Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-19 / 10. szám
1993. május 19. 5 PAKSI HÍRNÖK De élsportot finanszírozó önkormányzatról sem lehet hallani! Hol van olyan önkormányzat, mely 25 milliót tud fordítani egy NB Il-es focicsapatra? A polgármester is beavatta hallgatóit a paksi költségvetésbe: a PSE ebben az évben 8 millió forintot kapott, +3 milliót pályafenntartásra. 3 milliót juttat pályázatokra, melyek kulturális, oktatási és sportcélokat valósítnak meg. Az idén 31,5 millió forintba kerül a Deák Ferenc Általános Iskola tornatermének építése az önkormányzatnak. A későbbiekben (az egyházi iskoláról szólva) azt is megtudhattuk, hogy az óvárosban lakik azon polgárok döntő része, melyek az egyházi iskola iránt elkötelezettek. A ’93/94-ben induló tanévre 36 gyermeket írattak be az egyházi iskolába, ebből 35 gyermek az óvárosban lakik, s egy gyermek pedig Madocsán. Végezetül Szalai-Dobos István annak az érzésének adott hangot, mely szerint „zsibbasztóan negatív élményem az, hogy a városnak nincs pedagógus-közvéleménye. Pletyka van, de építő jellegű tevékenység nincs pedagógus berkekben. Hiányoznak a „karrierista” pedagógusok - vélekedett a képviselő, akik akarnának valamit. Nagy szükség lenne rájuk, mivel az oktatási törvény nem old meg mindent” EÖRDÖGH GABRIELLA Pályázati felhívás A „Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány” kuratóriuma közzéteszi pályázati feltételeit Az alapítvány célja: ,- A tudomány, az anyanyelvi kultúra, a művészetek és a sport területén kimagasló eredményt kiváló teljesítményt felmutató 10-24 éves fiatalok és a velük foglalkozó felnőttek ösztönzése a további sikerekre és eredményekre, felkészülésükhöz szükséges feltételek biztosításának támogatása. — Kimagasló eredményt elért fiatalok részére tanulmányok folytatásához ösztöndíj folyósítása. Pályázatot nyújthatnak be: 1.10- 24 éves tanulók egyénileg vagy csoportban, akik paksi iskolában végzik tanulmányaikat 2.10- 24 éves fiatalok, akiknek állandó lakhelyük Paks. 3. Felnőttek egyénileg vagy csoportban, akik alaptevékenységükön felül eredményes tehetséggondozó tevékenységet folytatnak paksi fiatalok körében. Pályázni lehet: 1.1992-ben vagy 1993-ban elért következő versenyeredménnyel: Megyei 1-3. helyezés, területi 1-6. helyezés, országos 1-25. helyezés. (Ha a versenyt számszerű helyezések nélkül, több azonos értékű díjjal értékelték, akkor megyei L díj, területi L, II. díj, országos L, II., HL díj.) 2. Áz alapítvány kuratóriumához benyújtott olyan írásművekkel alkotásokkal produkciókkal melyek bizonyítják a pályázó tehetségét valamely művészeti ág vagy szalma területén. 3.18 éves korig két idegen nyelvből tett középfokú, vagy egy idegen nyelvből tett eredményes felsőfokú nyelvvizsgával. 18-24 éves korig két idegen nyelvből tett felsőfokú nyelvvizsgával - ha azok nem a pályázó szaktárgyai. 4. Tanulmányi ösztöndíjra pályázhat aki eddigi tanulmányai során kiemelkedő eredményt mutatott fel. Megjegyzések: A kuratórium által már díjazott teljesítménnyel nem lehet pályázni. Ugyanazon tudományágból, szakmából művészeti vagy sportágból két éven belül csak egyszer lehet pályázni. A pályázat elkészítése: A pályázatot írásban kell benyújtani Tartalmaznia kell: 1. A pályázó személyi adatait (név, születési hely és idő, állandó lakhely, iskola). 2. A pályázat alapját képező teljesítmény(ek) pontos megnevezését, illetve mellékelten az írásműveket, alkotásokat (Képzőművészet esetén legalább öt alkotás szükséges.) 3. Tanulmányi ösztöndíjra pályázóknak csatolniuk kell önéletrajzukat és eddigi eredményeik igazolását 4. A közölt adatok valódiságát a pályázóval foglalkozó pedagógus, művészeti vezető, edző vagy az intézményvezető igazolja. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. augusztus 31. Címe: Ferenczi Józsefné Paks, Dózsa Gy. u. 55-61. A pályadíjak összege: minimum 5000 Ft A tanulmányi ösztöndíj elbírálása egyedi döntés alapján történik. A díjak átadásának tervezett időpontja: 1993 szeptembere. Kérjük, hogy a határidőtpontosan betartva nyújtsák bea pályázatost! A kuratórium nevében jó munkát kíván FERENCZI JÓZSEFNÉ titkár „A kilábalás nem lesz könnyű” Tisztújító közgyűlés az ASE-nál Az Atomerőmű Sportegyesületet hosszú ideig az ország egyik legszilárdabb, legbiztonságosabb pénzügyi alapokon nyugvó sportszervezeteként tartották számon. A PAV- nál végbemenő változások küszöbén megindultak az aggodalmas találgatások: - Vajon hogyan lesz tovább? Milyen lesz - s egyáltalán, lesz-e jövője a sportnak a megújult viszonyok között? Az azóta eltelt idő alatt nyilvánvalóvá vált: bár az „operáció” nem lesz fájdalommentes, az életben maradásra mindenképp van esély. Az átszervezések rengeteg tisztázatlan és megoldásra váró problémát, kérdést halmoztakföl. Atájékoztatás hiánya, valamint az előre ki nem számítható tényezők az érintett sportolókat edzőket szinte kivétel nélkül igen bizonytalan helyzetben tartották - tartják. Ilyen előzmények után került sor április 29-én az aláírásgyűjtés nyomán összehívott de egyébként is esedékes tisztújító küldöttközgyűlésre. A közgyűlést Tilky Péter, a cselgáncs szakosztály vezetője nyitotta meg:- Köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy egy olyan állomáshoz érkeztünk, egy olyan közgyűlés előtt állunk, amely a sportegyesület további sorsát illetően különös jelentőséggel bír. Ismeretes tény mindenki előtt, hogy 1990-ben társadalmi rendszerváltás történt az országban, s ennek az lett a következménye, hogy egyesületünk korábbi bázisvállalata, a Paksi Atomerőmű Vállalat is részvénytársasággá alakult Átalakítását követően a részvénytársaság igazgatótanácsa foglalkozott az Atomerőmű Sportegyesület finanszírozásának lehetőségeivel, az egyesület további működésével. Határozatban mondta ki, hogy az rt a továbbiakban is támogatja a sportegyesület működését és üzemelteti a kezelésében lévő sportlétesítményeket; valamint azt is, hogy az 1992. évi bázistámogatás 75°/oát nyújtja három éven keresztül a sportegyesületnek. Ez felveti az egyesület működési módjának megváltoztatását valamint hiányzó pénzeszközeinek pótlását A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság megvizsgálta a sportra fordított költségeket vizsgálatokat és elemzéseket végzett és keretszerződés-tervezetet nyújtott át az ASE részére. A keretszerződés-tervezet egyesületen belül társadalmi megvitatásra került Tárgyalása során több olyan jogi, munkajogi, és egzisztenciális probléma merült fel amelyek további tárgyalásokat egyeztetéseket igényeltek a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság és az Atomerőmű Sportegyesület között Közben az 1989. március 23-án megválasztott elnökség mandátuma lejárt További egyeztető tárgyalások lefolytatására a küldöttközgyűlés által megválasztott elnökségre van szükség, mivel a munkajogi, szervezeti és egyéb változtatások ilyenfajta döntéseiben ez a testület kompetens. A szakosztályok és az egyesületi tagok által felvetett problémákat egyeztetni kell, meg kell határozni a szakosztályok besorolását, költségvetését meg kell oldani a sportvezetők, edzők, sportolók egzisztenciális problémáit hogy az egyesületi szakmai munka és az eredményesség folytatódjék. (...) Nyilvánvaló, hogy egy ilyen mértékű átalakulást kész receptekkel nem lehetett végrehajtanf hiszen példa se nagyon volt előttünk. Számos egyesület életét tanulmányozta sportegyesületünk szakvezetése az elmúlt időszakban, hogy melyik lenne az az igazán jó megoldás, amelyik a paksi sportéletet eredményesen továbbviszi. Az elmúlt évek sikerességét csak nagyon kemény munkával lehet majd biztosítani. Ezek után Tímár Géza, a jelölőbizottság elnöke ismertette a testületi választás jelöltjeit az egyesület elnökségi posztjaira. Javaslat: elnök: Szabó József, egyesületi tag, a PA Rt biztonsági igazgatója, volt elnökségi tag; ügyvezető elnök: Kiss Gábor, egyesületi tag, az SE volt ügyvezető elnöke; elnökségi tagok: Dr. Berta Kálmán, egyesületi tag, a PA Rt jogi osztályának vezetője, Gallyas Vilmos, egyesületi tag, a PA Rt munkaügyi osztályának vezetője, Bódi Mihály, egyesületi tag, a PA Rt közgazdasági igazgatóságának törzskarvezetője, volt elnökségi tag. A nyílt szavazás eredményeképpen Kiss Gábor kivételével minden jelöltet megválasztottak a javasolt elnökségi posztra. A volt ügyvezető elnök esetében az ismételt szavazás sem vezetett eredményre. A kialakult helyzet kisebbfajta vitát váltott ki: a labdarúgó szakosztály képviselője, Klement Tibor meggyőződéssel érvelt amellett, hogy ne vonják meg a bizalmat Kiss Gábortól. (Folytatás a 6. oldaloa)