Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1993-10-06 / 20. szám

PAKSI HÍRNÖK 8 1993. október 6. Mária néni 100 éves „A krimit és a virágokat szeretem...” A Duna-parton, az Árok utcában szerényen bújik meg a régi, takaros ház. Öregedő, de tétlenséget nem ismerő kezek munkáját dicséri itt minden, ahol a 63 éves rokkantnyugdíjas Szili György él feleségével, és annak édesanyjával, született Kardos Máriával. Csengetésemre máris nyí­lik az ajtó, Gyuri bácsi fogad. Kedvesen a kony­hába invitál: „A mama ugyanis most épp ott tölti délutáni pihenőjét” Egy apró, idős asszonyt pil­lantok meg, csendesen ül az asztal mellett, előtte járókeret. Jöttünkre felriad gondolatai­ból, kérdőn tekint ránk. Hely­­lyel kínál:- Nem fáraszt, tudja engem még az olvasás sem fáraszt, olvasni nagyon szeretek.- Mit, Mária néni?- Mindent, könyveket, újsá­gokat, még szemüveget sem használok. A krimit nagyon szeretem, meg a virágokat is, mindenféle virágot. Fiatal koromban táncolni is nagyon szerettem.- Hány unoka van?- Van 4 unokám és 7 dédu­nokám! Azt már lánya, Erzsiké mondja el, hogy nagyszülei is szép kort éltek meg. Nagyanyja 84, nagyapja pedig 93 esztendőt, s hogy Mária néni ma is kézimunká­zik, sőt ellenőrzi a házimun­kákat, és különösen ügyel arra, hogy virágait minden­nap megöntözzék. A rádiót televíziót nem szereti különö­sebben, de 10 évvel ezelőtt még táncolt is! A házigazda is bekapcsoló­dik a beszélgetésbe:- Elég sokat mozog a mama, a lakásban, az udva­ron egyaránt nagyon féltjük, vigyázunk rá, és most mégis megesett ez a baleset...- Mikor történt?- 6 héttel ezelőtt elesett a szobájában. Kórházba került műteni kellett. ’85-bén epe­műtéten esett át hála isten­nek sikerült persze gyógy­szert kell szednie.- Mindhárman nyugdíja­sok, úgy tudom önnek is volt egy csúnya balesete. Le is százalékolták. Nem lehet könnyű az önök élete.- Igen, a lábam teljesen tönkrement Magam is bete­ges ember vagyok. - Azért elboldogulunk valahogy...- Mennyi pénzből élnek Gyuri bácsi?- Nem titkolom én, nem szégyen a szegénység, ket­tőnk 17 ezer Ft-os nyugdíjá­ból élünk hárman. Sajnos a gyógyszerek nagyon drágák. De melyik nyugdíjasnak könnyű manapság? .- Mária néni mióta él Pak­son?- A családom eredetileg Ozoráról származik, édes­­apámék Csámpapusztára jöttek, gazdálkodók voltak. Én még ott, Tolna-Ozorán születtem. —Hányán voltak testvérek?- Heten voltunk, én voltam a hetedik.- Ha ehhez hozzávesszük a száz esztendőt, azt hiszem megjegyezhetem: mint a mesékben. Engedje meg, hogy feltegyem a közhelynek számító kérdést; mi a hosszú élet titka?- Én nem tudnám meg­mondani. Búcsúzunk. Mintha nem is egy száz évet megélt idős asszony lenne, emelkedik fel a székről. A járókeretre támaszkodva mosolyog, aztán szigorúan elhárít min­den segítséget, mondván: ő bizony illendően a kapuig kíséri vendégeit * * * Búcsúzunk, pedig hány dologról kellett volna még beszélgetnünk, mennyi kér­dés maradt rejtve, megvála­szolatlanul bennem. Kérdé­sek, melyeket nem akartam, vagy inkább nem mertem fel­tenni. Talán mert nem akar­tam túlságosan fárasztani, talán azért, mert megilletőd­­tem. Mert úgy éreztem, sze­rencsésnek mondhatom magam, hogy szót válthat­tam 100 év élő tanújával, aki látta déd- és nagyszüleim, szü­leim és jómagam életét Mária néni, BOLDOG SZÁZADIK SZÜLETÉSNAPOT! SZARKA JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom