Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-08-28 / 14. szám
1991. augusztus 28. 13 PAKSI HÍRNÖK Milyen volt Szent István? A római Szent Péter bazilika magyar kápolnájában egy szobrot mutattak meg. Azt mondották, hogy első magyar királyunknak, Szent Istvánnak szobra lenne az. Ránéztem és rögtön az a gondolatom támadt: ez nem lehet Szent István. Nem ilyen volt ő. Ez a szobor inkább egy nagyon békés természetű, egyszerű embert ábrázol, de nem Szent Istvánt. Szent István egészen más volt. Milyen lehetett hát első királyunk, akire ezer év távlatából visszatekintünk, és aki most is minden valamire való magyar embernek példaképe. Diplomata volt? Az, a legnemesebb fajtából. Eles elméje észrevette, ha a magyarság élni akar Európa legexponáltabb helyén, a népek ütközőpontjában, akkor a kalandozásokat sürgősen be kell fejezni. A keresztény népek sorába kell beállani, és meg kell mutatni a germánoknak és a szlávoknak: más is tud lenni a magyar. Elküldötte hát követeit a római pápához: vegye fel népét a keresztény népek sorába. Nem a német császárhoz fordult, sem a görög uralkodóhoz, hanem a pápához. Jelezni akarta ezzel, hogy ez a nép független akar lenni. Egyik segítségét sem kéri, hanem csak az Istenét a római pápa közvetítésével. Ez részéről zseniális lépés volt melyet ezer esztendő távlatából is megcsodálunk. Szent István csak príma, éleseszű diplomata volt? Kemény katona is volt, azzá kellett válnia, akit tisztelni illett az ellenségnek és barátnak egyaránt. Nyugatról a német császár, keletről a kunok és besenyők fenyegették. Benn az országban Koppány és Ajtony, és a különféle szeparatista erők szerették volna eltávolítani a trónról. Ez a kéz azonban kegyetlenül tudott lecsapni és rendre tanítani. Akire egyszer lesújtott ez a kemény ököl, az mégegyszer nem emelte fel kezét ellene. Szent Istvánunk az országban rendet teremtő uralkodó volt. Az az ország, amit elődeitől örökölt, az egymás ellen harcoló törzsek országa volt Ha ez a nép nem ment más népek ellen, akkor belül harcoltak a hatalomért. Koppány, Ajtony és Gyula István ellen és egymás ellen, ha külső ellenség ki nem irtja, akkor egymást irtják ki. Itt csak István tudott rendet teremteni és megértetni: nem egymást kiirtani, hanem egymást támogatni a cél. Nagyobb tragédiája a népnek, hogy nem pusztán a törzsek mentek egymás ellen, hanem ember ment ember ellen. S ez a szigorú és igazságos uralkodó rendet teremtett a nép között. Szent István példás életű édesapa is volt. Fiai, Ottó és Imre nevelésére különös gondot fordított. Adalbertét és Gellértet rendelte fiai mellé nevelőnek. De nem csak másra bízta rá gyermekeit hanem maga is szigorral és bölcsességgel ott állt mellettük. Amit atyjuktól láttak, az mind jellemüket és becsületességüket szilárdította. Erre az emberre rá volt írva: az Úr vonásait viseli lelkében, szívében. Első királyunk csak ennyi volt? Még látszatra sem, mert egész életére a mély, vallásos keresztényi élet volt a jellemző. Mint diplomata, mint katona, mint népének veztője, és mint édesapa, mindig keresztény akart lenni. Ettől senki sem tudta eltéríteni. Az isteni kegyelem működött benne, és ezt O mindig nagyra tartotta. Szent volt és magyar. E két vonás benne annyira összetartozott hogy ha valaki szét akarta volna választani, hát kardjához nyúl és megérteti: O mint igazán magyar