Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-09-08 / 18. szám
PAKSI HÍRNÖK 16 1993. szeptember 8. Reiki, a gyógyító energia „Nem azt kaptam, amit vártam. Mást és többet. Csodálatos élményben volt részem.” - olvastam Domonkos Józsefné, Piroska, Reikigyógyító emlékkönyvében. „Kiegyensúlyozott, optimista lettem”; „A Reiki alapjaiban megváltoztatta az életemet Megtudtam, hogy másképp is lehet!” - így vallottak a sorok. A kővetkező írás tett végképp érdeklődővé a Reiki iránt: „Hittem, nem hittem. Bíztam, majd meginogtam a létezésében. Végül is megbizonyosodtam a létezéséről. Köszönöm.” A Reiki nem mai modern, újfajta kitalált természetgyógyászati újdonság. Az 1800-as évek végén történt, hogy a kiotói egyetem egy hallgatója olyan kérdést tett fel dr. Mikao Usuinek, egyetemi professzornak, melyet nem tudott megválaszolni. A kérdés lényege: Hogyan is gyógyított a kezével Jézus, mit jelentenek Máté evangéliumának ilyen értelmű szavai. A dékán hitt a keresztény vallásban, de a kérdésre választ adni nem tudott Elhatározta, hogy megkeresi a magyarázatot Tanulmányokat folytatott Amerikában, kutatásokat végzett a buddhista vallás területein, megtanult szanszkritul. A gyógymódot meglelte ugyan, de alkalmazni ekkor még nem tudta. Nem tudott nyugodni. Végül huszonegy napos böjt és meditáció után olyan különleges transzba jutott, amelyben megértette az addig ismeretlen, érthetetlen jeleket A Reiki birtokosává vált Erre a felismerésre akkor jutott, amikor sérült lábát a kezével megérintette, és a seb begyógyult, a vérzés elállt Ekkor ébredt a tudatára annak, hogy rendelkezik a gyógyító energiával. Usui megfogalmazta a Reiki alapelveit továbbadta annak filozófiáját és technikáját Követői iskolát klinikát alapítottak. A fennmaradó feljegyzések bizonyítják, hogy a Reiki megtalálja a testi tünetek okát feltölti a hiányzó energiát és vibrációt teljesen megújítja a testet A Reiki összetett japán szó. A REI: univerzális, kozmikus. A KI: életerő, energia. Tehát univerzális életenergiát jelent a kifejezés. A Reiki egy rádióhullám, amely helyileg és rövidhullámként is alkalmazható. Nem elektromosság és nem is radioaktivitás. Áthatolhat vékony selymen, de acélon is. Nem rombolja a testszövetet az idegeket Teljes mértékben ártalmatlan, ezért alkalmas és biztonságos gyógymód. Mivel univerzális hullám, mindennek jótétemény, ami él. Az energia, a sugárzás úgy árad szét a testben, hogy a fáradt beteg részeket új erővel látja el, felfrissíti, gyógyítja azokat. A Reiki-győgyító nem saját energiáját adja át hanem közvetítő, átvezeti a betegbe az univerzális energiát A Reiki olyan gyógyító technika, amely a világmindenség energiájának felhasználásával a minden létezőben jelen lévő energiára hat Ezzel a módszerrel közvetlenül gyógyítani nem lehet az akut betegségeknél orvoshoz kell fordulni, de a gyógyulási folyamatot felerősíti. Korunkban egyre inkább elérhetőek, világosabbak a korábbi titkos tanok, gyógyítások, „isteni csodák”. Egyre több ember képes ítéletével és értelmében megérteni ezeket a tanokat bölcsességeket és nem vallási szinten akar érzékin túlmenő bölcsességek birtokába jutni. Ma már egyre inkább visszanyúlnak az elfelejtett gyógyításokhoz, élnek vele, művelik. Napjainkban az Usui-féle természetes gyógymódot világszerte alkalmazzák. Nagymestere Phyllis Leem Furumoto. Hazai körökből Kun Istvánt és a közvetlen környezetünkben, Pakson élő Domonkos Józsefnét említem. Piroskát nagyon sok helyre hívják Tolna megyében és az