Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-24 / 6. szám
1993. március 24. 11 PAKSI HÍRNÖK Varga Lajos, a GEOÉP 2000 Kft ügyvezetője lapunk február 10-i számában (A Rókus utcában szakad a part?) nyilatkozott a partfal mozgásáról. A szakembert az egyre-másra beomló paksi pincékről is megkérdeztük. „A város területén jelentkező pincegondokat nem lehet egy-két mondattal elintézni, csak címszavakban lehet utalni arra, hogy ezek végső fokon a szőlőkultúra terjedésével függnek öszsze. A szőlőkultúra természetesen pinceépítéssel jár. A két világháború közötti, majd a felszabadulás utáni időben az urbanizáció hatására számottevő vízvezetékrendszer épült ki Pakson is, ami elérte a pincesorokat; de a szennyvizek elvezetését nem oldották meg. Közismert, hogy Paks és környéke, Dunakömlőd úgynevezett áthalmozott löszre épült Ez a talajszerkezet nagyon érzékeny a vízre. A fel nem használt elszikkasztott szennyvizek megkezdték a talaj erózióját A talaj fizikai jellemzői leromlottak, a pincékbe jutó nedvesség miatt omlások keletkeztek, a városi forgalom, a nagy raksúlyú gépkocsik megjelenése tovább fokozta ezt a hatást A kitelepítés azt is eredményezte, hogy sok pince gazda nélkül maradt feledésbe merült és ez a mai korosztályoknak egyre nagyobb gondot jelent A kormányzat az elmúlt két-három évben ismét nagyobb összegeket fordít a pinceveszélyek elhárítására: a belügyminisztérium illetékes főosztálya jelentős anyagi támogatást juttat az önkormányzatoknak A pincegondok megszüntetése Pakson is kataszter-készítéssel, felméréssel kezdődött Sikerült egy sor ismeretlen pince helyét, tulajdonosát meghatározni, műszaki térképek készültek Ennek ellenére ma is vannak még ismeretlen pincetérségek A leggondosabb tervezés közben is - például a Komis utcai szennyvízcsatornaépítés közben vagy az Eötvös és a Munkácsy utcai munkák során - váratlan pincetérségekkel találkozunk Ez sok műszaki, ezen keresztül pénzügyi problémát jelent és a tulajdonosokkal is (esetenként) véleménykülönbség alakul ki: a tulajdonos ragaszkodna a pincéjéhez, amit meg kellene szüntetni vagy nagy költséggel ki kellene falazni. (Nem sárhabarcsból, ahogy ez Pakson szokás, hanem cementhabarcsból, a statikai igénybevétel miatt) Nemrég szinte mindennapos problémát szemléltünk meg és vettünk programba Sólymos úrral: jártunk a Sárgödör téren, ahol két pince szakadt össze. A Komis utca és a Fehérvári út sarkán az egész utcát ellátó vízvezeték került veszélybe pinceszakadás miatt Ennek a műszaki kérdéseit egyeztettük, meg is történt a gyors beavatkozás. Egy pince a Fehérvári út és a Retek utca között szintén közterület alatt van, ennek az ügyében is megvolt a műszaki-pénzügyi egyeztetés, a tulajdonossal megszületett a megállapodás: a betömedékelés és a kifalazás költségeihez hozzájárul, így a pincéje megmarad és stabil, cementhabarcsos falazással az út alatti terület is biztosítva lesz. A dunakömlődi Sánchegy utca és Csárda utca közötti magas partfal megerősítése várhatóan ebben az évben (a pénzügyi keretektől függően) PINCEGONDOK megkezdődik, tehát a pincék mellett a partfalak biztosítása is folyik a város területén.”