Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-02-26 / 5. szám
1992. február 26. 11 PAKSI HÍRNÖK Duna-parti gondolatok ’88 (Folytatás a 3. oldalról.) Természetesen eszembe jut a paksi ember életrevalósága is. Mesélik, hogy az első nekibuzduláskor a hetvenes évek elején sokan „kaptak észbe” Pakson és nevelték a hízókat, töltötték a kolbászt, hurkát, tartották a sonkát, szalonnát, mert jönnek az építők és azok úgyis mindentfelfalnak. Az építők jöttek és mentek, a rengeteg disznóság pedig maradt. Vele együtt a düh, a méreg, az átkozódás. Aztán eszembe jut egy újságcikk 1979-ből, ami bizonyos mendemondák letörését volt hivatva. Csak egyetlen részletet másolok ide ebből az írásból: „A nagy építés hírét nem csupán igaz öröm, de itt-ott megalapozatlan mende-mondák kísérik. Sokan tudni vélik, mi több, határozottan állítják, hogy az erőmű építői veszélyességi pótlékot (???), ötezertől ötvenezer forintig terjedő összegű »hűségjutalmat« kapnak előre. Ismét mások azt mondják, hogy az építők egy esztendőn belül távfűtéses lakást kapnak. Nos, afféle kedvezményekről még beszélni is kár. Az igazság annyi, hogy az építésben részt vevő vállalatok a törvényadta kereteken belül jelentős kedvezményben részesítik - nem a jelentkezőket, hanem azokat, akik becsületesen helytállnak a vállalat munkájában.” Ehhez nem kell kommentár. Könnyű lenne csak fekete-fehérben ábrázolni a világot Csak a jót és a rosszat megismerni, megismertetni. Csak hát mi a jó és mi a rossz? Ki a jó és ki a rossz? Felötlik egy 1980-as tortúra előttem, amit végig kellett élnem, küszködnöm, szenvednem. Az Élet és Irodalomban jelent meg 1980. szeptember 27-én Atomnyi Paks című riportom. Egyetlen írásomra sem jött még annyi reagálás addig, mint erre. Hazugnak és felelőtlennek neveztek. A szocializmus kerékkötőjének. Szándékosan élezem az ellentétet az atomerőmű építői és az őslakosság között, mondták. Pedig csak olyat írtam, amit igaznak véltem, amit sok-sok barátom megerősített. íme a riport néhány jellemző részlete: A kis H-ban (akkor kiírtam a nevét, ma már nem fontos) nagy indulat buzog. Született paksi, minden reménye, hogy egyszer sikerül becseleznie a csapatot az NB II-be. Évekkel ezelőtt vállalta az intézői szerepkört, ő kilincsel, kér, valóságos mindenes. A kis H jó szervező és mindenekelőtt lokálpatrióta. Rajongása a fociért eltörpül a „jöttmentek” iránt érzett ellenszenve mellett. Most éppen a Béke étteremben szónokol:- Mi, paksi őslakosok mindent megteszünk a városért. A történelmi városmagért. Ez a miénk. Nekünk idegen az atomváros, oda a lábunkat sem tesszük be szívesen. - Hatásszünetet tart, de miután senki sem helyesel, folytatja: - Csak szólni kell az öregeknek, és itt állnak másnap sorban lapáttal a kezükben. Csekélyke nyugdíjukból gyűjtésre is hajlandók, hogy fönnmaradjon a mi Paksunk. Itt vagyunk itthon, a város szívében, a történelmi falak között. A kis H nem tudja, hogy a településnek nincs nagy történelme: mindössze annyi a nevezetessége, hogy itt állt Lussionium, a római tábor. A volt Erzsébet Szálló, a mai Béke étterem csak egy kis jóindulattal nevezhető történelmi műemléknek, bár tatarozásában a Műemléki Felügyelőség is segített. A jelek szerint a kis H nem tudja, hogy csapat a nemzeti bajnokságba csak az atomerőmű jóvoltából kerülhet, valamikor. Az „öreg” város azért érdemel elismertést Ódon házai tavaly január óta megszépültek, a zsúfoltság eltűnt. Szabaddá tették a templomteret. Ezért buzgólkodni, lelkesedni, cselekedni, dicsérendő dolog, de a kishegyi atomvár őst tisztelni kell - nélküle soha nem lett volna pénzük az óvárosra. A kishegyi atomváros zsúfolt. A Ragacs (becsületes nevén Munkásbisztró) előtt