Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-01-15 / 2. szám
1992. január 15. 9 PAKSI HÍRNÖK ACSÁDI ROZÁLIA A téli ég madara a téli ég madara szállna a téli ég madarát megsebezte Isten lehanyatló keze tudom ha megszólalna most megszólalna a föld is vele a néma föld a hallgató a testünkbe csontig lágyuló magábazáró ránkfonódó hallgatásunkba hallgatózó föld ahol kialszik majd a vérünk és megkövesülnek könnyeink egymásba görbült ujjaink ívére ahol majd ráfeketedik a mélység a mélység a föld a föld szava megíratlan verseink dallama sírás és kiáltás kiáltás és ének a téli ég madara szállna a téli ég madarát csonttá dermesztette a szél pörögve zuhan a földre zuhan felém zuhan felém tollán a dér viasza kékül tollán a halál fénye ághegyek sebezte hold lesz a menedéke egyetlen menedéke csak nézek utána zuhanó testét megtartaná a kezem nem felejthetek el semmit hát nem merem jaj nem merem a téli ég madara szállna hógyöngyöket ragyogtatna föl éneke ha mégis megszólalna pásztorok szavához illene megáldott hangja a tiszta ének az értünkszóló a békességes a jeltelen időben rejtőzködő amelyet nem hallhattunk még meg amelyet olyan nehéz meghallani a téli ég madara szállna emeld fel érte arcodat EBADTA Tamás a nyáron anyukájával meglátogatott idehaza. Megállapítottuk, hogy mennyit nőtt, okosodott a fiúcska. Fejlődött a huncutsága is. Anyja kesergően mondta:- Képzeld tanító néni, milyen panaszom van Tamásra! A nagyapját folyton szekálja, hogy „Papa, adj egy szippantást a cigidből!” Asztalomon feküdt egy bontatlan doboz cigaretta. Feltéptem és kérdeztem a hatalmas fotelba belevesző kicsi fiút:- Tamáskám megkínálhatlak? A gyerek szemében kigyulladt a már jól ismert játékos fény, bajsza alatt finom mosoly bujkált.- Meg! - mondta, várva a hatást. Műfelháborodásom hihetőnek tűnt és ráripakodtam keményen:- Tudod mit? A macska farkát, azt kapod!- Meg is gyújtjuk? - kérdezte ártatlan képpel a gyerek. BANCSIK CSABÁNÉ
