Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-11-06 / 19. szám
1991. november 6. 3 PAKSI HÍRNÖK Emlékezni és emlékeztetni Engem nem bántottak Vájer Márton visszaemlékezése 1944. szeptember 11-én hívtak le Szekszárdra, ott szereltek föl onnan Faddra kerültem, mert én pótcsendőr voltam. Ezután Főherceglakra vezényeltek, itt egy csendőriskola működött. Kocsis lettem. Fölpakolták az irodái egy törzsőrmester jött velem, egész éjjel esett a havaseső. Pécsen kifogtunk, megabrakoltattuk a lovakat de sürgősen tovább kellett mennünk. Lekerültünk Szigetvárra, ahonnan 12 kocsi lószerszámot kellett Budára vinni. Budán estem fogságba. Az Avar utca 17-be voltam elszállásolva. Egyszer csak tele lett ruszkival a- Hárommillió-kilencszázezer forint. Egy dunakömlődi lakos nyerte lottón.- Hadd kérdezzem meg végül, te itt „állandó csábításnak” kitéve, hogy állsz a szerencsejátékokkal?- Hát nekem mindig van „mindenem”. Ez ragályos! Én is szenvedélyesen játszom; ha például véletlenül nincs totóm, nem is igazi a vasárnap... A pult előtt újabb beszélgetésre leszek figyelmes:- Ekkora táskával jön?- Muszáj! Az asszony parancsa: nyerni kell! Nem akar annyit dolgozni! Nézem a betérőket, a „fogadókat”, latolgatom, mennyire bosszúsak, mikor a bejárat melletti szemétgyűjtőbe dobják a nyeretlen szelvényeket. Nyerni jó. De nem nyerni: az sem nagy tragédia. Ez egy kétesélyes játék. Valóban. Egy fiatal nő - miután ő is hiába kereste sajátját a BMW-k sorszámai közt - még kér egy borítékos sorsjegyet: - Nem adom fel! Azért se! - S néhány pillanat múlva diadalmasan nyújtja vissza a feltépett papírost: - 50 Ft. Ugye, megmondtam! Csak most nem szabad újat kérnem - teszi hozzá józan örömmel. Magam is indulni készülök, de a légkör már engem is megszédített. Visszalépek az ajtóból és egy sorsjegy erejéig én is megpróbálkozom a szerencsével. Fortuna válasza igen udvarias: „Sajnos, nem nyert!” No, majd legközelebb... Különben is; annyiféle dologban lehet még reménykedni... PÁPAI E. ház. Fölébredtem. Hallom ám, hogy a házigazdát (egy kocsmárost) kérdezik: „Kié ez a ruha?” „Katonáé” - válaszolta ő. Fölzavart engem is az orosz, de nem bántott: „Öltözz, aztán gyerünk!” Esett a hó. Az egyik szakaszvezető odaintett magához: Na, mondom magamban: Mit akarsz? „Davaj csizma” - mutogat és lehúzta a csizmát a lábamról. Én vékony gyerek voltam, az orosz meg hatalmas, nem fért bele a lába, nem tudta fölhúzni, hiába erőlködött. Aztán - csodák csodája! - visszaadta a csizmát. Én könnyedén beleugrottam, mint ürge a lyukba. Később azért a biztonság kedvéért kivágtam bicskával a varrásnál és a kapcarongyot kihúztam a vágáson, így már nem akarták többé elvenni. A Vérmezőn gyűjtöttek össze, aztán Sóskútra, Tetétlenpusztára vittek bennünket. Három hónapig itt jöttünk-mentünk. A feleségem háromszor meglátogathatott, hozott egy kis ennivalót, de negyedszer már azt mondták neki: „Ha még egyszer idejönnek, magukat is elvisszük!” Azt sose tudom nekik megbocsátani, hogy olyan étellel tartottak bennünket. Rosszul nem bántak velem, csak éheztettek. Egyszer azt mondták: „Lemegyünk Bajára.” Na, mondom, akkor Pakson körösztül megyünk, ha ott agyonlőnek, azt se bánom, de megszökök. Már elhagytuk Dunaföldvárt, amikor visszafordítottak bennünket. Volt velem egy dunaföldvári gyerek, Lendvai nevezetű, akivel a katonaságnál meg a fogságban is együtt voltunk; sokáig tartottuk a barátságot a fogság után, de ő már meghalt. Dunaföldvárnál pontonhídon mentünk át a Dunán, Tetétlenpusztáról Kiskunfélegyházára, gyalog. Ott aztán vagonokba pakoltak bennünket. Ott találkoztam két testvérem gyerekeivel, az egyik rendőr volt Őket kiszedték a többiek közül és elvitték a Krím félszigetre. Levelet se kaptak tőle sohase. Átmentünk Foksányin és kikerültünk a Kaukázusba, Kirovobád községbe, szép kis falu volt. Ott három és fél évig voltam. Kőbányában meg mészégetőben dolgoztunk. Nem volt rossz sorunk ott se. A hegyekből jöttek le szamár- meg öszvérháton a környékbeliek, hordták a meszet. Harmincketten voltunk egy brigádban, később engem kiválasztott a főtörzsőrmester: pincébe kellett dolgozni. Itthon is bortermelő voltam, jól elvoltam ott is: hordókat kellett mosni, meg efféléket. Ha mentem be a lágerbe, megraktam a tarisznyámat térkővel - édesen elpréselték a szőlőt, de nem nyomták ki nagyon. „Egyétek” - mondtam a benti haveroknak. Amikor többen eljöhettek haza, én Voronyezsbe kerültem. Ott meg úgy adódott, hogy találkoztam azzal a fiatal SS-sorkatonával, akivel együtt dolgoztunk a kőbányában. Amikor egy kőszilánk kivágta a szemét, elvitték onnan. Az új helyen mosófőnök volt „Marci bácsi, Marci bácsi! Azt hittem, maga már régen otthon van!” Nem ismertem meg először. Fehér kabát volt rajta. „Jöjjön, elvezetem az én körletembe.” Odavett a mosodába. Wéber Gyurinak hívták. Heten eljöttek onnan haza, én meg ott maradtam egyedül. Azt se tudtam, mit csináljak. Öngyilkos legyek? Mit mondanak otthon? Miért nem jött ez haza? Azért nem engedtek haza a többiekkel, mert csendőr voltam. Azt nem is kellett volna bemondani. Ki gondolt akkor erre? Azt mondták: mindenki azt az adatot mondja be, ahová utoljára bevonult. Hát én utoljára ezekhez vonultam be. Ez nagyon bántott. Három és fél évvel tovább voltam ott, mint a többiek. Világéletemben kisétkű voltam. Nekem elég volt, amit adtak. Azt mondta egyszer az orosz internált: „Ti akartok mitőlünk kérni? Ti jobb ételt kaptok, mint mi!” Nem hittem el, de igaza volt. Építkezésen dolgoztam. A nagy, emeletes házak mind ki voltak belezve. Állványoztunk, építkeztünk. Ott is könnyen voltam. 1950 nyarán már mondogatták, hogy már biztosan elmehetünk haza. Kétszer kipakoltattak bennünket a vonathoz, hogy majd azzal a szerelvénynyel indulunk. Aztán még egy évig ott kellett maradni. 1950. december 6-án értem haza. Máramarossziget, Debrecen. Budapesten egy toloncházba vittek bennünket Másnap: kihallgatás. Fölkeltettek éjjel, főként arra voltak kíváncsiak, miért lettem csendőr. Szabadulásom után megtaláltam egy rokonomat ott aludtam náluk. Megborotválkoztam, megnyiratkoztam és táviratoztam haza, hogy jövök. Lejegyezte: GUTÁI ISTVÁN DÍJTÉTELEK A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjtételei SZEMÉLYGÉPKOCSIK: 850 cm3 alatt 2658 Ft 851-1150 cm3 3834 Ft 1151-1500 cm3 4182 Ft 1501-2000 cm3 5316 Ft 2000 cm3 fölött 6138 Ft MOTORKERÉKPÁROK: 150 cm3 alatt 198 Ft 151-350 cm3 342 Ft 350 cm3 fölött 1044 Ft AUTÓBUSZOK: 10-19 férőhelyig 5196 Ft 20-79 férőhelyig 5940 Ft 80 férőhely fölött 6222 Ft TEHERGÉPKOCSIK: 2 t teherbírás alatt 4908 Ft 2,0-6,0 t 5676 Ft 6,01 fölött 7416 Ft Mezőgazdasági vontatók: 378 Ft Lassú járművek: 264 Ft Segédmotoros kerékpárok 126 Ft Könnyű pótkocsik 500 Ft Nehéz pótkocsik 700 Ft Vontatók 7416 Ft Személygépkocsiutánfutó 400 Ft Motorkerékpárutánfutó 200 Ft Trolibusz 10 000 Ft Érvénybe lépett: 1991. július 1-jén.