a csuklós buszok a nap minden időszakában ontják a munkásokat. A fáradt emberek első állomása: a Ragacs. Sorra szaladnak át az úttesten, a bejárati ajtó előtt torlódnak először. A blokkra várni kell, a frissen csapolt sörre ismét. A lengyelek eleve rendelnek egy két ládával, s lefekvésig nincs gond. A másik terem tulajdonképpen azonos a köpködővel. Függöny választja el a csupasz asztalokat a fehér damaszt abroszosoktól, arra az oldalra még véletlenül sem téved munkásember. A cigánylányoknak megnőtt az ázsiójuk. Rátartian sétálgatnak az asztalok között. Néha kinyúl utánuk egy-egy kéz. A pár egy-két üveg sör elfogyasztása után szépen kiballag. Negyedóra múlva - mert gyorsan megy itt minden - az utcalány újra ott sétál a tömegben. Tíz és fél ezer fiatal férfi dolgozik Pakson, javarészük feleség nélkül, itt minden mennyiségben elkél a poshadt sör, meg a nő...- Tegnap este meghalt egy fiatalember. Saját piszkába fulladt, nemrég meg a negyedik emeletről ugrott ki egy asszony a lányával - T. József - (nevét az Élet és Irodalomban teljesen kiírtam, most nem tartom fontosnak, inkább a jelenségre kell figyelnünk H. J.) - lakatos traktál rémtörténeteivel. Betelepülő, de a kocsmában még nem láttam. Céltudatos ember. A paksi letelepedés jó üzlet neki. Szekszárdon volt egy családi háza, kis birtoka a Mözsi-hegyen. A PAV karbantartó részlegénél helyezkedett el 4200 forintért, fél év múlva kapott lakást A szekszárdi ingóságok értéke szépen a bankba vándorolt (Elkerülendő a későbbi vita: kevesen kapnak Pakson lakást de a nélkülözhetetlen szakemberek meg az ügyesek itt is előbb jutnak a kulcshoz) T. a járdán várakozik, együtt megyünk az építkezésre... (Folytatjuk.) Építők útja 20. Ki a felelős? Szinger Kornél 1991 szeptemberében vette észre, hogy az Építők útja 20. szám alatti lakásában a 3 tagból álló lapradiátor nem üzemképes. Ennél a pontnál egy kis helyreigazítás azért szükséges, hiszen a lakásokban a radiátorok 3 illetve 5 tagból állnak. S hogy milyen hőmérsékletet is tud biztosítani ez a radiátor, erre leginkább a lakók kérelme adja meg a választ, akik levelükkel felkeresték a Garzon Karbantartó Kft-t. Az igazsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy február 12-én a Duna-Center Therm szakemberei végigjárták a lakásokat és rögzítették a fűtési eredményeket; miszerint a 23 lakásban regisztrált hőmérséklet átlagosan 21,3 °C volt (az átlagolás csak a szobára vonatkozik). Visszatérve Szinger Kornél esetére: ő tavaly októberben jelezte Vass Jánosnak, hogy a radiátor nem működik, s lévén téli szezon, életkörülményei ellehetetlenülnek. Most a vízfolyásról ne is essék szó - csak megemlítem, hogy ottjártamkor a szőnyeg elrothadt s a falak egészen a mennyezetig elfeketedtek a penésztől -, hiszen annak az a fránya közcsavar volt az oka, mint később kiderült. Szinger Kornél nem hadakozott, hanem két kiskorú gyermekével és feleségével elköltözött az Árvíz utcába, a szülőkhöz. Persze azért több esetben telefonált és személyesen kereste fel az illetékeseket, akik vagy visszaüzentek neki vagy pedig vonogatták a vállukat: „Az időnkkel nem mi rendelkezünk.” Az események február 4-én gyorsultak fel, hiszen a sokadik bejelentést követően kiderült, hogy a lapradiátort nem lehet megjavítani, s kicserélni is csak akkor lehet, ha az egész épületet légtelenítik. A csoda mégis megtörtént, mert e hó 12-én Szinger Kornélék új radiátort kaptak. A kérdés már csak az, hogy mi történt az október és a február 12-e között eltelt idő alatt? Ki a felelős? A DUNACENTER Kft., a Duna-Center Therm, esetleg Szinger Kornél? A válasz mindenki számára továbbgondolható... LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA
