Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1992-04-22 / 9. szám

PAKSI HÍRNÖK 10 1992. április 22. ÁRNYÉKBAN Nincs piaci nap, hogy ne lenne ott A zsi­nagóga falának támaszkodik. Töredezett, füle nélküli vesszőkosárban maroknyi fonnyadt alma, azt kínálja eladásra. Séta­botját a műmárvány falhoz állítja. A helyi választáskor kapta Paks keresztényde­mokrata alpolgármesterétől, vigyázza is, mint a szeme fényét Igaz, szüksége nincs rá, bár az idő jócskán elhaladt fölötte. Fele­ségét alig pár hónapja temette el, ő volt a második. Azóta egyedül él. Gyermekei el­költöztek, mindegyik máshol alapított csa­ládot csak néha látogatja őket. Azt mond­ja, megszokta a magányt, meg aztán dol­gozik is zsebkendőnyi kertjében. Ez neki pont elég, a fölösleget pedig eladja.- A szomszédasszony segít - magyaráz­za s én cserében megekézem, fölszán­tom a földjét Később mégis hozzáteszi, nősülni sze­retne, segítsek rajta, ha tudok. Fényképet is ad. Magas, szálfaegyenes férfi lehetett fiatalabb korában. A nők biztosan megfor­dultak utána.- Az újságba tegye - biztat s kezével megigazítja fején a kalapot. Körülöttünk a délelőtt ontja magából az embereket, lökdösik, falhoz nyomják egy­mást Színes összevisszaságban hullámzik a járdányi tömeg, remeg, lüktet az áradat. Amolyan igazi vásáros nap van.- Mennyiért adja az almát, papa? - kér­dezi egy hang a hátam mögött- Ötvenért!- Ne hülyéskedjen! - méltatlankodik a férfi, azzal otthagyja.- Ezek mind ilyenek - szorítja meg a ka­romat. Az öreg, talán ha egy kilót adott el az al­mából, nem veszi senki. Még kompótnak sem jó, meghámozva marad is belőle, meg nem is. Élni azonban kell, s ahol a szükség hajnalonta a harang szavával be­köszön az ablakon, ott ez is számít. Mint a fizetnivaló helypénz. Fejét oldalra hajtva beszél, kezével ka­réjba fogja maga előtt a teret a Polgár­­mesteri Flivatal felé mutat Innen is jól ki­vehető a fehér, háromemeletes beton­monstrum. Mondják, a gigantománia al­kotta meg az épületet mint az alig pár lé­pésre található volt MSZMP-székházat Homlokzatán még ma is látszik az ötágú csillag helye. Fáradságot senki nem vesz arra, hogy lemeszelje. Fordult a történe­lem kereke azóta.- Ordított velem a polgármester - hal­kan ejti a szavakat, s közben szemével ar­comat kutatja. Valamiféle bölcs, ám hun­cut mosoly suhan át vonásain, de csak egy pillanatra, mert arcéle megkeményedik.- Azelőtt is volt zöldhatár, azon jöttem keresztül Erdélyből Magyarországra. Sok mindent otthagytam, élőt holtat. Most már itt is vannak halottaim. Ismeri Er­délyt? Fejemet rázom, valamikor ’76-ban jár­tam Romániában, Erdélyt elkerülve. Az­óta sem. Bólint kopaszodó homlokán izzadság­­csöppek jelennek meg, hüvelykujjával tör­li le őket majd feje búbjára tolja a kalapot Meleg van, az idő haladtával ritkul a tö­meg, árusok szedelőzködnek, autókba rakják eladatlan portékáikat A piachoz ez is hozzátartozik. A sarkon két egyenruhás tűnik fel, az egyik nevet messziről akár rendőröknek is nézhetnénk őket. A közterület-felügye­letről érkeznek vigyázni a rendet vigyázni az emberek nyugalmát. Megállnak a bejá­rat előtt felállított klasszicizáló szobor előtt, talpazata majd háromszorosa a kisfiút áb­rázoló alaknak. Valamikor víz folyhatott a csövén, talán artézi víz. A környék lakossá­ga innen hordhatta a gyógyító, pezsgőere­jű innivalót A koszorúba font föliratot ma már szem el nem olvassa. Eső, szél csiszolta simára. Az idő tette a dolgát anélkül, hogy megkér­dezte volna. A homokkő rövid életű, de az emberi élet még rövidebb. S talán ez a sors vár a meszeletlen foltra is. Egy torz, egy ha­mis ideológia szimbóluma tűnik el örökre, pereg le a sárgásfehér falfestékkel. Mi utolsónak maradunk, csak itt-ott látni néhány piacozót ők is sátrukat bontják, el­pakolják áruikat minden sietség nélkül, mennek a dolgukra. Az öreg egy elnyűtt táskába borítja a megmaradt almát otthon majd föléteti a disznókkal, hiszen másra úgysem lesz jó. Ma a buszravalót sem kereste meg, sze­rencséje, hogy ingyen utazhat valahová föl a kömlődi hegyre. Onnan ellátni egé­szen a túlfélre és végig a Dunán. S látni a partját az Imsósi-erdőt az atomerőmű zöl­desszürke tömbjét A mérhetetlen hata­lomvágy jelképrendszerét amely mellett úgy törpülnek el a fák, mint ahogyan eltör­pülnek a sirálymadarak a szürkén höm­pölygő víz fölött. Lokalizációs tornyai ár­nyékot vetnek a földre, s árnyékot a kiszol­gáló, betonig hajló emberre. A mű, a város részévé vált felnőtt ahhoz a Duna-menti kistelepüléshez, amely csak halételeiről volt ismert. Mára ez eltűnt ami megmaradt az csu­pán a hatos út mellett üzemelő halászcsár­da. Forgalma visszaesett, akárcsak a köm­­lődié. Az emberek mással vannak elfoglal­va, építkeznek vagy a szőlőt művelik. Kell a pénz telekre, házra, bútorra, ami nagy kincs és egyre nagyobb lesz, hiszen egy emberi élet is kevés ahhoz, hogy mindez előteremtődjék. Persze azért itt Pakson is akad üresen álló, lakattal elzárt lakás. Az erőmű tartja fenn, biztonsági okokra hivat­kozva. Halandó emberek oda nem költöz­hetnek be, ők legfeljebb járhatják a hiva­talt vagy mehetnek az öregistenhez kérni, mert ezekhez az emberekhez közelebb van a mennyország, mint a föld, amelyen járnak. Proletárlét az atomerőmű árnyékában, kemény és kérlelhetetlen világ, felemelke­désre nincs lehetőség, csak a bűnhődésre. Járni az utcát, a kocsmát, mert valahol be­soroltattak az örök nyomorúságba. Beso­roltattak egy olyan társadalomban, ahol az ember nyűg volt, s ahol az ember meg­örökölte a múlt monolit rendszerének ösz­­szes gazemberségét. Segíteni rajtuk? Azt kellene... Hallottam, hogy van, aki nem is érzi jól magát, ha nem keres napi 1 milliónál töb­bet. Végignézek az öregen, a ruha, ami rajta van, talán ér ötszázat Ez minden, s a na­ponta lenyelt alázat, amely vasmarokkal szorítja össze torkát, juttatja mind köze­lebb Lúdvég földjéhez. Még érzékelem, amint elmenőben mondja:- Aztán az igazat írja ám! Azt írja meg, hogy ordított velem a polgármester. Megígérem. 1991. május LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA A Városi Művelődési Központ Gagarin u. 2., telefon: 11-673,11401 programjaiból: Április 27-én 16 órakor, 28- án 10 és 14 órakor: BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ VÁLLALKOZÁSI SZÍNHÁZA Frank L Baum ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ zenés mesejáték 2 részben Jegy: 50 Ft 27-én 17 órakor nyílik PÉTER ÁGNES szobrász­­művész KIÁLLÍTÁSA. 29- én 10 órától BÁLÁS VÁSÁR.

Next

/
Oldalképek
Tartalom