- A pincék ott jelentenek számunkra gondot, ahol közterület alatt húzódnak - folytatta Varga Lajos gondolatait Sólymos Attila, a polgármesteri hivatal műszaki csoportjának munkatársa. - Közterület alatt elsősorban a város közlekedési útjait mellékútjait intézmények tulajdonában lévő ingatlanokat kell érteni. Ha a programszerűen folyó csatornázást vízvezeték-építési munkákat egy-egy utcában megkezdjük, akkor a föltárásra támaszkodunk. Ha ez nincs, akkor a lakossági megállapításokra, feltételezésekre szorítkozunk Ezek nagyon sok esetben részletesek de előfordul, hogy teljesen pontatlanok A lakók pincét sehol sem említenek mégis rábukkanunk Ezért ebben az évben úgy végezzük a pincefeltárásokat hogy azokat az akcióterületeket részesítjük előnyben, ahová út-, csatornaépítést egyéb mélyépítési munkákat terveztünk Ha a föltárás során olyan pincét találunk ami a munkát veszélyezteti, betömedékeljük Amennyiben a tulajdonos (akinek szolgalmi joga van a pinceüregre) a pincét továbbra is használni kívánja, akkor azt kifalazzuk Ehhez az önkormányzat jelentős összegekkel hozzájárul, a tulajdonos pedig a már említett különbözeti értéket vállalja. A Komis utca-Fehérvári úti sarkot Varga úr is szóba hozta. A Fehérvári útról induló a Retek utca alatt is átfutó pince szintén közterületet veszélyeztetett A Sárgödör téri pincékről eddig 4—5 bejelentést rögzítettünk ebben az évben, ezekből kettő életveszélyes pincére vonatkozott és azonnali beavatkozást igényelt (A két pince egymás alatt-fölött helyezkedik el, úgy, hogy köztük 20-30, legföljebb 50 centiméter volt a földréteg. Az összeszakadt pincék közterület alatt fekszenek) A közelmúlt legsúlyosabb esetét II. 9-én Kajári István jelentette: a Széchenyi tér 13. sz. alatti közterületen beszakadás történt (Ezt ábrázolja a Hírnök címlapfotója.) Kajári úr azonnal beavatkozást kért Aznap éppen testületi ülés volt, onnan mentünk helyszínelni. Megállapítottuk hogy ez is elhagyott pince, melynek lejárata nem ismert, nagyon vékony a főtéje, amit folyamatosan áztatott a közeli kút vize. A most raktárnak használt régi péküzlet ingatlanán az aknában elfagyott a vízóra és az onnan szivárgó víz is áztatta a talajt A szakadás a szilárd burkolatú út alá harap, ez is látható a fotón. Itt azonnali intézkedést tettünk a GEOÉP szakembereivel megtaláltunk a raktárból egy nagyon keskeny lejáratot Nem a hagyományos pincesíp, majdhogynem kúszva lehetett benne közlekedni. Azonnal elkezdtük a tömedékelést, ami be is fejeződött Ezek a gondok nagyon komoly terheket rónak az önkormányzatra. Egyre inkább ismertté válnak ennek a munkának a nehézségei. Tevékenységünk keretében kimondottan közterülettel összefüggő pincékkel tudunk foglalkozni. Két pincetulajdonos ügyébe mi nem avatkozunk be, csupán hatósági szintem” A ’93-ra szóló pinceveszély-elhárítási program a Jámbor Pál, a Takács Gy., a Laktanya, a Liliom, a József A, a Damjanich, a Vörösmarty, a Szív, a Petőfi, az Üstökös, a Haladás utca részletes felmérését és feldolgozását a Fehérvári úti üregkutatást is tartalazza. Ezen kívül a Hajnal utcában a tervezett szennyvízcsatorna és az út építése miatt szükséges 9 pince megszüntetése. A Sárgödör tér északi oldaláról nyíló pincéket a köztér és az út védelmében kell megszüntetni. gutái A GYAF] < szolgáltatásai Gyapán a GYAFIX Kft irodájában beszélgetek Ulbert Ferenc ügyvezetővel.- Mennyi idős a kft.?