Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1992-08-12 / 17. szám

1992. augusztus 12. 13 PAKSI HÍRNÖK „Aki sosem élt a sport közelében, az nem érti meg” Beszélgetés Hermész Anitával- Ezt a nagyszerű eredményt csa­patban érted el Egyéniben hová he­lyezed magad a magyar mezőny­ben?- Az első 16-ban benne vagyok. Tavaly 8. helyen álltam, de most új sorrend alakul majd ki szeptember­ben.-Ha valaki látja a csapatot, hat vi­dám lányt lát teljes összhangban. Legalábbis gyakorlat közben. De egyébként hogyan jöttök ki egymás­sal? Hiszen nagyon sok időt kell együtt töltenetek- Éppen nemrég beszélgettünk arról, hogy érdekes módon nagyon jól megértjük egymást - az apróbb, jelentéktelen összezördüléseket le­számítva. Az előző csapat többek közt azért is bomlott fel, mert a végső­kig elfajultak a nézeteltéréseik. So­kan csodálkoznak is rajtunk. Szerin­tem a mi jó közösségünk nagyrészt az edzőknek is köszönhető, jól össze­fognak minket-Az már eddigi válaszaidból is ki­derült, hogy jelenlegi sporttevékeny­séged meghatározza, befolyásolja az egész életviteledet Mire jut sza­bad időd? Mi jelenti a kikapcsoló­dást?- Mindig változó, hogy mikor van szabad időm. Az edzésektől függően hol hét közben, hol hétvégém Olyan­kor elsősorban a barátommal va­gyok (aki szintén sportoló) és persze a családdal. Hobbim a sport mellett nincsen. Ha módom lenne rá, na­gyon szeretnék lovagolni, de sajnos erre a környéken nincs lehetőség. Egyébként pedig a szabad időmet ta­nulásra, az elmaradások pótlására kell fordítanom.- A sikerekkel nagyon sok mun­ka, lemondás jár együtt Sok korod­­béli lány el sem tudná képzelni hogy a fárasztó edzések után szórakozás helyett mulasztásokat pótló dolgo­zatokra, vizsgákra készüljön. Talán fölösleges is megkérdeznem: ugye, mégis megéri?- Persze, hogy megéri! - vágja rá azonnal. - Aki sosem élt a sport köze­lében, az nem érti meg. Talán ha­szontalan őrültségnek is tartják. Ami­kor az EB előtt kiderült, hogy mennyi pótolnivalóm lesz, sőt a 300 órát meghaladó hiányzás miatt augusz­tusban vizsgát kell tennem, akkor va­laki hitetlenkedve, gúnyosan meg­kérdezte: - „És ez neked megéri, kis­lányom?” Boldog vagyok, hogy a jó szereplésünkkel utólag válaszolhat­tam a kérdésére. A mi mulasztásunk nem azonos a lógással!- Térjünk vissza az Európa-baj­­noksághoz. A bronzérmetek egy ki­csit meglepetés is volt, ugye?- Valóban, úgy utaztunk ki, hogy fogalmunk sem volt; hol végzünk. Úgy számítottunk, hogy örülni fo­gunk, ha az első tízben benne le­szünk. A volt Szovjetunióból ezúttal öt csapat jött; azt hittük, sokkal job­bak lesznek. Az első gyakorlatunk jól sikerült, s a második után már titkon szorítottunk, hogy az ellenfeleink - németek, olaszok, görögök - rontsa­nak egy kicsit Amikor megtudtuk az eredményt mindenki sírt, még a szurkolótábor is.- Amikor az előbb a lemondások­ról beszéltünk, nem is említettük az egyik legérzékenyebb pontot A ver­senysúlyra gondolok, aminek bizto­sítása állandó önfegyelemre kény­szerít Te hogy állsz ezzel a dolog­gal?- Hát nekem elég nehéz tartani a súlyom. Nem vagyok egy szerencsés alkat (Ezt aztán tényleg ne vegyék szó szerint!) Versenyek előtt alig eszem valamit két edzés között- Korodat tekintve még a pályád elején tartasz. A sportágad viszont igen szigorúan megszabja a felső korhatárt Mi lesz, ha „kinősz” belő­le? Gondoltál esetleg arra, hogy más sportágat válassz?- A Testnevelési Egyetemre sze­retnék menni, s ha ez sikerül, akkor az iskola csapatában kell versenyez­nem még három évig. Aztán - még nem tudom. Valamit biztosan kitalá­lok. Talán egyszer ide is visszajöhe­tek, mint edző.- Lesz utódod a válogatottban? Úgy értem: van, aki a helyedbe lép­het Paksról?- Igen. Bogár Szilviának minden esélye megvan rá. A többiek közt is sok tehetséges akad, csak még fiata­lok- Az olimpia nyitányakor az úszókkal és a tornászokkal együtt - ha nem is indulóként-ti is kiutazhat­tatok Spanyolországba. Mesélj ne­künk erről!- Az EB után félig jutalomként fé­lig propagandacélból került sor erre az útra. Az olimpián egyelőre még nem szerepel a csapatszám, bár már tervezik a felvételét Az 1995-ös vb-t Budapest szeretné rendezni, ezért a magyarok adtak kinn egy fogadást amelyen mi bemutatót tartottunk Több mint kétszáz vendég, minden érdekelt ország jelen volt A kana­daiak és az osztrákok is pályáztak még. A legjobban persze annak örül­tünk amikor szabadon strandolhat­tunk a tengerparton. Gyönyörű volt az idő, kicsit túl meleg is, a szállodánk a tenger mellett, szóval: ritka élmény­ben volt részünk- Tudom, efféle megpróbáltatá­sok előtt nem szabad sok szerencsét kívánni. Ezért búcsúzóul csak annyit mondok: szorítunk neked azon a bi­zonyos vizsgán. Mint a versenyeken. * * * Éppen a fenti cikk összeállításán dolgoztam, amikor a televízióban be­jelentették az örömhírt: Meglepetés­re újabb arany született Barceloná­ban A húszéves Kovács Antal profi módon küzdötte magát a döntőbe, s szerzett aranyat a magyar csel­gáncssport számára. Kovács Antal egyébként paksi, edzője Hangyási László. Az első gondolat a szívet melenge tő örömé. A második már kevésbé derűs. Aki nem is tartja valami sokra a sportban elért sikereket, az is kény­telen elismerni: ma igenis az ország figyelmének középpontjába kerül­nek és elismerést vívnak ki azok, akik hosszú évek munkájának gyümöl­csét most „leszüretelhetik”. Nyíregy­házán egy egész város ünnepelte Szabó Tünde második helyét S azt hogy nemcsak a főváros sportolói léphetnek az élvonalba. Ez a paksi fiú itt él köztünk. Meglepetés volt a győ­zelme, de „akárkiből” nem lesz olim­piai bajnok. A nevét most az egész vi­lág megismerte. Nagy dolog ez! De vajon kellőképpen megbecsüljük az ilyen tehetségeket? Kiutazása előtt szó alig esett róla, sokan azt sem tud­ták, hogy kijutott az olimpiára. Pedig ő nemcsak Magyarországnak, ha­nem a városnak is dicsőséget szer­zett Legyünk büszkék rá, és mond­juk ki őszinte szívvel: Kovács Anti, köszönjükL. Epilógus Aznap este néhány barát - paksi fiatalok - végigjárták az utcákat, s örömüknek hangot adva megpró­bálták „felrázni” egy kicsit az alvó vá­rost De az néma maradt.. P. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom