Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-07 / 7. szám
PAKSI HÍRNÖK 12 1993. április 7. „Itt a vég!” gondoltuk és visszamentünk eredeti körletünkbe. Szakácsunk, Litter Ádám (baranyai sváb) szerzett valahol egy forraló üstöt, ebbe ki-ki beleöntötte, amije volt Ádám főzni kezdte a vegyes összetételű utolsó vacsoránkat, mert arra gondoltunk, hogy az utolsó lesz. Vártuk a véget! Sofőrünk, Igl Jóska (bátaszéki pékmester) mindenhova velem járt, anyanyelvi szinten beszélt németül. Február 11-én környezettanulmányra indultunk a folyosókon. Az udvar felőli részen belövés következtében nagy nyílás tátongott, ezen ki lehetett látni az udvarra. Nézegettük a februári eget, amikor egy SS-özedes futott keresztül az udvaron és beugrott a nyíláson. Meglepődhetett, hogy mi ott álltunk Zavartan, tökéletes németséggel kérdezte: „Merre vannak a német katonák?” Igl Jóska melegebb éghajlatra küldte. „Nem tárgyalunk a németekkel f’ Erre a tizedes elvigyorodott és azt mondta: „Nem német katona vagyok, hanem szovjetfelderítő tiszt” Mi egy szavát sem hittük és tuszkoltuk kifelé. Közben feltűnt a folyosón a német sebesültek orvosa, SS főhadnagyi egyenruhában. (Egyébként magyarországi sváb, kényszer-SS, aki azért jött hozzánk, hogy ruhát cseréljem Megbeszéltük vele korábban, hogy szerzünk neki magyar katonaruhát) Ahogy a tizedes meglátta a főhadnagyot, ráfogta a géppisztolyát A főhadnagy meglepődve pisztolytáskájához kapott, erre a tizedes közvetlen közelről az egész tár lövedéket a főhadnagyba lőtte, aki azonnal meghalt Mindez pillanatok alatt történt Mikor szóhoz jutottunk, már elhittük a tizedesről, hogy ruszki. Mondtam neki: „Ez egy magyar orvos volt” „Ez a háború” - felelte. A történteken már nem tudtunk változtatni. Elmondtuk a földerítő tisztnek hogy itt csak német sebesültek és ápolók vannak „Fegyverezzük le őket” - utasított bennünket „Erre nincs szükég, mert azok örülnek hogy élnek” Azzal vált el tőlünk hogy különüljünk el a németektől és állítsunk őrséget a mi körletünkhöz. Ő majd küld az embereivel kenyeret és cigarettát A lövések zajára többen a halott főhadnagy köré sereglettek György István azt írja Kétezerötszázan voltak című könyvében, hogy az SS-főhadnagyot magyar katonák lőtték agyon a harcok során. Nem igaz! Megszerveztük az őrséget és vártuk a ruszkikat Akkor még nem gondoltuk hogy ellenállók leszünk A két fős őrséget úgy állítottuk össze, hogy egyik tagja németül, a másik pár szót oroszul tudjon. Este hét-nyolc óra körül kimentem az őrséget ellenőrizni. A folyosón két alak közeledett Bajtársam németül megállásra szólította fel őket, erre azok géppisztolyukból tüzeltek ránk Ebből tudtuk hogy szovjetek A másik őr, Spolár Viktor barcsi születésű, anyanyelvi szinten beszélt horvátul. Mind a hárman hason feküdtünk mert bizony nagyon sercegett a betonfal a lövésektől. A szovjetek megérthették Viktor horvát felszólítását, mert megkérdezték: „Magyarok vagytok?” Az igen válaszra közelebb jöttek és bementünk a kivilágított terembe, ahol a többiek voltak A ruszkik kenyeret és cigarettát hoztak Elmondták hogy az orosz és a magyar már nem ellensége egymásnak.. Kérdésünkre - mi lesz a sorsunk? - azt felelték hogy maradjunk a helyünkön, majd megkapjuk a parancsot Azzal elmentek Kb. egy óra múlva a Gellért szálló tolmácsa jött egy kozák tiszttel, aki a kozák egyenruha fölé frakkot húzott Díszövén magyar díszkard függött, nadrágja mindkét zsebéből egy-egy vodkás üveg nyaka látszott ki. Kezében két hatalmas forgópisztoly. Erősen dülöngélt Egy ágybetétre álltak fel a