-1991. december 15-én a Paksi Állami Gazdaságból átalakult 14 kft (köztük a volt gyapai kerületből három), a szarvasmarha ágazatból a Gyapsüejtermelő Kft, a sertéságazatból a Hard Farm Kft., és a növénytermesztési ágazatból pedig a mienk, a GYAFIX. Magam is itt dolgoztam a PÁG-nál, két évig voltam itt, Gyapán kerületi igazgató egészen az átalakulásig.- Jelenleg hány fő dolgozik önöknél?- 70-en vagyunk, ebből 55-en fizikai, a többi adminisztratív munkakörben.- Hogyan zárták a tavalyi évet?- A 42%-os aszálykár ellenére 39%-kal nőtt a dolgozók nettó bére. Igyekszünk takarékosak lenni, évente 8 millió Ft-ot takarítunk meg. Hosszú távon gondolkodunk, célunk minél több új terület visszabérlése, a különböző bérviszonyok megteremtése. Nem célunk a létszám leépítése, s a tartalékainkat sem akarjuk fölélni, inkább terjeszkedni szeretnénk.- Milyen szolgáltatásokat tud felkínálni a GYAHX?- A személyszállítás terén egy 37 személyes Ikarus 211 típusú autóbuszt 10 Ft/km díjtétel ellenében tudunk a lakosságnak biztosítani. A vendéglátás terén rendelkezésre tudjuk bocsátani a 200-300 főt befogadó gyapai éttermünket, lakodalmak megrendezésére konyhai használattal 10 000 Ft díjtétel ellenében. Egyéb rendezvényekre max. 100 főig 4000 Ft teremdijat kérünk.- Láttam, van egy diszkontáruházuk is.- Igen, itt alapvető élelmiszereket árulunk kiskereskedők és viszonteladók számára a legkedvezőbb árakon. Tápboltunkban a Tolna megyei GMV. takarmányait kínáljuk teljes választékban. Gépjavítást is vállalunk, haszon- és tehergépjárművek, valamint munkagépek teljes körű javítását felújítását 280 Ft rezsióradíj ellenében. A növénytermesztési segédüzemi szolgáltatásnál vállaljuk valamennyi szántóföldi növénytermesztési munka garantált minőségben történő elvégzését a szántástól a termény tisztításáig és szárításáig befejeződően versenyképes árakon. Igény esetén a növényvédelmi munkákhoz a növényvédő szereket is biztosítjuk. A részletes ártarifákat több példányban a városi földrendező bizottság rendelkezésére bocsátottuk A kistermelőktől a velünk betakaríttatott terményeket fel is vásároljuk igény esetén.- Kérem, mondjon valamit bővebben a földbérletről, hiszen említette már, hogy egyik fő céljuk az újabb területek visszabérlése.- Kft-nk bérbe venne minden olyan szántóterületet amely egy tagban eléri a 20 ha-os nagyságrendet Ez a terület lehet akár több tulajdonosé is. A bérleti díj 15 kg étkezési búza tárgy év, július 30-i Budapesti Árutőzsdén jegyzett elszámoló ára aranykoronánként A fizetési mód két részletben történne készpénzben. Az első részlet a tárgyév augusztus 15-ig, a 2. részlet pedig tárgy év november 15-ig. Kiemelem még, hogy a GYAFIX Kft. vállalja, hogy a bérbe vett területeket terhelő mezei leltárt (eddig felmerült művelődési költség) a bérbeadónak számla ellenében azonnal megtéríti. Megjegyzem még, hogy az alkalmazotti földtulajdonra (20, illetve 30 aranykorona/fő) is a fent említett földbérletre vonatkozó feltételek az irányadók.- Ulbert úr! Árulja el, kft-jük nevében mit takar az a FIX a GYA után?- A GYA az egyértelműen Gyapát jelenti, a FIX pe: dig azt hogy mi egy fix, stabil, megbízható kft szeretnénk a továbbiakban is maradni, tehát optimisták vagyunk- Az ön által elmondottak alapján azt hiszem, joggal. Köszönöm a beszélgetést. OLÁH ZOLTÁN