irodával nagyon szoros a kapcsolatunk. Előfordul, hogy a szülők őket keresik fel, s a családsegítő ajánlja a gyereket a diákotthonba. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy így nem minden rászoruló gyermekre találunk rá. Ezért gyakran mi fedezzük fel azokat a problémás tanulókat, akikről úgy gondoljuk - és ez többnyire bebizonyosodik -, hogy jobb lenne, ha a diákotthonban élnének. Általában év elején 20-22 gyerekkel szoktuk indítani a tanévet. Néhányukat azonban a szülők mégis hazaviszik, gondolván, hogy normális életet tudnak biztosítani gyermeküknek.-Az interjú időpontjának egyeztetésekor említette, hogy a diákotthonban veszélyeztetett gyerekek élnek.- Súlyosan veszélyeztetett gyerekek vannak nálunk. Olyanok, akik hátrányos családi körülmények között tengődnek. Másrészt gondozunk értelmi fogyatékos gyerekeket, akik szintén nem lennének képesek egyedül iskolába járni. Azáltal, hogy a diákotthonban laknak, biztosítjuk számukra, hogy elvégezzék az általános iskolát.- Sajnos, igen. Azért sajnos, mert legjobb az lenne számukra, ha rendes családi körülmények között élnének. El sem tudja képzelni, hogy ezek a gyerekek hétfőn reggel milyen állapotban jönnek vissza hozzánk. Kétszer anynyit esznek, mint máskor, alaposan megfürdetjük őket, az otthoni ruhácskájukat kimossuk, megkapják az itteni tiszta, vasalt ruhát. Ilyenkor be kell hogy lássuk, másképp nem végeznék el még az általános iskolát sem. Legalább ezt biztosítjuk számukra és talán abban is segítségükre lehetünk, hogy a munkába állásuk kicsit gördülékenyebb legyen. Ám ennél többet már nem tehetünk értük, ha visszakerülnek abba a környezetbe, amelyből nyolc évvel ezelőtt jöttek, és ahol ez idő alatt a körülmények keveset, vagy semmit sem változtak. Amíg itt vannak a gyerekek, megpróbálunk olyan életet nyújtani, hogy ne érezzék magukat másodrendű állampolgárnak. A diák
