Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-04-08 / 8. szám
PAKSI HÍRNÖK 2 1992. április 8. (Folytatás az 1 oldalról) 1947 augusztusában folytatódott a kitelepítés. /^okat űzték el otthonukból Németország szovjet övezetébe, akiknek a házát akarták megkaparintani az új rend haszonlesői. A filmen emlékeznek a búcsúra és a templomszentelésre hazatértek a kollektív bűnösség elvének áldozatai is. „Nem fogadtak be a kicsi gyerekkel...”, „nem fogadtak szívesen”, „olyan honvágyam volt, hogy egy évig beteg voltam”. Amikor kiértünk, legelőször azt kerestük, hol van templom. Otthon mindenhol van, ahol templom van. Csak az fájt, hogy azt mondták, hogy jönnek a magyar cigányok és ők voltak a svábok, Magyarországon meg mi voltunk a svábok. Nem tudtuk, hogy ki német, ki sváb, ki cigány s nem ismertük ki magunkat, hogy mik vagyunk. És nem voltunk semmik, csak menekültek. Emlékezett (a filmet látva) a mellettem ülő néni is: „így volt ez itt is” - mondta. „így történt” A bemutató után a film rendezője tájékoztatta a szépszámú közönséget a filmforgatás körülményeiről. A Sváb passió című film videokazettája a Városi Művelődési Központ könyvtárából kölcsönözhető. g. i. Hagyományőrzés (Folytatás az 1 oldalról)- Akkor holnap majd meglátod - veregeti meg a vállamat Ebben maradunk. Sötétedik. Az utcáról belátni az első szobába, valamikor ez lehetett a tisztaszoba. Hatvanas, dróton függő izzó világítja meg a helyiséget a tányérok fölé görnyedő vállakat Odébb a konyhában három cigányasszony táncol, kezükben sörösüveg, dobhártyát szaggatóan szól a zene. Minden porcikájuk mozog, mintha beleszülettek volna a táncba, az őrületbe. A részegségig, az eszméletvesztésig táncolnak valamiféle zenére, valamiféle rockosított cigányzenére; így készülnek a holnapi mulatságra... Halkan csukom be magam mögött az ajtót kenetlen sarokpántja csak aprót csikordul. Nem messze az ESZI-sportcsamokban több ezer ember issza a bajor sört próbálja elfelejteni másnapi gondját- Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen - a násznép akadozva mondja a szertartás szövegét a pap után. Suták a hitben, kezük sem áll rá a keresztvetésre. Arcukra inkább kíváncsiság ül, mint áhítat Azt hiszem, szívesebben lennének kívül Isten házán, ahol nincs félhomály, s ahol nem tekint rájuk a megfeszített Jézus. Lám a megátalkodottak nem térnek be, ők a bazársor mellett veszteglő lovakat őrzik. Délutánra jár az idő, a templom kapuja hatalmas dörrenéssel csukódik be mögöttük. Kocsira kapaszkodnak, bejárni a várost A vajda az elsőre száll, alakja majd’ emberfőnyit nő a büszkeségtől. Nézek utánuk, a lovak mind gyorsabban vágtatnak. Az egymásba kapaszkodó cigányok a zene ütemére énekelnek, magyarul. Még látom a családfőt fehér ingét dagasztja a szél, majd egyre kisebb ponttá zsugorodik.- Pompás volt igaz? - jön elém később az udvaron, hangjában elégedettség, tartásából magabiztosság árad. - Este mi lesz még itt, akár le is fényképezheted! Azt akarom, hogy az egész város tudja meg, mennyit ad a cigányvajda a kultúrára! Meg kell őriznünk a hagyományainkat ez a legfontosabb. És folytatódik a lakodalom, mindenben pontosan követve a parasztlakodalmak itteni szokásait bár némileg szerényebb külsőségekkel. Talán csak a jókedv egetverőbb, pörögnek a divatos szoknyák, körbejár a konyakosüveg. A sarokban két öreg üldögél, néha dalba kezdenek, balladáshangú cigánydalba, de rekedtes hangjukat mindannyiszor elnyomja az orgona és a dob. A városban is hangosak az utcák. Folytatódik a kétnapos sörfesztivál. Hatalmas tömeg préselődik a sportcsarnokba, inni a sört, nézni a protokollvendégek műsorát; egyszóval ünnepelni. A szervezők, s meghívottak elégedettek: igazi hagyomány teremtődött végre... LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA (Megjegyzés: Az írás 1991-ben készült.)
