Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-10-21 / 22. szám
1992- október 21-11 PAKSI HÍRNÖK vAz öregség csak ügy gyűri’ Az idősek világnapján Oktober 1-jen délután három öratol varta idős vendegeit a Városi Művelődési Központ Az előtérben volt vérnyomásmérés, kárpótlási tanacsadas. A kiallítöteremben megkezdődött a dunaujvarosi „Bartók” nepihfmzö kor erdélyi hímzéseket es szőtteseket bemutató kiállítása. (A csoport tagjai szinte valamennyi jelentős magyar tájegység mintakincsetfeldolgoztak mar.) Nyíregyhaza, Mezőkövesd, Szekesfehervar, Vác, Kalocsa es Dunafoldvar után Paksra is eljutottak munkáik. A színházteremben D. Szabó Maria, a művelődési központ igazgatója köszöntötte a nézőkét A műsorban az Ifjúsági úti Óvodások, a Mazsorettcsoport, a zeneiskola növendékei, a 4. sz. iskola tanulói, a művelődési központ citerazenekara es a Paksi Neptancegyuttes lepett fel. A műsor után Bor Imre polgármester állófogadást adott az idős vendegek tiszteletere. A művelődési ház előtere szokatlan hangulatot araszt ezen a délutánon. A toplisták ügyeletes slágerei helyett ezúttal regi napokat idéző, edes-bus magyar nóták dallamait zengik a hangszórók A/eher abrosszal terített asztalok mellett pedig idős emberek üldögélnék; harman-negyen, összetartva a jó ismerősök cserélgetik csöndesen a szót Az asztalnál, ahova első utam vezet, három asszony foglalt helyet Egyikük - mikor hallja, mi járatban vagyok-gyorsan otthagy minket. A másik kettő viszont szívesen beszélget egy kicsit Az életem egy semmi... _ Milyen ma egy paksi nyugdíjas helyzete?- Hat nem olyan nagyszerű - válaszol keserű hangsúllyal fiatalabbik beszelgetötarsam. - Legalábbis az enyem nem az. Hadiözvegy vagyok, de ellátást özvegyi nyugdíjat ezert soha nem kaptam. Rendeletek jöttek, mült az idő, aztan egyszer csak engem is behívtak a polgármesteri hivatalba. Nem tudom, lehet hogy más mar korábban, vagy többet járt utana. Az is nagy bánatom, hogy tíz evet dolgoztam a nyugdíjra. Azelőtt a parthazban dolgoztam, de en nem voltam semmifele parttag, csak ott takarítottam. Tudja, mi volt az en életem? Egy semmi. Csak szenvedés. Persze tudom, mindenkinek megvan a maga baja. De el tudja képzelni, mi az, három kisgyerekkel egyedül maradni? Azokat fölnevelni, kihazasítani? Huszonhárom eves korom óta vagyok özvegy. Meg csak azt se tudom, hol van az uram sírja. Ott halt meg a Don-kanyarban. Csak annyit tudtak róla, hogy eltűnt Aztan hazajöttek a tarsai, akikkel együtt volt, azok meséltek, hogy látták, amikor eltalálta egy gránát 71 eves vagyok es nem sok jót tudok mondani. Egy oromom van, a csaladom. Olyan boldog tudok lenni, amikor a dédunokáimra nezek; szépek, okosak- Hogyan telnek a mindennapjaik?- Hat eljárunk a napközi otthonba, ott elbeszélgetünk, varrunk, jól erezzük magunkat 0 is jár - mutat idős baratnejara. A madarcsontu néniké arcara nagy szomorúság rohatta a barázdákat. Tekintete olyan emberről árulkodik, aki sohasem tudott volna meg a légynek sem artani. Lassan nekibatorodik es o is beszel.- Hat en mit meséljek? Nekem volt is fiam, meg nincs is. Négy eve meghalt - csuklik el a hangja es megtorli a szemeit. Kedden, amikor rosszul erezte magat, elvittuk a kórházba, megvizsgálták es azt mondtak semmi baja. Penteken meg csak úgy ült otthon, mint most maga, es egy perc múlva vege volt Nekem fiatal koromban egy boldog napom nem volt ’42-ben vittek el az uramat, ’43-ban mar elesett Vártám sokáig ötét aztan egyszercsak szóltak, hogy most mar nem kell várni... A nővéremet az oroszok vittek el, engem meg nemeibe vittek. Mert, hogy en sváb vagyok - mondja halkan, mintha valami regi, súlyos vétkét vallana be. Amikor hazakerültem, újra férjhez adtak pedig en nem akartam. Vissza is szöktem attól az uramtól. Nem volt fenyes az eleiem - néz maga ele merengve. Most meg, hogy vegre lett volna egy kis boldogságom, elveszítettem a fiamat- Megírhatom a nevüket is?- Inkább ne| Ismernek engem Pakson sokan - veszi vissza a szót az előző asszony. Azok úgyis tudjak mi volt velem. Aki meg nem elte at ezeket a dolgokat az úgyse érthet meg minket Nem messze tőlünk eközben az egyik rendező jár föl s ala, szajaban cigarettával. Idős bácsi szol oda neki az egyik sarokból;- Kedveskem, ne haragudjon, de maguk mondjak mindig, hogy ne dohányozzunk. Hat most arra kerem, dobja mar el azt a bagót! Minek az? Majd a hölgy meglepődottseget látva hozzáteszi; Csak nem ideges?