Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-10-21 / 22. szám
PAKSI HÍRNÖK 2 1992. október 21. „Delejes áram futott végig rajtam” A fehér könyvben ez áll: „Györköny területén a legnagyobb szervezkedést Koch Frigyes, volt többszáz holdas kuiák irányította, akinek rokonai a vagyonelkobzás után beférkőztek a Paksi Konzervgyárba, mint dolgozók. Ezzel a társasággal készült Koch, hogy fegyveresen kizavarják a telepeseket és a felvidékieket a nagybirtokokról...” NÉGY ÉV Koch Frigyes emlékezik- ’47-ig Györkönyben laktunk. Édesapám mindig magyarérzelmű volt, a szüleim a ’39-es népszámláláskor magyar nemzetiségűnek és német anyanyelvűnek vallották magukat. Én figyelmesebben elolvastam a rovatot, amely azt mondta: az a nyelv az anyanyelv, amit a legszívesebben beszél az ember. Én három éves koromtól legszívesebben magyarul beszéltem, úgyhogy én magyar anyanyelvű és magyar nemzetiségű voltam. Ennek ellenére - mint kiskorú - én is rákerültem a kitelepítési listára. (A kitelepítés már ’45-ben elkezdödött A volksbundistákat telepítették ki először, később az egész svábságra kiterjesztették a háborús bűnösséget Ez volt a kommunisták politikai érdeke is: a kommunistaellenes embereket kitelepítették, helyükbe kommunista érzelmű embereket tettek: az Alföldről hoztak agrárproletárokat, azok pedig oda húztak, ahonnan földet kaptak. Ez érthető. Az első betelepítéskor volt ellenállás, még verekedés is. Volt rendőri beavatkozás is, melynek során egy embert agyonlőttek.) ’47-ben mindenünket elvették, menekültünk, mert nem akartunk Németországba menni, főleg nem annak keleti zónájába. Közel két évig éltünk illegalitásban Pakson, Luszt Vili bácsi tanyáján bujkáltunk. Amikor elrendeződtek a dolgok, akkor mentünk ki Akalacsra, ahol volt egy tanyánk, amit szintén elvettek, akkor a bikácsi határban, Győri-majorban húztuk meg magunkat Ott küszködtünk a 3-4 aranykoronás földön, a homokon; éppen csak az életföltételek voltak meg. Ezért kényszerültünk a konzervgyárba a húgommal. Hát így „férkőztünk” be. Fizikai munkás voltam a készáruraktárban. A főnökeim többször akartak raktárost csinálni belőlem, de a személyzetis soha nem járult hozzá. A húgom is „nagycsizmás” volt, noha érettségivel rendelkezett Egy nyáron, amikor valamelyik német cég konyakos meggyet vitt a gyárból, akkor hirtelen csoportvezető lett, mert csak ő tudott beszélni a némettel. Utána rögtön visszaminősítették. ’55-ben üzemi tűzoltó lett, ami vagyonőrzést is jelentett Annak megbízható volt, csoportvezetőnek nem. ’56 májusában bevonultam katonának.- Munkaszolgálatra?- Nem. Három hónapos fegyveres szolgálatra! Ugyanakkor a gyárban nem lehettem göngyölegraktáros. Jött ’56 ősze. Október 24-én hajnalban motorral mentem dolgozni (a Petőfi utcában laktunk a húgommal), kiértem a főutcára, az út le volt zárva. Egy civil fegyveres kérdezte, hova akarok menni. Mondom, a konzervgyárba dolgozni. Na jó, akkor menjen. Elindultam és közben bepillantottam a rendőrkapitányság udvarába: kisebb csoportosulást láttam egy teherautó körül. (Később tudtam meg, hogy Sztálinvárosból jöttek.) Bent a gyárban mondogattak, hogy Pesten tegnap tüntetés volt. (Én rádiót nem hallgattam, mert a húgom éjszakás volt, nem akartam zavarni.) Napközben többször kimentünk a gyár udvarára és hallgattuk a TEFU-telep bömbölő hangosbemondóján a pesti híreket. Megkértük a gyár vezetőségét, kapcsolják be hangosbemondót; így értesültem az eseményekről. A dolgozók morgolódtak, zúgolódtak, hogy cselekedni kellene valamit a konzervgyárban is. A vezetés elhatározta, hogy mi is szervezünk tüntetést Négyes sorokban a sóderjóskához vonultunk. Nekünk is 16 pontunk volt Ügy volt megbeszélve a pártbizottsággal, hogy a követeleséket egy küldöttség fölviszi. A pártbizottság előtt megálltunk, fölmentek a küldöttek, köztük későbbi sorstársam, Haaz Feri barátom is. Minden rendben volt 3 pont kivételével.- Emlékszik erre a három pontra?- A szovjetek hagyjak el Magyarországot A Varsói Szerződés fölbontása. Üj földreform. A műszakiak hozták a hegesztőapparátot, a lángvágót, hogy majd azzal... Volt egy kis szónoklat, nem tudom már, ki beszélt Himnusz, Talpra, magyar!, Szózat. Egy fiatalember (tűzoltó volt) fölmászott a szoborra és leverte a csillagot, amit - ez is érdekes! - a gyár személyzetise kötött a teherautó után. A csillag így vándorolt végig az úton. Rendben vonultunk vissza a gyárba, Dévai százados egy Wipponnal megelőzte a menetet Kiskatonák voltak az autón, ő állva megtapsolt bennünket Amikor visszaértünk a gyárba, már ott voltak. A százados egy illetőt biztonsági őrizetbe akart venni, mert megtudta, hogy az fegyvert szerzett Titkos Anti felszólalt:- Az az ember a mi dolgozónk, mi felelünk érte. Nem adjuk ki! Közben a kiskatonák barátkoztak a lányainkkal, akik nemzeti színű szalagot tűztek a sapkájukra. A dolgozók elhatározták, hogy menjünk a környező falvakba is tüntetni. Fölültek három-négy teherautóra, először Németkérre mentek. (Én saját motorommal mentem utánuk.) Ott a papírokat kidobálták, a csillagokat letépték.- Mit szóltak mindehhez a németkériek?- Bizonyos mértékig ők is benne voltak. Megható volt látni, ahogy a Himnuszt hallgatva sírtak az öregaszszonyok. A csoport utána Szentgyörgyre ment, oda már nem kísértem el őket Akalacsra mentem édesapámékhoz a tanyára. A gyárban elkezdődött a csillaghullás, brosúrákat is égettek. A községben voltak tüntetések. Az egyik tragikusan végződött, mert valaki (hogy ki, máig se tudni) kézigránátot hajított a tömegbe; voltak sebesülések is. Kiszórták a fináncoktól a borforgalmi íveket, a tanácsházán is a papírokat Fél füllel hallottam, hogy megalakult a nemzeti bizottság. A községi dolgokban nem vettem részt. A gyárban is csak annyira, hogy bekerültem a munkástanácsba. Az inkább üzemi dolgokkal foglalkozott, politikai kérdés nemigen merült fel. A személyzetis minden további nélkül lekerült a készáruraktárba dolgozónak, az igazgató titkárnője is, de egyetlen pofon sem csattant el a gyárban. Fegyveres őrséget teljesítettünk, nehogy kiraboljak a gyárat (Nem fedi a valóságot, amit később hangoztattak: hogy a paksi munkásságnak nem volt fegyvere. Igenis, volt fegyver a konzervgyárban is. Amikor már kezdett a mérleg a forradalom győzelme felé billenni, egyszer szóltak: segítsek rakodni. Voltunk tízen-tizenöten. Hosszú ládákat kellett felrakni egy teherautóra. Az egyik láda nyitva volt, kézigránátok, bezsírozott vadonatúj géppisztolyok voltak benne. Ezeket a fegyvereket vitték vissza a pártbizottságra. Nem merték kiosztani a munkások között Közben nekünk olyan karabélyokkal kellett volna megvédeni a gyárat, amikbe egyenként kellett a töltényt berakni; el se mertük volna sütni. 30-án reggel azzal fogadtak a gyárban, hogy Györkönyben még begyűjtés van meg végrehajtás. Menjünk ki autóval Györkönybe! Engem is agitáltak. „Gyerekek! Nem akarom elhinni, hogy ilyesmi még van. Várjuk meg az igazgatót” - ezt mondtam. Bejött Hlatky Béla, összehívta a munkástanácsot és megkért (mivel én györkönyi vagyok) menjek el és nézzek közül, ö ezt megnyugtatólag közölte a társasággal, hogy menjen vissza mindenki dolgozni. öten-hatan eljöttek velem. Ha egyedül megyek, az egész kérdés föl se merül. Jóformán be se értünk a faluba, találkoztunk egy ismerős bácsival. Kérdem tőle:- Jani bácsi, mi van?- Nincs semmi különös. Elégették itt is az adópapírokat, megválasztották a nemzeti bizottságot a nemzetőrség is megalakult- Jó - mondom - gyerekek, menjünk, ezt mondjuk meg otthon.- Bácsikám! Nincs itt valami jó bor? - kérdezte valaki.- Gyerekek, ezen ne múljon, elmegyek a présházkulcsért Megittunk egy pár pohár bort és eljöttünk. A gyárban meg se kérdeztek bennünket mert közben megjöttek Pestről, akik élelmiszert vittek, ök beszámoltak, hogy ott mi történt November 3-án este is szolgálatban voltunk, valamilyen morajlást hallottunk Földvár felől. Másnap aztán megtudtuk, mi az. Szép csendesen abbahagytuk a nemzetőrködést- Hallottam a konzervgyári sztrájkról is.- November 4-e után kezdtünk ellenállni. Az országos felhívásra sztrájkba léptünk. De azt megmondtuk: élelmiszerüzem vagyunk, mi nemigen sztrájkolhatunk. Ha jött autó, azt megraktuk. Félig sztrájk volt, felig nem. Elfogyott a szén, honnan tudunk szerezni. Ilyesmikkel, meg termelési kérdésekkel foglalkoztunk. Teltmúlt az idő, nem is volt semmi februárig. (Közben elvitték Gárdái Gyurkát, Tuba Jánost, Titkos Antit Kistarcsára internálótáborba. Akik jobban részt vettek a dolgokban, azokat megdadázták. Nyugodt voltam. Nem csináltam mást, mint a konzervgyár hatszáz dolgozója. (Folytatjuk.) GUTÁI ISTVÁN
