Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-10-23 / 18. szám
1991. október 23. 11 PAKSI HÍRNÖK Isgum József plébános előadása a Városháza nagytermében Mit hozott nekünk a pápa? Most arról szeretnék szólni, hogy nekünk, magyaroknak mit hozott a pápa? Lengyel és egyházi ember milyen lehet édes hazánkhoz. Azt mondják, testvérnemzet vagyunk. A történelem megtanított minket egymást szeretni és becsülni. Közös szentjeink vannak. Nem is egy és ezt egy lengyel ember nagyon jól tudja. Megemlítette hibáinkat és erényeinket. Megemlítette, hogy a török kiűzésénél lengyelek is harcoltak hazánkban. A muszka kiverésénél annak idején a magyar származású lengyel király, Báthory István és magyar katonái is segédkeztek. Az emlékek emlékeztessék ezt a két sokat szenvedett népet, ha meg akarnak maradni Európa közepében, akkor lélekben is meg kell újulniok. - Szeretetét a pápa azzal is megmutatta, hogy a gyulafehérvári püspökséget érseki rangra emelte. Ez pedig nem volt veszélytelen dolog, mert a román kormány és nép árgus szemmel figyeli, hogy mi történik Erdélyben. Mennyire kedvez a lengyel pápa a magyaroknak? Ha nehezen is, mégis megtette. - Ezzel függ össze a kisebbségek ügye. A szentatya nem egyszer hangsúlyozta ki: minden kisebbségnek megvan a joga bárhol a világon nyelvére, kultúrájára és szabadságára. Ez természettől kapott joguk. Mi úgy éreztük, hogy minden jól ment. Az ünneplésünkkel senkit se bántottunk meg. Voltak azonban olyanok is, akik a pápa látogatása előtt már kifogást emeltek. Most, amikor oly nehéz sok helyen a gazdasági helyzet, amikor sokan az éhség miatt halnak meg, nem lett volna helyesebb ezt a rengeteg pénzt a világ éhezőinek javára felajánlani? Érdekes ez a vád. Ugyanis ezt sokallják akkor, amikor egy népet kell jó útra téríteni, de ugyanakkor nem tesznek kifogást, ha a fegyverkezésre költött óriási összegekről van szó. Ez a pápai út még annyiba se került, mint a legkisebb harci repülő. Van olyan nép, mely nyomorog azért, mert a háború befejezése óta mást sem tett, mint fegyverkezett és a népét nyomorba süllyesztette. Mindezek után megértettük a pápát? Óriási lelkesedés fogadta mindenhol. Százezrek hallgatták és ünnepelték. Máriapócson és Budapesten, a Hősök terén a televízió közvetítette. Szinte az egész ország figyelte a szentatya minden mozdulatát. Azt hiszem nem ez volt a legfontosabb. A szentatya egy jel volt nekünk: magyarok, vigyázzatok! Nektek az Istenre szükségetek van. Elhagytátok az Istent. Szerencsétlenek lettetek. Vissza kell fordulni az Istenhez! Itt a kellő idő. Az Isten megadta a lehetőséget. Nem tudom, hogy sokan megértették-e. Azonban annyit tudok, hogy a pápa ezért jött el közénk. A pápai látogatás az Isten különös kegyelme volt. Megértettük a pápát? Népünk egyik része feltétlenül. Mintha a hitoktatás új lendületet kapott volna. Megalakulnak a különféle keresztény egyesületek. A fiatalság érdeklődik az Isten iránt. Több fiatal járna az Isten házába. Puszta lelkesedés ez csupán, mely elmúlik, mint már annyiszor történt, vagy komolyan elkezdődik már valami, mert a nép összefog és újra virágzásnak indul a hitélet? Ki tudná ezt most megmondani? Ami Szent István napján történt Moszkvában, az nekünk egy jel volt. A Szentatya is említette: az Isten kezében vagyunk. Megértettük-e ezt a jelet? Vagy az Istentől még keményebb jeleket várunk? Legyen szabad megemlítenem egy igen fájó mozzanatot, ami ebben a fényes ünnepségben szinte felháborító volt. Egy alkalommal, amikor a pápa a kocsijából kitette a kezét és az emberekkel kezet fogót valaki a pápa kezére ütött. Felháborító? Nemcsak az. Óriási szégyen ez ránk nézve. - A közelünkben felelőtlen emberek pápásdit játszottak. A pápához hasonló ruhába öltöztek és óriási gúnykacaj kíséretében szórakoztatták a hasonszőrű társaikat, emlékeztetésül. A török, hazánk középső részét tartotta elfoglalva. Ebben az időben hazánkban még egymillió magyar sem volt. Európa diplomatái azt mondták: a magyarság befejezte történelmi hivatását és rövidesen el fog pusztulni. Erdély a törökkel tartott. A magyarság feladta a reményt. Csak egy valaki volt, a 17. századi Európában, XI. Ince pápa, aki minden vagyonát pénzzé tette. Az európai keresztényeket felszólította: a magyarságot ne hagyjuk magára! Az ő sürgetésére indult meg az a felszabadító háború, amelyben a magyarság megmenekült. Nem a legnagyobb hálátlanság, s egyben butaság a pápa kezére verni? A hála és köszönet szálljon minden magyar ember szívéből Róma felé: köszönjük, hogy tanított! Bocsássa meg azok hálátlanságát, akik nem tudják még mindig, hogy mit cselekszenek! Mielőtt felszállott volna a repülőre, kezét áldásra emelve ezeket mondotta: „Emlékezetemben és imámban átölelem az egész magyar népet, a hazában élőket és a külföldön élő magyarok millióit is. Valamennyien szorítsák szívükhöz Szent István lelki örökségét és vele együtt növekedjék lelkűkben és szívükben a Boldogságos Szűz, a Magyarok Nagyasszonya iránti tisztelet.” - Ha mindez nem lesz csupán üres szó, hanem életünkben testet fog ölteni, akkor elmondhatjuk: a pápa nem hiába jött Magyarországra.
