Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1993-07-28 / 15. szám

PAKSI HÍRNÖK 10 1993. július 28. Egy sima parolis honvéd háborús viszontagságai 5. Hadifogságban 1944. november 30. Éjfél után szorított kezet velem az egyik ro­mán katona, ó is, a többiek is barát­ságosak voltak. Mondják, rakjuk le a puskákat, lőszert, kenyérzsákot Én a záródugattyút a gazba hajítot­tam, majd lepakoltam. Eszembe ju­tott, hogy van cigarettám. Megkí­náltam az egyik románt Kivett egyet a tárcából. Rágyújtottunk. Utána a többi cigarettát is elvette dobozostól. Egy másik katona le­­ráncigálja váltamról a pokrócot Egyik bajtársamtól a köpenyét ve­szik el. Tőlem még töltőtollat, órát kérnek. Összeállítottak bennünket osz­lopba. Mentünk hátra. Elértünk Vácszentlászló község szélső há­zaihoz. Egy ház udvarán megáll­tunk. Kenyeret és zsírban sült bur­gonyát kaptunk. Mondják itt, reg­gel hazamehetnek azok, akik már elfoglalt területen la kna k. A többiek egyelőre gyűjtőtáborba kerülnek. Amint reggel lett, kísérnek to­vább. Estére érünk Zsámbok köz­ségbe. Itt összeírnak bennünket Közben román katonák kinek ba­kancsát köpenyét ingét zubbo­nyát „cserélik el” az ő rossz ruháik­kal. Velem egyik levetette a jó ba­kancsomat Egy rosszat adott érte és egy kilós kenyeret Egy óra múl­va a köpenyemet kellett egy rosz­­szért odaadnom. Szólok a román tisztnek. Válasza: „Kibírja ezt a pár napot amíg fogoly lesz.” Ekkor megszaggattam nadrágomat inge­met a pulóveremet alul vettem, és így meneteltem tovább. Amint kísértek bennünket töb­ben akartak a civilek közül kenye­ret nyújtani nekünk, de román őreink elzavarták őket Olykor messziről tudtak asszonyok oda­dobni valamit így haladva öt nap múlva lassan eljutottunk Jászberénybe. Itt átvet­tek bennünket az oroszok. A járás­­bíróság épületébe kerültünk. Itt mindenkit megnyírtak. Sok civilt is közénk soroltak, akit odahaza szed­tek össze munkára. Néhány nap után, mikor már nyolcszázan lehet­tünk, újból összeállítottak, és meg­motoztak bennünket Elszedték a jegygyűrűket, késeket borotvákat fényképeket igazolványokat ceru­zát Néhányszor leolvastak ben­nünket az országúton és elindul­tunk a 90 kilométerre levő Mező­túrra, amelyet háromnapos gya­logmenettel értünk el Szolnokon és Törökszentmiklóson áthaladva és ott megpihenve. Mezőtúron a té­ren és a városháza épületében he­lyeztek el bennünket Itt már drót­kerítéssel voltunk körülvéve. Na­ponta kaptunk 30 deka kenyeret és délben kukoricakását A kásában még kolbász és valami húsféle is volt 1944. december 9-e. Már kétez­ren lehetünk. Sorakoztatnak, leol­vasnak és irány a vasútállomás. Út­közben eldobtam két cédulát ami­ben kértem a megtalálót, értesítse szüléimét, hogy hadifogságban va­gyok. Az éjszakát és a másnapot is étlen-szomjan töltöttük a vagonok­ban. Ötvenötén voltunk egy lezárt kocsiban. Harmadik nap kaptunk heten egy háromkilós kenyeret és vizet Amikor a szerelvény elindult azt mondták, Aradra megyünk. A kocsiban kályha volt de tüzelő nem. Volt olyan nap, hogy vizet sem kaptunk, csak szárazborsót és fejenként 6-7 deka szárított kenye­ret Hideg volt Ha megállt a vonat hóért, vízért könyörögtünk az őrök­nek. Akadt aki egy-egy darab jeget vagy csajka havat nyújtott be a klo­­zetcsatornán. , A vonat Aradon át majd Bras­són keresztül vitt bennünket a Kár­pátokon túlra. Mindenki látta itt már, hazugság volt minden, amit mondtak, hogy itt vagy ott elenge­dik a fogságban levőket A vona­tunk Foksány előtt egy községben megállt Itt köszöntött ránk kará­csony estéje. Ennivaló semmi, ke­gyetlen a hideg. Emlékszem, még a lelkem is remegett a hideg miatt és az éhségtől. Hárman voltunk pak­siak a kocsiban; Bencze, Lászlóvsz­­ki és én. Összebújtunk, énekeltünk, mintmáskor karácsonykor. Egy fia­tal őrnek, amikor csöndet akart egyik oroszul tudó emberünk meg­mondta, miért énekelünk. Az őr a magyarázatot megértéssel fogad­ta. Két hosszú deszkát nyújtott be, hogy tüzeljünk. Egy órán át égett nálunk karácsony estéjén a tűz és ropogtattuk a borsót Másnap Foksányban a városon kívül állt meg a vonatunk. Láttuk a fogolytábor barakkjait Készül­nünk kellett a kiszálláshoz. Mint amikor a tehéncsordát a tónak en­gedik, úgy ment neki a sok ember a hónak, hogy szomjúságát enyhítse. Én is vettem a kulacsdeknimbe havat markomba szorongatva