Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-11-17 / 23. szám
PAKSI HÍRNÖK 4 1993. november 17. nek a kemencék, amelyek száján télen már nem a téglák, hanem a javító szakemberek bujkálnak ki-befelé. Javítás alá kerülnek a gépek, a felszerelések, jónéhányan tovább folytatják az alapanyag kitermelését is a hideg hónapokban. Ennyit tudtunk meg rövid téglagyári körsétánkon, ami nem is olyan kevés. Most már Ritter úr is csatlakozott hozzánk, elnézést kérve: első az üzlet, még akkor is, ha minden tisztelete a sajtóé Negyvenedik életévén nem sokkal jutott tűi Ritter József, de most, ahogy a Plézer János üzlettársával közösen birtokolt tulajdonukról, a téglagyárukról beszél, szinte kamaszosan lelkes, lendületes. Utolsót integet a hatalmas kamionnak, amely elhagyva téglaterhével a gyárat, elindul úticélja, a Duna kanyar felé Meséli: most már az ország legkülönbözőbb pontjain működő építőanyag, Tüzéptelepekkel vannak kapcsolatban. Plézer úr, a tulajdonostárs most is éppen az egyik budafoki Tüzép-teleppel tárgyal a szállításokról, elutazott. A vevőkből élünk- A vevőből, a felhasználóból élünk, így számunkra o, vagyis a megfelelő mennyiségben, minőségben, időben való kifogástalan kiszolgálás a legfontosabb - magyarázza Ritter úr. - Ha nem rendelkeznek szállítóeszközzel, ezt is biztosítunk a megrendelőknek, s természetesen igény szerint kézi vagy raklapos rakodási lehetőséget. S még egy: nálunk minden vevőt egyaránt megbecsülünk, azt a paksi fuvarost, aki nemrég 25 darab kisméretű téglát vásárolt éppen úgy, mint a 24 raklapnyi téglamennyiséget vásárló duna kanyari megrendelőnket. A téglagyárat 1991-ben vette bérbe a Baranya-Tolna Megyei Cserép- és Téglaipari Vállalattól Ritter Józsefék Kft.-je. Mindez így leírva prózainak, hétköznapinak tűnik. Nem így azonban Ritter József és tulajdonostársának lelkiállapota azokban a napokban, amikor a privatizációs versenytárgyalást követően téglagyártulajdonosok lettek. Ezt a felemelő érzést - mondja Ritter József - soha nem fogjuk és nem is lehet elfelejteni. Hiszen a tulajdon azt jelenti, hogy egy ,JÉn a téglagyárban lakom Van egy pipám, egy kalapom, Onnét tudják, hogy ott lakom: 1églaporos a kalapom.” A nagyon rég hallott, vidám-kedves dalocska hangjai minduntalan fülembe csengenek a Sánchegy oldalába völgyszerűen húzódó téglagyárban, a paksi Ritter és Plézer Teglagyártó és Forgalmazó Kft. területén. Süt a nap, hangulatos a táj, mi pedig fotóriporter kolléganőmmel együtt Ritter úr, a társtulajdonos engedélyével felfedezhetjük a téglagyári birodalmat. Transzmissziós gépsor Megtorpanunk a nyerstéglagyártó üzemrésznél, ahol az alapanyagtól a félkész téglakészítésig tart a folyamat, s ahol elárulják: itt működik a szenzációs ipari műemléknek számítói, hazánkban ma már egyetlen transzmissziós meghajtású nyerstéglagyártó gépsor. Továbbhaladunk a 89-90-ben korszerűsített tizennégy kamrás kemenceüzem felé, ahol a targoncás ki-behordás bevezetése óta egy körben 150 000 kisméretű téglát égetnek ki. A hagyományosan szabadszárítós téglagyárban november-március között szünetel a nyerstéglagyártás, hogy azután márciusban újult üzemben, teljes létszámmal folytassák a gyársát a paksi, dunakömlődi, németkéri munkások. A szabad szárítók jó része most még tele nyerstéglával, amelyek mire e sorok megjelennek csengő hangú, kőkemény téglává alakulnak a kemencék terében. Aztán lassan kihűl-Lokálpatrióta tulajdonosok capriccio