egész országban egyaránt Számos köszönet hálálkodó sor szerepel emlékkönyvében. Céljául tűzte ki, hogy segít az embereken, könnyít sorsukon, szebbé, jobbá teszi életüket Nagy szeretettel van az emberek iránt A szeretet pedig a legsűrűbb rezgés és a legnagyobb energia. A Reiki eredendően minden emberben benne van, áthatja, élteti. A Reikiből mindenki annyit vehet amennyit akar, de sajnos nem mindenki él vele. Ez az energia támogat minden gyógyulási folyamatot enyhíti a fájdalmat segít a harag és a félelem leküzdésében. Megkönnyíti a nehéz fizikai és lelki terhek elviselését Előnyösen befolyásolja az emberi viszonyokat Támogatja a személyiség fejlődését gyorsítja annak folyamatát Serkenti az alkotó- és teljesítőképességet elősegíti az önmegismerést és segít a világ dolgaiban való eligazodásban. A Reiki mindenkinek mást és mást ad. Abban segít amiben gyenge, amiből kevesebb van neki. A Reiki tehát körbevesz mindenkit itt van velünk. Csak meg kell tanulni élni vele, meg kell tanulni használni. Domonkosné Piroska Reikimester, kitanulta a Reiki gyógyítás módját Gyógyít felveszi a harcot a betegség, a stressz és fáradtság ellen. Mindenki előtt tárva az ajtaja. Tanfolyamokat szervez, hogy minél többen tudjanak élni ezzel a lehetőséggel, ezzel az életformát és személyiséget fejlesztő csodával; egyre többen ismerjék fel jelentőségét és válasszák végtelen útjuk segítőjeként LOVÁSZI ZOLTÁNNÉ 29 éves, jk. férfi (Bor Imre) Sokoldalú beállítódás jellemzi, problémaérzékenysége és reagálóképessége magas színvonalú. Szellemi és gyakorlati kreativitás is látható. Szereti a nyilvánosságot, kiállása és szónoki tehetsége is felfedezhető írásában. Terveibe csak keveseknek enged betekintést, akkor áll elő, ha az a fejében teljesen összeállt Éles kritikus, véleményét nem takargatja. Vitáiban meggyőzésre, logikus érvelésre törekszik, partnerét így szeretné magának megnyerni. Kissé túlhajtott, pihenésre lenne szüksége! FAZEKASNÉ VISNYEI IRMA VÁROSI MOZI Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 2. Telefon/fax: 75-311-646 SZEPTEMBER 8. SZERDA A TERROR ISKOLÁJA Színes, magyarul beszélő amerikai akciófilm. Rendezte: Daniel Petrie jr. Főszereplők: Sean Astin, Wil Wheaton. SZEPTEMBER 12. VASÁRNAP A KÉZ, MELY A BÖLCSŐT RINGATJA Színes, feliratos amerikai lélektani krimi. Rendezte: Curtis Hanson. Főszereplők: Rebecca de Mornay, Annabella Sciorra. SZEPTEMBER 15. SZERDA HALHATATLAN SZERELEM Színes, feliratos amerikai filmvígjáték. Rendezte: Steve Miner. Főszereplők: Mel Gibson, Elijaw Wood, Jamie Lee Curtis. SZEPTEMBER 19. VASÁRNAP AZ UTOLSÓ AKCIÓHŐS Színes, magyarul beszélő amerikai akciófilm. Rendezte: John McTierman. Főszereplők: Arnold Schwarzenegger, Austin O’Brien. SZEPTEMBER 22. SZERDA AZ ÖRÖMAPA Színes, feliratos amerikai filmvígjáték. Rendezte: Charles Shyer. Főszereplők: Steve Martin, Diane keaton. SZEPTEMBER 26. VASÁRNAP VESZETT KUTYA ÉS GLÓRIA Színes, feliratos amerikai filmvígjáték Rendezte: John McNaughton. Főszereplők: Robert de Niro, Urna Thurman, Bill Murray. SZEPTEMBER 29. SZERDA FACÉROK Színes, feliratos amerikai filmvígjáték. Rendezte: Cameron Crowe. Főszereplők: Bridget Fonda, Campbell Scott Jegyrendelés a 311-646-os telefonszámon, naponta 14-20 óráig. Az előadások 19 órakor kezdődnek. A jegyárak: I. hely: 70 Ft II. hely: 60 Ft (csoportoknak 25 fő felett 50 Ft/fő). Pénztári órák: előadás napján 18-19 óráig. Elővételi jegypénztár: 17.30-18.30 óráig. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. ÍRÁS-JEL