tolmáccsal. Szónokolni kezdett, közben a két pisztollyal gesztikulált (Egy ágybetéten még józanul is nehéz megállni, nem részegen.) Szóltam a baj társaknak hogy húzódjanak oldalra, mert valakit még véletlenül lepuffant A beszéd lényege: a magyarok már nem ellenségek és együtt fogunk harcolni a nácik ellen. Ez utóbbi ugyan nem nagyon tetszett nekünk de ráhagytuk A páros eltávozott és a többi teremben is végigcsinálták ezt Mi a helyünkön maradtunk és azt latolgattuk: most foglyok vagyunk? Újabb egy óra várakozás után parancs érkezett: a derékszíját a szuronynyal és a tölténytáskával együtt csatoljuk le, puskánkat fejünk fölé tartva vonuljunk a kazánházi lépcsőhöz, aminek a tetején egy reflektorral világítottak a ruszkik Felcsúszott a köpenyem ujja, így kilátszotta karórám. Szégyenszemre azt előbb vették el, mint a puskámat Az Orlay utcában gyülekeztünk majd a Fehérvári úton gyalogmenetben teljes sötétségben haladtunk nem tudtuk hova. A várból még lőttek a német és magyar egységek A sebesült Sipos Jóskát vittük magunkkal. Hol Aradvári Pista, hol az én vállárára támaszkodott, amíg egy ruszki ki nem rángatott a sorból, hogy a csizmámat elvegye. Igaz, a sajátját odaadta helyette, de az kicsi volt nekem. Eközben elkeveredtem Sipos Jóskától. Kelenvölgyben egy iskolában szállásoltak el bennünket, már csak a padláson, német foglyok között kaptunk helyet Az éjszaka folyamán a ruszki suhancok alaposan lezabráltak minket Ahogy kivilágosodott, letereltek bennünket az udvarra. Azon igyekeztünk, hogy valahogy elkerüljünk a németektől, ezért a sorakozónál az első szakaszhoz léptünk, ahol magyar katonák voltak, híradós bajtársainkat nem láttuk Hat századot alakítottak ki ott az udvaron. Egy asztalra egy magyar egyenruhás főhadnagy állt föl. (Állítólag előző nap még ruszin csicskás volt) A következő szónoklatot vágta ki: „Bajtársak! Ti önként jöttetek ide. (Néma csend.) Ezt vártam tőletek! Ki nem akarja, hogy a háborúnak minél előbb vége legyen? (Mindenki akarta, de csend volt) Ki nem akarja Magyarországot felszabadítani a német iga alól? (Csend.) Ezt vártam tőletek! Fegyvert fogtok kapni!” „Kenyeret adjál, ne fegyvert” zúgott a nép. Erre a főhadnagyi?) úr gyorsan lelépett az asztalról. Ftgyeimezzünk a kérdésekre: Nem azt kérdezte, ki akar. Ha jól emlékszem, egy ember lépett ki, hogy ő nem akar. Egy, a kétezerötszázból. így lettünk önkéntes ellenállók. Egy biztos: egységesen akartuk, hogy a háborúnak minél előbb vége legyea Ez volt a nagy hazaszeretet mindenki haza szeretett volna menni. Nem akartam nagy szavakat használni, ezért viccelem el a dolgot ami halálosan komoly. Pusztai vándorlás Mózesben mint emberben és mint egyéniségben nagyon sok a tanulni való számunkra. Istennek e nemes szolgáját Mózest és történetét két szempontból kell néznünk, mint előképet Emberi értelmünk szerint rendkívülinek látszik, hogy kiválasztott szolgájának nevelésére ilyen hosszú időt fordított Isten. Az ő gondolatai nem emberi gondolatok, ő tudta, hogy a kiválasztott edényének kétszer negyven évre van szüksége, hogy küldetését elvégezze. Ha Isten kezébe veszi az ember életének nevelését alakítását azt akkor önmagához méltóvá teszi a szolgálatban. Mózes életére, cselekedetére nézve figyelemre méltó utalást találunk az Apcsel 7,22-23-ban. Mikor negyvenéves lett, eszébe jutott, hogy meglátogatja az atyafiakat (Mózest ifjúsága idején az egyiptomi bölcsek kiképezték minden bölcsességre, előkészítették, a reá váró szolgálatra a lélek ereje által.) Isten mindig gondoskodott, most is és ezután is gondoskodik az ő népéről, azokról, akik nehéz időkben, megpróbáltatások idején, vagy örömök napjaiban őrá bízzák életüket „Hogy szövetségre lépjetek az Úrral, melyet esküjével kötött veletek az Isten, amiképpen megesküdött a ti atyáitoknak, és vezette őket a negyvenéves vándorlás során, míg meg nem érkeztek az ígéret földjére.” Mózes mintegy előképe volt az Úr Jézus eljövetelének A negyvenéves pusztai vándorlás, a negyvennapos böjt vezet bennünket az ígéret földjére, az Isten közelségébe. Hogy megtérjünk a mi Urunkhoz Istenünkhöz és hallgassunk az ő szavára, hogy bejuthassunk az ígéret földjére. A ma hitben élő embernek is beletartozott és tartozik az életébe a negyvenéves pusztai vándorlás minden nehézsége, megpróbáltatása. Azoknak akik kitartottak hitük és Isten mellett, nem tagadták meg az Úr Jézust mint az emberiség, a világ megváltóját bizony, az üldöztetés jutott osztályrészül, munkahelyük állásuk kenyerük volt veszélyben, sőt nagyon sokan az életükkel fizettek hitükért Az istentagadó, istenellenes időszak rendszer mindent elkövetett, hogy az Istenben hívő embereket megfélemlítse, rettegésben tartsa. A kegyetlenség és az üldözés legmagasabb „tudományát’ alkalmazták egyháznak és Isten népének megfélemlítésére. De a nehéz és szomorú időkben Isten mindig vele volt az ő népével, nem hagyta magára, nem hagyta, hogy az ateista rendszer megsemmisítse az őbenne hívőket A mózesi és azt követő ószövetségi időkben, valamint a Jézus testben eljövetele óta napjainkig. Mindig voltak és vannak akik kétségbe vonják tagadják Isten öröktől fogva, örökké tartó létét az emberiség és a tudomány számára fel és ki nem kutatható, a világ elől elzárt örökké tartó nagyságát Az elmúlt évtizedek alatt az Isten gondoskodott lelkészekről, egyházi vezetőkről, az ő vezetésében bízó, reménykedő népről, azokról, akik nem hagyták el Urukat Istenünket hanem vállalták az üldöztetést a pusztai vándorlás minden nehézségével. Most pedig a megbocsájtás, a békesség, a szeretet jegyében néznek előre az ígéret földjére való megérkezésig. A ma hitben élő emberek is túljutottak a negyvenéves vándorlás nehézségén megpróbáltatásán, éppen ezért nem szabad megfeledkezni az előttünk lévő nagy felelősségről, szolgálatról, amelyet vár Isten az egyházi vezetőktől, az egyház szolgáitól és mindazoktól, akik e nemes szolgálatban állnak a lélek vezetésével. Mert amiképpen Izráel vissza akart menni Egyiptomba, mert a kémek rossz hírrel tértek vissza, hogy „az a föld, melyen átmentek megemészti a föld lakóit, az emberek pedig mint a sáskák az ő szemükbe” IV. Mózes 13,33-34. Akkor leborulának arccal Mózes és Áron Izráel fiai gyülekezetének közössége előtt, és szóiénak a néphez: a föld, melyen átmentünk igen-igen jó föld, és ne lázongjatok, mert az Úr velünk van és ne féljetek tőlük Ha az Isten vezetésére bízzuk dolgainkat, életünket, mi is megérkezhetünk az ígéret földjére. A ma élő egyházi vezetőknek, hitben élő embereknek legyen a szolgálat az eltévelyedett lelkek visszavezetése Istenhez, a gyülekezetekhez. Tudjanak arcra leborulva könyörögni a lélek vezetéséért, vezetése segítségével lelkeket megmenteni, visszavezetni a hitéletben Istenhez. Ne csak az anyagi háttérért imádkozzunk, könyörögjünk, hanem azért, hogy a nép vissza ne forduljon Egyiptomba, a rabságba, az Isten nélküli világba. Minél több lelket elvezetni az ígéret földjére, Isten országába, mert „azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa ami elveszett” TIBAI FERENC ID. GÁRDÁI GYÖRGY A náci megszállástól a Budai Önkéntes Ezredig 2.
