Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-02-26 / 5. szám
PAKSI HÍRNÖK 2 1992. február 26. Fiatalokról - fiataloknak... (Folytatás az 1. oldalról.)- Térjünk vissza a gyerekekhez, a fiatalokhoz. Az iroda hogyan tud segíteni a hátrányos helyzetű gyerekeken?- Talán ez a legnagyobb gondunk, hiszen ezek a gyerekek viselkedés szempontjából is mások. Nagyon nehéz a bizalmukba férkőzni, bár nem szeretném elkiabálni, de már eljutottunk odáig, hogy néhányan felkeresnek minket. Még akkor is, ha csak olvasnak vagy zenét hallgatnak. A lényeg mindenképpen az, hogy szóba állnak velünk. Nyilván a fiatalok közül sokan tanulnak és dolgoznak, de sokan vannak olyanok is, akiknek még munkahelyük sincs.- Vajon foglalkoznak-e munkahelykereséssel?- Igen, összegyűljük az információkat, arra viszont nincs lehetőségünk, hogy elmenjünk velük. Sajnos a mi nyilvántartásunk szegényesebb, ezért nagyon nehéz konkrét ügyben segíteni.- A városban vannak-e átképzőtanfolyamok?- Sajnos nincsenek, aki átképzésen akar részt venni, annak Szekszárdra kell utaznia. A központ meg csak akkor segít anyagilag, ha látja a biztosítékát az elhelyezkedésnek.- Hol van ebből a kiút?- Csak munkahelyteremtéssel, csak képzéssel és átképzéssel lehet előrelépni, hiszen a gyerekek egy része nem tud továbbtanulni. És nem pusztán szociális okok miatt, hanem mert a képességei sem olyanok. Meg merem kockáztatni, hogy van közöttük kábítószeres és alkoholista is.- ön milyen munkahelyekre gondol?- Mindenképpen olyan foglalkoztató kellene, ahol a fiatal nem napi nyolc órában dolgozna, hiszen ők nem tudnak folyamatosan nyolc órán keresztül figyelni. Kezdeményezések voltak, de a pénznél megakadtunk. Pécsen már vannak ilyen irányú tapasztalatok, mert ott működik egy szociális foglalkoztató, ahová zömmel nem olyan fiatalok járnak, mint hozzánk, hanem olyanok, akik képzett szakemberek felügyeletével végzik a napi munkát, természetesen fizetésért.- Úgy gondolja, hogy ez nálunk is megvalósítható lenne?- Azt hiszem igen. A helyiség megszervezése talán megoldható lenne, hiszen a városban van üres óvoda és a művelődési házban is délelőttönként rendelkezésre állnak üres helyiségek.- Foglalkoztatás esetén hány gyerekről, fiatalról lehetne szó?- Nem tudok pontos számot mondani.- Vállalkozókra nem gondoltak, hiszen alkalmanként egy-egy fiatalt biztosan foglalkoztatnának?- Megkerestük az összes vállalkozót, kisiparost. Részükről azonban csak esetenkénti munkáról lenne szó, ami számunkra nem megfelelő, hiszen ezáltal a problémát csak tünetileg kezeltük...- Köszönöm a beszélgetést! H. NAGY JÚLIA Mi újság Romániában? Készítettem egy beszélgetést romániai magyarokkal, akik egy ideig itt tartózkodtak Pakson. Kérték, hogy sem a nevüket sem a lakhelyüket ne írjam ki, az otthoni zilált - s úgy látszik, bennük még mindig félelmet keltő - viszonyok miatt Kénytelen voltam tehát nevüket betűkkel helyettesíteni. Úgy érzem, megérdemli a nyilvánosságot az a keserű és mélyen emberi hang, mely gondolataikból kicsengett Egyszerű emberekről van szó, akik megpróbáltatásaik ellenére is hisznek egy valóban európai Romániában. Kemény, becsületes munkájuk, tisztességük révén nálunk is sok barátot szereztek maguknak. Ezek az anyaországban szerzett barátságok reményeink szerint talán könnyebbé tehetik számukra az otthoni nehéz idők átélését E barátság jegyében született írásom is. SZ. J.- Kérlek benneteket, beszéljetek arról, hogy a forradalom után változott-e valamit az élet odaát? Mi újság Romániában? M.: - Semmit nem változott. Még rosszabb, mint volt. Nehézség, szegénység. Nincsen munkahely, nincsen fizetése az embereknek.- Mi lehet ennek az oka? M.: - A vezetőség, a kormány. Hallgatólagosan beleegyezett a Vatra tevékenységébe. Tovább folynak a magyarellenes kampányok, a megkülönböztetések. V.: - Nem engednek szavazni. M.: - Szavazni engednek... V.: - Nem, nem engednek. Volt például olyan szavazás, ahol mi magyarok csak hajnali négy és öt órakor szavazhattunk, akkor is csak ceruzával, amit utólag kiradíroztak. V.: - Nem engedik gyakorolni a minket megillető jogokat, hogy a gyermekeink rendes magyar iskolába járjanak, a magyar helységnevek használatát, ilyesmi. Román állampolgárok vagyunk, tanuljuk meg az ország nyelvét de az anyanyelvűket is. Folyik tovább a románosítás. Magyarok építik ma is az új lakótelepeket sok magyarajkú településen, de románokat költöztetnek továbbra is ezekbe az épületekbe.- Semmit nem tett Iliescu a romániai magyarságért? M.: - Ő még inkább gátolta az ilyen irányú törekvéseket. A nehéz fizikai munkát ahol csak lehet magyarokkal végeztetik továbbra is, a románokra mindenhol a lehetőség szerinti könnyebb munka vár. Pl. a brassói lakótelepeket csak magyarok építették fel, de egyetlen magyar család nem kapott ott lakást. Mi is ott voltunk, napi tíz órát kellett dolgozni, vasárnap ugyanúgy, mint hétköznapokon. Nem volt megállás.- Mégis, mit hozott a forradalom Romániának? M.: - Nagyon kis részben hozott csak jót, például a szólásszabadságot, nagyobb részben rosszabbat: munkanélküliséget, éhínséget. A Securitate tovább dolgozik, csak nem olyan nyilvánosan, mint régen. Egyszerűen kicserélték őket. Marosvásárhelyről áthelyezték őket Aradra, Aradról pedig Marosvásárhelyre hozták őket.- Ezek szerint értelmetlen volt a sok fiatal halála? V.: - Hát, majdnem értelmetlen. Azt sem tudjuk, kik lőtték az embereket, a sok fiatal ártatlant, nyilvánosságra sohasem hozták. Még láthatók az épületeken a golyók nyomai, meg lehet mutatni a mai napig is. Viszont szerintem vér nélkül nem lehetett volna győzni. Nálunk is megöltek egy secust, már nem bírták az emberek, amit csinált, végeztek vele. Akinek volt valamije, valamire való ember volt annál házkutatást csinált elvitt ezt-azt amit talált Hat családja volt a felesége nem dolgozott, mégis megvolt neki mindene. Urak módjára éltek. Secus őrnagy volt Például az utcán meglátott valakin valami értékesebb tárgyat órát vagy gyűrűt papírt követelt az illetőtől, hogy hol szerezte. Persze nem tudta igazolni a szerencsétlen, hát elvette tőle és ő semmiféle elismervényt nem adott róla. Odaadta valamelyik barátjának, voltak neki bedolgozót besúgói, az eladta másnak, utána megmondta neki, hogy kinek adta el, és attól ő újból elvette. Volt olyan, hogy addig vert hetekig minden nap valakit míg a szerencsétlen nem bírta tovább és felakasztotta magát. Persze ártatlanul. Becsukatta még egy munkatársát is, mert az épített egy garázst amire neki szüksége volt, amire később rá is tette a kezét. Magyar felesége volt és mégis ilyen aljas volt mindenkivel szemben. Amikor kitört a forradalom - pedig megkapta a lehetőséget hogy tűnjön el -, kiállt a tömeg elé, elkezdett a pisztolyával hadonászni, lőni akart az emberekre, ezért megrohanták és halálra verték. Persze ezért minket elítéltek. Távozni készülnek, másnap korán reggel indulnak vissza Romániába. Én pedig megköszönöm a beszélgetést, kívánok nekik és sorstársaiknak, ott ahol élnek, ahol az otthonuk van, egy boldogabb, szebb jövőt. SZARKA JÓZSEF
