Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1992-04-08 / 8. szám

1992. április 8. 7 PAKSI HÍRNÖK A világ ismét az atomtechnikára figyel SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A PA Rt-NÉL Március 24-én reggel röpítette világgá a hírt a telekommunikáció, hogy a Szentpéter­vár melletti csernobili típusú atomerőmű mű­ben súlyos üzemzavar következett be, helyi idő szerint 2,37 perckor. A Nemzetközi Nukleáris Esemény Skálán 3. fokozattal jelezték az üzemzavart, ami azt jelenti, hogy a környezeti hatást tekintve, igen kis mértékű a radioaktív kibocsátás, s a lakos­ság sugárterhelése az előírt korlát tört része. Ezzel a kommentárral kezdődött március 24-én délelőtt a PA Rt. első negyedévi sajtótá­jékoztatója. A vezérigazgató, dr. Petz Ernő méltányolta az érdeklődést, amit a médiák mutatnak a paksi atomerőmű iránt és kifejtette azon véle­ményét, nagyon örülne, ha a sajtóval való együttműködése a cégnek, felhőtlen lenne. Mint köztudott - folytatta a vezérigazgató - a tröszt és maga a Paksi Atomerőmű Vállalat az elmúlt időszakban alakult át rt.-vé és az új struk­túrában elmondható, hogy a régi kézi vezérlés, teljesen megszűnt. Közvetlen beavatkozási le­hetősége a felső szintű konszernnek nincs. A cég menedzsmenté az rt. felügyelőbizott­ságával és igazgatótanácsával kívánja biztosí­tani az egységes villamosenergia-rendszert. De elsőrendű cél, a nukleáris biztonság fenn­tartása. Dr. Petz Ernő a továbbiakban elmondta, hogy a világban létrejövő változások ellenére a PA Rt. részére biztosított szerződések útján a friss üzemanyag Oroszországból és ami még fontosabb, a kiégett fűtőelemek visszaszállítá­sára is érvényes szerződéssel rendelkeznek. Ennek értelmében az atomerőmű területén 5 évig pihentetett kazettákat április, illetőleg jú­nius folyamán visszaszállítják, úgy mint eddig is. A jelenlévő újságírók firtatták a visszaszállí­tó cég megnevezését, természetesen a hiteles­ség kedvéért, s így megtudtuk, hogy a Tesh­­nab nevű exportvállalat szállítja vissza a ki­égett üzemanyag-kazettákat. Simon Péter üzemviteli igazgató ismertette Magyarország előző évi villamosenergia-fo­­gyasztását, amelyből a jelenlévők megtudhat­ták, hogy hazánk villamosenergia-fogyasztá­­sa csökkent az elmúlt évben. 1991-ben 36 975 GWh volt, az 1990. évi 39 235 GWh-val szem­ben. De az is elmondható - folytatta Simon Péter, hogy a paksi atomerőmű a hazai villa­­mosenergia-termelésnek közel a felét adta, 13 726 GWh-t. A megtermelt villamos energia önköltsége 140 fill/kWh, amely magasan legolcsóbb a ma­gyar villamosenergia-rendszer erőművei között. Dr. Rónaky József nukleáris főmérnök a ra­dioaktív kibocsátások csökkenéséről számolt be. Elmondta, hogy 2-3 nagyságrenddel keve­sebb radioaktív anyaggal terheljük a Dunát, mint más atomerőmű, a mellette lévő folyókat. A lakosság sugárterhelése a természetes ere­detű, a sugárterhelés tízezred része. Az erőmű dolgozóinak sugárterhelése kis mértékben nőtt. Ez azzal magyarázható, hogy több karbantartási munkálatot kell végezni az öregedő blokkokban, de ezzel együtt is a maxi­mális egyéni dózis (23,8 mSv) kisebb, mint a ha­tósági dózis 50%-a. Folyamatosan figyelemmel kísérik és alkal­mazzák az atomtechnika azon eredményeit, amellyel a sugárterhelést és a radioaktív kibo­csátást csökkenteni lehet. Ezután a szakemberek rátértek arra az igen örvendetes változásra, ami az utóbbi időben ta­pasztalható a kis és közepes aktivitású hulladé­kok megítélése szempontjából. Ismét megindultak a szállítások a Püspökszi­lágyi külterületén működő radioaktív hulladék­­tárolóba. Az ismételt tárgyalások folyamán Kis­­némedi is részt vett a tárgyalásokon, s meg­egyeztek 250 köbméter, majd a későbbiek so­rán 750 köbméter hulladék befogadására. A szállítások már el is kezdődtek. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a PA Rt. területén szükségessé válhat a kiégett üzem­anyag-kazetták öt éven túli átmeneti tárolása, te­kintetbe véve a világban végbemenő változáso­kat. E témában már több vezető nyugati cégtől érkezett ajánlat. Jelenleg három cég, egy angol, egy német és egy amerikai ajánlat között fog­nak dönteni. A Nemzetközi Atomenergiai Ügy­nökség is részt vett az ajánlatok elbírálásában. A jelenlévő újságírók az elhangzottak után azonnal feltették a kérdést: Hogyan áll az atomerőmű bővítése? S ez összefügg azzal a kérdéssel, hogy mikor kell új alaperőművet építeni - felelte a vezérigazgató. De ez lehet lignit alapanyagú erőmű is! „A kormánynak az év végéig kellene erről döntést hoznia” - mondotta dr. Petz Ernő. Mindenki jól tudja, folytatta a vezérigazga­tó, hogy a nyugati atomerőművi gyártókapa­citások nincsenek kihasználva. Szakadatlan itt kopogtatnak ajánlataikkal. Ennek érdeké­ben megvalósíthatósági tanulmányok készül­nek, figyelembe véve az elkövetkezendő idő­szakokban felmerülő energia igényt. A régi ipari struktúra összeomlóban van, de ahogy a nyugati működő tőke beáramlik az országba, úgy nő majd az ipari energia éhsé­ge. „Ilyen helyzetben az ország még nem volt - mondotta a vezérigazgató -, nehéz megbe­csülni, hogy mikor fogjuk elérni a régi ener­giaigényeket.” „De a hullámvölgy után el kell jönnie a nö­vekvő szakasznak” - fejezte ki optimizmusát dr. Petz Ernő. Erre fel kell készülnie az ország­nak. Gyorsan, gazdaságosan üzembe helyez­hető erőművekkel, például gázturbinás erő­művel. A sajtótájékoztatón felvetődött annak kér­dése is, ha újabb atomerőmű épülne, azt helyi­leg hová építenék? „Paks szóbajöhetőségénél két szempontot is figyelembe kell venni” - fejtegette a vezér­­igazgató. „Szabad-e egy súlypontra telepíteni az ország atomerőművi kapacitását?” - tette fel a kérdést. A másik szempont pedig a föld­rengésbiztonsággal függ össze. Erre vonatko­zóan nagyon alapos elemző munka folyik dr. Pungor Ernő akadémikus vezetésével. Az év végéig kell erről a témáról szakvéleményt ad­ni. De a földrengésveszély nem kizáró ok - tet­te hozzá dr. Petz Ernő, hanem csak többlet­­költség egy beruházásnál. Visszatérve az alaperőmű kérdésére, a kor­mánynak az év végéig kell döntést hozni. Az már biztos, hogy az engedélyezési eljárások hosszú éveket fognak igénybe venni, s mint dr. Szabó Iván ipari miniszter mondta egy elő­adásában - „kriminálisabb lesz, mint az elő­ző” - fejeződött be a sajtótájékoztató. FEKETE ARANKA A MAGYARORSZÁGI VILLAMOSENERGIA-TERMELÉS ELOSZLÁSA 1991. egyéb 800 2,8% szénhidrogén 6917 23,3% szén 8183 27,6% atom 13 726 46,3% TERMELÉS-IMPORT TERMELÉSELOSZLÁS ÖSSZES VILLAMOSENERGIA-FOGYASZTÁS: 36975 GWh

Next

/
Oldalképek
Tartalom