le­hetettem. Megolvadva így ittam meg, amíg a barakkokhoz értünk. Este itt hólében közösen hárman megfőztük a két kanálnyi kávénkat amit még a vonatban kaptunk. Ké­sőbb egy kulacsdekni jó meleg bab­levest is kaptunk. Megtudtuk, a tábor parancsno­ka orosz, a helyettese német tiszt az őrség orosz, a szakácsok, a barakk­parancsnokok és a fürdő parancs­noka németek. Még az első éjszaka elvittek füredni. A fürdőből kijövet reggel az állomásra küldték a társa­ságot dolgozni. Ment az utánpótlás a frontra, a zsákmány pedig haza. Innét kezdve széles-nyomtávú volt a vasút Itt át kellett minden tovább szállítandó árut rakni. Erre volt jó a foksányi tábor. Míg itt voltunk, napjaink a követ­kezők szerint alakultak: Reggel hat­kor ébresztő. Sorakozás százasá­val. Tíz vagy tizenkét ember kapott egy három kilós kenyeret Fejen­ként jutott egy késhegynyi cukor még. Reggeli. A levesben itt-ott úsz­kált pár szem borsó. Mosta barakk takarítása volt soron. Sokszor meg­esett, hogy elkapták az éppen reg­geliző csoportot, és kivitték az állo­másra dolgozni, ók újból enni már csak akkor kaptak, amikor vissza­értek a lágerbe. Nekem és két paksi társamnak sem volt kedvünk dolgozni menni. Ugyanígy a többinek sem. így vit­ték, akit értek. Egyszer éjszaka jötta parancs, hogy 600 embernek ki kell menni az állomásra. Csak arra ébredtünk, hogy ütik a lágerpolicá­­jok az embereket botokkal és hajt­ják kifelé. Én előző este a kakasülő­re másztam fel és a szarufához kö­töztem magam. Ide akkor nem jött fel a hajcsár leverni. Igaz, rossz volt a bakancsom, zubbonyom, lázas is voltam. Jött a tífusz. Egymás után zárták le a barakkokat A titkosan megszerzett jelszóval mindig átszökdöstünk a tí­fuszmentes barakkokba. Foksányban paksi földijeim közül itt volt még Till Pál és bátyja, Benke, Niki Pali, Feil Márton, Ruff Ferenc, Pumersein József, Kajári István és Vajer Ferenc. Egyik nap látjuk, hogy Niki és Feil zubbonyban dideregnek Előző nap odaadták köpenyüket a Till fiúknak akik azóta nem jöttek vissza. Az állomásra vitték őket és úgy látszik onnét tovább. LEDNECZK1 PÁL Nincs pénz gépkocsivezetőre A mentőknél ígéretünkhöz híven most tájékoztatjuk olvasóinkat a június 15-i testü­leti ülésen dr. Gálos István képviselő által fölvetett kérdésről. Pakson az a szóbeszéd járja az Építők útján bekövetkezett halálos baleset kapcsán, hogy a paksi mentősök mulasztásának is szerepe volt a tragédiában. Ez ügyben Lénárt József, a paksi állomás parancsnoka legnagyobb sajnálatára és sajnálatunkra nem nyilatkozhatott, így dr. Penczel Dá­niel megyei főorvos válaszolt a kérdésekre. Mint mondotta, a szóbeszéd ellenére nem történt mulasztás a paksi mentősök részéről, amit a rendőrségi jegyzőkönyv is megerősít Az viszont igaz, hogy a szűkös anyagi keret következtében csak egy Toyota tud ügyelni. Nincs pénz egy újabb sofőrstátuszra. (Ez havi 9 ezer Ft - a szerző megjegyzése.) Nap mint nap járva a várost, többen szóvá tették, hogy az illetékesek miért nem szüntetik meg ezt az áldatlan állapotot a mentőknél. Annyi minden másra van pénze a városnak, ami talán nem lenne olyan fontos, mintpéldául az, hogy minimum 1-2 ügyeletes kocsival több legyen Pak­son, vagyis kocsi nem is kell, mert az van, csak keret nincs a vezetői stá­tusokra. Mindenesetre elég szomorú a helyzet, ami a mentősök körülményeit illeti. Nem tudom, hogy ők meddig bírják így. Nem csodálkoznék, ha hóapokon belül egymást szállítanák a mentősök a kórházba, mert a lakosság haragja rajtuk csapódik le, holott ők semmiről sem tehetnek. Tudom, hogy sok fontos dolog vár még megoldásra, de azt hiszem az életünkkel nem lenne szabad játszani. - oz -A Paarfestre utaztak Anton Westner, Reichertshofen polgármestere meghívta városunk küldöttségét az idei Paarfestre. A jelentkezők közül július 9-én a városháza nagytermében az alábbi húsz utazó nevét sorsolták ki: Agócs János Gábor, Pámer Zoltán és csa­ládja, Gottschall Károly és családja, Till Ferenc és családja, Szalka Lász­ló és családja, Izsák Lajos és neje, Dávid Ferenc és családja. Lapunk megjelenése éppen a Paarfest idejére esik, így a szerencsé­seknek kívánunk jó utat, jó szórakozást! Reméljük, uisszatérésük után lapunkban is beszámolhatunk a feszti­vál eseményeiről, a küldöttség élményeiről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom