Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-03-25 / 7. szám
PAKSI HÍRNÖK 4 1992. március 25. HAZAFI JÓZSEF Duna-parti gondolatok ’88 - (3.) (Folytatás a 3. oldalról) visszacsúszni nem is olyan egyszerű. Ez még erőteljesebben érződik akkor, amikor az atomerőmű vállalat az építkezésen is átvette a kormányrudat. Az ott dolgozó vezetők és munkások is tudták: olyan helyen dolgoznak, ami nagyon fontos az országnak, a magyar gazdaságnak. S nem voltak hajlandók lábujj hegyen közlekedni se Pakson, se a megyében, de még az országban sem. Amikor már biztossá vált, hogyjól sáfárkodtak a rájuk bízott milliárdokkal, ők nem kértek, hanem követeltek, de mindig hozzá is tették, hogy mit tudnak adni. Kemény lecke volt ez a városnak. Minden egyes polgárának. Csak azok, akik időben elszegődtek az „atomhoz”, viselkedhettek másként, mert kivételezettek voltak. De aki maradt a konzervgyárban, annak máról holnapra megnövekedett a munkája és még kevesebb bért is vihetett haza, mint az a társa, aki elment az erőműbe. Hihetetlen nyomás nehezedett a vezetőkre, hiszen beindult a bérverseny, a jobb szakmunkások hamar odavágták: „akkor elmegyek”. Természetesen ennek ma már van eredménye, mert mára már világosan látszanak az erővonalak, az ellentéteknél sokkal erősebb az összefogás. A város gazdálkodó egységei - kevesebb létszámmal de - egytől egyig eredményesen működnek. Ez bizonyítható is. Az atomerőmű „szorításában” megtanultak alkalmazkodni, melynek eredménye, hogy jóval magasabb a bérszínvonal Pakson, mint a megye más településein. Az előbbiek objektív okok, de mégis erősen érzelmi alapon is kell vizsgálódnunk. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy közben a „jöttmentek” is paksivá váltak. Ma már nem ürül ki a város hétvégeken, mert a fiatalok elutaztak a szülőkhöz, a barátokhoz. Ma már van helyben barát szőlő, vagy kertszomszéd... és ha már két ember leül a fehér asztal mellé s koccint a csillogó fehérrel, akkor ott már nem lehet és nem is lesz ellentét. Németh Imre bácsi, a város helytörténésze leírja a paksi parasztság 1852-ben írt levelét a megyefőnökhöz. ...Úgy vagyunk, mint az elhagyott és minden gyám nélkül való gyermek, kinek semmi pártfogolása nincs. Városunk választott gazdája olyan, aki a polgári dolgokat nem érti. Helyette a megyefőnök lenne szíves egy értelmes, polgári dolgokhoz jártas gazdát kinevezni... Nem sz^ndéktalan a fenti idézet. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a város mostani vezetői új stílust hoztak („felpörgették” a helyi demokrácia fórumait), az atomerőmű vezetőivel is egyetértésben vannak. Ugyanakkor több esetben is előfordult hogy néhány dologban hátrányos megkülönböztetés érte Paksot mert azt gondolták Szekszárdon, hogy az ügyet majd elrendezi az atomerőmű. Magamnak is van személyes élményem - igaz, hogy a korábbi évekből. Ajobb sorsra érdemes Erőmű Beruházási Vállalat brigádjai indították el az uszodaépítés „lavináját”. Fiatal építészek felajánlották, hogy társadalmi munkában megtervezik a létesítményt szerepet vállalnak az építésvezetésben, sőt a munkában is. Ehhez több fizikai brigád is csatlakozott. Pakson az ötletet nem fogadták kitörő lelkesedéssel, mondván a tervekben nem szerepel és pénz sincs rá. Akkor én személyesen kerestem fel több városi és megyei vezetőt: „bűn kihagyni ekkora lehetőséget”. Szekszárdon az egyik megyei vezető egyszerűen azzal küldött el: „Minek Pakson uszoda, mivel most épül a szekszárdi, az atomerőmű vezetői és mérnökei pedig amúgy is Szekszárdon laknak majd.” (Folytatjuk.) Küldöttgyűlés a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezetben Eredményes évet zárt a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet, állapíthatjuk meg a közelmúltban megtartott küldöttgyűlésen elhangzottak alapján. A múlt évi gazdálkodásban a rendszerességre, a folyamatosságra és a megrendelések határidőre történő szállításra fordították a legnagyobb gondot. Az 1991. évi gazdálkodást értékelve Frast Antal, a szövetkezet elnöke a következőket mondta: „Az elmúlt évben csak Triumph-termelése volt a szövetkezetnek, melyből 95% exportra, a többi licenc-termelésként belföldi piacra került. A termelési érték meghaladta a 250 millió forintot, ami 31,9%-kal magasabb az ezt megelőző éveknél. A termelési érték növekedését a mennyiségi növekedésen túl kedvezően befolyásolta a Triumphnál elért bérmunkadíj-emelés, valamint a kétszeri forintleértékelés. A legyártott termékek darabszáma megközelíti az 5 millió forintot, melyet teljes egészében bérmunkában állítottunk elő. A termeléshez feldolgozott anyagérték nem egészen 15 millió márka értékű volt. A legyártott termékek minőségi színvonala továbbra is jó, számottevő reklamáció nem volt. Szövetkezetünk összlétszáma elérte a 800 főt, az 1991. évi nyereség meghaladta a 38,5 millió forintot. A gazdasági eredményeink által biztosított lehetőséggel élve továbbra is nagy gondot fordítottunk a béremelésre, mely 17,5%-os volt. Ezen túlmenően életút biztosítást kötöttünk valamennyi dolgozóra, ami további 15%-os jövedelmet biztosított dolgozóinknak. A nyereségünk elérhetővé tette továbbá, hogy a részjegyekre 34,48%, az üzletrészre 12% osztalékot fizessünk. Az e címen kifizetett összeg az éves bérköltség 9%-ának felel meg. Az 1992. évi terveinkről és lehetőségeinkről el kívánom mondani, hogy az elmúlt év őszén is elkészült a Triumph-fal egyeztetett kapacitásterv, amely további fejlődést tükröz. A 31 millió normaperc 35 millióra emelkedett, ami igen jelentős növekedés. Szövetkezetünknél minden feltétel biztosított ahhoz, hogy elképzeléseinket valóra tudjuk váltani. Gazdasági oldalról nagyon fontos, hogy a termelési terveinket teljesíteni tudjuk, azonban a költségnövekedés, az infláció sajnos igen jelentős mértékben érint bennünket is. Ezért ha valaha nagy fontossága volt a takarékosságnak, akkor ez napjainkban még nagyobb jelentőséggel bír. Ennek ellenére ez évben is szeretnénk 15-20%-os béremelést megvalósítani” - fejezte be beszámolóját a szövetkezet elnöke. Lejegyezte: (z)