- De az vagyok. Igaza van, a kedvéért nezze, el is dobom. De tudja, aki dolgozik az ideges. (Állítását azután a későbbiek folyamán kitartó füstölgéssel igazolta is.) A csarnok túlsó vegeben a komlödiek nepes csoportját találom.- Fejen talalta a szöget jo helyre jött - bólogatnak derűsen a férfiak, akik melle letelepedem. _ Hadd kérdezzem meg önöktől is, milyen ma nyugdíjasnak lenni?- Nagyon jól - vágják ra azonnal. Hogy őszinte legyek, meglep a válaszuk mert ritka az ilyen vélemény manapság. De nagyon örülök hogy vegre ilyet is hallok Közben kiderül, hogy a veletlen eppen egy illetékes szószólóhoz vezetett; Hartmann Mihály, a nyugdíjasklub vezetője folytatja;- Ezt komolyan mondjuk. Mi tényleg jöl erezzük magunkat A nyugdíjasok altalaban a pénz miatt panaszkodnak Ez nálunk is lehetne több. De tudja, hogy van; aki hatezret kap, azt kevesli, aki nyolcat az meg azt Úgyhogy a nyugdijakról nem is érdemes beszelni. _ Meséljen egy kicsit a klubjukról!-177 tagunk van. Mindig szervezünk valami programot magunknak nem unatkozunk Sokat kirándulunk legutóbb voltunk Tamásiban - teljesen ingyen _, aztan Kiskunhalason is jártunk Sorkimeresunk is van, sajat kuglipalyank, amit társadalmi munkában építettünk Néha a fiatalság is jón, nem zárkózunk el előlük Például eljegyzést is szoktak tartani a klubban. Hatvan személyre tudunk terfteket adni, es ebből nekünk is van egy kis bevételűnk Most eppen sporteszközöket szeretnénk vásárolni, meg sakkot, kártyát, hogy minél kellemesebben szórakozhassunk. Megtartjuk közösen a nagyobb unepeket, meg a névnapokat is. Most volt ugye nemreg a Maria-nap. Hat Maria is van az aszszonyok közt, de ők inkább elosztóttak a harom-harom ünnepeltet két alkalomra, csakhogy kétszer mulathassanak De itt ülnek mellettünk, tessek csak őket is megkérdezni! Örülni egymásnak Nem csalódom. A komlodi asszonyok valóban vidámak.- Szeretünk a klubba járni. A hétfő a mi napunk, mert akkor nem füstölnek a férfiak. _ Bizony, nem hiányzik nekünk a férfi - kontráznák ra huncut mosollyal. - Elbeszélgetünk elviccelődunk eszünkbe jutnak meg a leánykori dolgaink is; jöl megvagyunk óraiunk egymásnak A vezetőnk nagyon rendes ember es jöl is irányítja a dolgokat Az asszonyok köréből egy kömlodi bácsi ka melle keveredem. Miközben hellyel kínai, megdöbbenve nézem az öreg arcot: egy tízeves kisfia határtalan őszintesége es tisztasága tükröződik a szeméből.- Mit szól ehhez a rendezényhez? Járt mar itt máskor is?- Meg nem, de jönnénk szívesen. Csak tudja, hányszor fordul elő ilyesmi; ritka, mint a feher hollö. De azért így is eltelnek a napok, ugye? - néz a szomszédjára?- Politizálni szoktak? Megbeszélik az ország dolgait? _ A, mi nem foglalkozunk ilyesmivel - legyintenek szégyenlősen. Aztan a bacsika csak hozzáteszi; - Tudom am, mire gondol! Most, hogy kimentek az oroszok...- Akar arra is!- No, arról csak azt tudom mondani, hogy akkor az ütött vissza rank most meg más. Érti, ugye? Elbúcsúzom a komlodiektol es ezúttal újra helybeli asszonyok köreben kérdezősködöm.- Hallottatok, csökkenteni fogjak a nyugdíjakat, a gyógyszerek arat meg újra emelik - mondja aggodalmas arccal egyikük s hozzam fordul.- Nehezen lehet kijönni a nyugdíj, böl. A férjemnek múltkor hazavittem egy zacskó gyógyszert, abból csak az egyiknek háromezer forint lenne az eredeti ara. A ferjem Parkinson-korban szenved. Én vettem eszre, szerencsére, meg eleg korán, hogy valahogy megváltozott Nem érdeklik sem az unokák se más. Kiszolgálom őt meg a kenyeret is a kavejaba aprítom, befűzöm a cipőjét Mondok egy esetet; jőmultkor a templomba mentünk, es mivel őt öltöztettem, az en hajamat mar nem volt idő úgy rendbeszedni, ahogy máskor szoktam. Nem is hiszi, mekkora oromot jelentett hogy észrevette es szóvá tette a dolgot- Ha jönne egy jótundér, és azt mondaná; Pákái néni, teljesítem három kívánságát; mit kívánna?- Én csak egyet - mosolyodik el -, hogy gyógyuljon meg az uram... Közben egyre többen erkeznek, a szereplők jelmezeit is hozzak mar. Mielőtt kilepek az üvegajtón, egy magányosan ácsorgó öregembertől keretezem meg, mit üzenne a mai fiataloknak- Mit is? - néz ram töprengve -Csak annyit, hogy becsüljek meg jobban a korukat! Mer’ az a legjobb ebbe’ azeletbeAfiatalsag.Osztanazember meg széjjel se néz, es ma’ vege is van. Nem kérdezi, h(tak-e, nem-e az öregség csak úgy gyun... P. E.
