Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-01-29 / 3. szám
PAKSI HÍRNÖK 14 1992. január 29. VISSZHANG ... bal,... bal, ... bal, jobb, bal... A Paksi Hírnök januári első számában meglepő módon a vezércikk helyén az MDF Heti Értesítőjéből kölcsönvett politikai elemzést olvashattunk az átalakuló erőviszonyokról. Valószínűleg vitaindítóról van szó, hiszen az önkormányzat lapja nem válhat egyetlen párt szócsövévé sem. Az említett cikkben alapvetően a baloldalról írt a szerző, ezért - mint a baloldal egyik képviselője - fontosnak tartom, hogy az elemzéssel elvi alapokon vitába szálljak. Az MDF azért kezdett támadásba a baloldal ellen, mert az valóban fokozatosan megerősödik, visszaszerzi az elvesztett bizalmat Fő vetélytársai a politikai színpadon már nem a liberális pártok - melyek immár nem a rendszer ellenzékei -, hanem a baloldal. Ez a baloldal azonban már nem az a baloldal. A kormánypárti politikusok megpróbálják persze úgy beállítani a dolgot, hogy ez a baloldal még mindig a válságot okozó politikát képviseli. Nézzük, mi a valóság! A baloldal egyik erős szárnya az MSZP. Tevékenysége viszonylag nagy nyilvánosságot kap, ezért nehéz nem észrevenni, hogy merőben más politikát folytatnak, mint elődjeik. Lényegében elfogadják a kapitalista berendezkedést, lemondva egy új társadalmi formációról, de kemény harcot kívánnak folytatni a munkavállalók szociális biztonságáért. A Munkáspárt jelenleg a baloldal legmarkánsabb szervezete. Természetesen nem igaz, hogy „csak egészen korlátolt, primitív vagy megátalkodott, igazi bolsevikok” vállalják ezt a pártot. Az MSZMP nem önti ki a gyereket is a fürdővízzel együtt; embertelennek és igaztalannak tartja azt az álláspontot, miszerint az elmúlt negyven évben minden csak rossz volt - tömegeknek adva vissza ezzel önbecsülésüket. A Munkáspárt- programja szerint - „olyan új politikai rendszerért küzd, amelyben a dolgozók demokráciája érvényesül”, és „új történelmi utat keres a XXL század igazságosabb, közösségi társadalmához”. Az MSZMP a tulajdonformák egyenjogúságát tiszteletben tartó vegyesgazdaságon alapulú új politikai rendszert akar, mely - többek között - lehetővé tenné a választott képviselők visszahívását a hatalomból. Bizony ezek lényeges változások a korábbi MSZMP politikájához képest. A baloldal tehát megújult, és ezért kezdi visszanyerni az elvesztett bizalmat. Külön fejezetet érdemel az MSZOSZ. A legerősebb szakszervezeti tömörülés nem azérttolódik balra, mert azt a baloldali pártok úgy akarják. A szakszervezeti tagok többségükben a munkájukból, nem pedig a vagyonukból élő dolgozók. A jelenlegi, jobboldali politikai kurzus a vagyonnal, tőkével rendelkezőknek kedvez. A munkások jogosan úgy érzik, hogy nincsenek megfelelően képviselve a parlamentben. Érthető hát, ha szembefordulnak a kormánnyal, és baloldali követelésekkel állnak elő. A kormány pedig a korrekt érdekegyeztetés helyett „háborút” folytat az MSZOSZ ellen, ami még inkább radikalizálhatja a szakszervezeteket. Végül pedig a nemzetközi folyamatokról. Lengyelországban a baloldal- félretéve a gyengítő, megosztó viszálykodást - közös alternatívát tudott felmutatni a jobboldali, konzervatív kurzussal szemben, és nem sok hiányzott a választási győzelmükhöz. A kelet-közép-európai országokban megközelítőleg azonos folyamatok játszódnak le. A választók többsége csalódott a rendszerváltozásban, és természetesen felmerül egy új, demokratikus baloldali alternatíva. A baloldali szervezetek előbb vagy utóbb képesek lesznek megvalósítani ezt az új alternatívát, ami egyáltalán nem veszélyes a térség országai számára. Ellenkezőleg! Szükség van egy olyan erőre, mely a jobboldali politikával együtt járó nemzetiségi ellentéteket tompítja. A volt Szovjetunió helyén létrejött államok gazdasági és politikai válsága is hamarosan a magántulajdonon alapuló piacgazdaság koncepciójának kudarcához fog vezetni. A válságból való kilábalás tehát nem lehetséges erős baloldal nélkül sem Magyarországon, sem Kelet-Európábán. Es a helyzet Nyugaton sem lesz változatlan. Nagyon fontosnak tartom, hogy a különböző politikát folytató szervezetek a nyilvánosság előtt rendszeresen összevethessék nézeteiket. Ezért is reagáltam a vitaindító cikkre. A vita témája azonban nemcsak az országos problémák megoldása lehet. Javaslom, hogy a Paksi Hírnök hasábjain gyakrabban olvashassunk városunkat érintő fontos kérdésekről. Nem személyeskedő veszekedésre, sárdobálásra van szükség, hanem komoly érvekkel megalapozott kulturált vitára, amely elősegítheti helyi problémáink megoldását és a valódi demokrácia kialakulását is. Paks, 1992. január 7. Tisztelt Szerkesztő Úr! Kérem a Szerkesztő Urat, hogy „Riport Hellinger Sándorral” III. részében sajnálatos elírás történi a Katolikus Legény Egyletek alapítója KOLPING TESTVÉR volt, nem pedig Holding. Volna még egy kérésem a tisztelt Szerkesztő Úrhoz. Megbeszéltük Kuti Horváth Györggyel a sorozat megjelenése előtt, hogy a színjátszó csoport ma is itt élő tagjainak névsorát leközlik utólagos elismerésként, hogy ilyen is volt Pakson. Annak idején erre nem volt lehetőség. Nem szeretnék tetszelegni a riport fényében, ha a csoport tagjai nem lehetnek velem. Szerkesztő úr! Nagyon kérem szorítsanak egy kis helyet és közöljék le a csoport tagjainak névsorát. Ha erre nincs mód, legalább két nevet, Usztyán házaspár és a László Károly nevét, akik a paksiak kedvencei voltak. Névsor: Peresztegi József, Sipos József, Rauth János, Horváth János, Zsíros Lajos, Bányai János, Usztyán házaspár, Kovács házaspár, Rompf házaspár, László Károly, Darni István, Iván Lajos, Schönveitz József, Tóth Sándor, Éndrődi József, Hernádi házaspár, Tumpek Ferenc, Horváth Ferenc, Kuti Horváth György, Kunner Júlia, Németh Katalin, Stadler Mária, Haaz Éva, Balezer Mária, Dékány Margit László Csöpi, Kocka And, Lacza And, Hirsch And, Németh Böbe, Bartha Katalin, Bányai Lajosné, Friesz Nusi. Szíves megértését köszönöm. Paks, 1991. január 6. Tisztelettel: HELLINGER SÁNDOR Paks, Kossuth u. 8. Az olvasó írta Nem azért az ötvenesért... November táján kis cédulát találtam a postafiókomban. Felkértek, hogy fizessem be a következő időszakra esedékes fiókdijat. Ennek eleget is tettem, így nagy volt január 9-én a megdöbbenésem, amikor kézhez kaptam az újabb cédulát. Ebben értesítenek, hogy a Posta felemelte a fiókbérletek árát, én pedig újra fizessek, ezúttal a különbözeiét. Nem egy nagy dolog, hisz ötven forint a mai világban elenyésző öszszeg (nekem hál’Istennek, de azért néhány kisnyugdíjas biztos másként vélekedik), de azért elindított bennem néhány gondolatot. Az összeget - mármint az elsőt - befizettem, erről nyugtát kaptam. Tulajdonképpen a felszólítás meghatározott összegre szólt. Vehetem tehát úgy, hogy én egy szerződésnek eleget tettem. Szerződő partnerem időközben nyilván rájött, van olyan erős az ő monopolhelyzete, hogy kérhet tőlem még. Szükségem van a szolgáltatására, máshol nem bérelhetek postafiókot csak a postán, tehát fizetek. Hogy üzleti tisztesség? - Ugyan kérem! Nem hagy nyugodni a gondolat. Ha az illetékes helyében lennék nem kérném az ötvenest. Ha már először odaadtam annyiért nem járatnám le magam. Abban az esetben, ha cégem amúgy is milliókat költené reklámra, elenyésző lenne a veszteségem. Hiába a kilós aranygolyó, hiába esik hanyatt százezrekért a maci, ilyen ellenreklámot nem engednék meg maganak. Még monopolhelyzetben sem... L L 1991: 380 ezer munkanélküli December végén meghaladta a 380 ezret a regisztrált munkanélküliek száma Magyarországon, a munkanélküliségi ráta pedig 8% körül van - derül ki a Munkaügyi Minisztérium előzetes adataiból. Ez mintegy 10 százalékos növekedés november végéhez képest akkor ugyanis 351 ezren voltak állás nélkül, s a havi növekedési ütem is hasonló a novemberihez. 1991-ben gyorsan nőtt a munkanélküliség: egy évvel ezelőtt még csak 100 ezer, míg fél évvel ezelőtt 200 ezer név sorakozott a munkanélküliek hivatalos listáján. Ez a rohamos növekedés a Munkaügyi Minisztérium várakozásai szerint mérséklődni fog, ám becsléseik szerint 1992 júniusának végén így is mintegy 500 ezer, egy év múlva pedig 580-600 ezer ember lesz munka nélkül Magyarországon. VAJNAI ATTILA