embert ezt a kettőt nem engedi szétválasztani. Megéréztem ezt akkor, amikor a koronát és a kardot az Egyesült Álla1 mokból Budapestre hozták és ünnepélyesen fogadták. Megéreztem ezt akkor is, amikor a magyar Kápolnában ránéztem arra a Szent Istvánra, és lélekben tiltakoztam: Szent István több volt ennél. Ha erre a talpig jellemes, keménykezű, de mindvégig keresztény emberre gondolunk most annyi esztendő után, nem kellene-e odaállani melléje lélekben, és megmérni magunkat, hogy mennyit érünk mi keresztények és magyarok? Egyáltalán odamerünk-e állani? Kibírnánk-e szíveket és veséket átható tekintetét? Tudtatok-e ebben a korban, amikor olyan nehéz volt magyarnak és katolikus kereszténynek lenni, annak is maradni? És ha ezekhez méltatlanok voltatok, megvan-e bennetek az alázatos önismeret: méltatlan voltam ehhez a névhez. Ezt mindenkinek magának kell megtennie, most, jelenleg csendben. Lehet, hogy később talán másképpen is. Hiszen a történelem kerekét nem mi irányítjuk. Azonban most hagyjuk a tetemrehívást! Nézzünk a jelenre. Mire vagytok ti képesek és hajlandók a Szent István által gyakorolt és képviselt kereszténységért? Ugye látod, hogy ebben a tekintetben mennyi baj van? És azt is látod, hogy a bajokat meg kell szüntetni, minél előbb. Ezt rajtunk kívül senki nem teszi meg. Nekünk kell elkezdeni keményen és radikálisan. Keresztény édesapa, kezdd el a családban. Keresztény édesanya, állj helyt férjed mellett. Mentsétek meg gyermekeitek lelkét Mentsétek meg a keresztény családot. Növekedjék benne a jövendő magyar nemzedék, akire majd rá lehet bízni a hazát és a társadalmat. Ismerje meg ez a nemzedék a hitet a hazát és a társadalmat. Ismerje meg ez a nemzedék a hitét hogy hite szerint tudjon élni. Hogy el ne veszítse tájékozódását hogy Istenért és az Egyházért legyen hajlandó az áldozatra. Most is itt vannak közöttünk Koppány és Ajtony szellemi örökösei, akik nem karddal, hanem a szellem fegyvereivel szeretnék elcsavarni a fejünket. Keresztény kurzusról beszélnek, melyet ők találtak ki. Fáj nekik a keresztény iskola. Mint mondják: vallás nélkül is lehet gyermekeket becsületre nevelni. Ha Szent István ma élne, mit tenne ezekkel? Egyáltalán mernének-e így beszélni? Azt hiszem megkapnák, azt amit megérdemelnének. Azt hiszem, hogy népünk ezt nagyon jól látja, és aki nem hajlandó kinyitni a szemét, vajon nem fogják-e majd kinyittatni az eljövendő szomorú események? A keresztény magyarság készülődött. Várta a pápát akinek elődjétől első királyunk koronáját kapta, és aki népünket felvette a keresztény népek soraiba. Ma eljött, de vajon talált-e népünk szívében igazi hitet? Erre nektek kell válaszolni, nem annyira szóban és lelkesedéssel, hanem keresztény élettel. Bárcsak fel tudnánk nézni rá, első királyunkra és az Ő szellemében igazi keresztények és magyarok tudnánk lenni. ISGUM JÓZSEF plébános Szent Ferenc imádsága Én Uram! Engedd, hogy békéd szerszáma lehessek: Gyűlölet földjébe szeretetet vessek, Sokezemyi sebre gyógyírt hogy kenhessek, Kétségbeesőkben reménységet keltsek, Bánatok éjében örömfényt égessek. Én Uram Teremtőm! Adj nékem - nem vigaszt, De kitartó erőt, hogy megújítsam azt. Hímevet, hatalmat - Uram! — ne adj nékem: Megértés, alázat legyen mindég vélem. Szeretetet kapni, — nem az amit kérek: Szeretetet adni - vágyok amig élek. Hiszen adván részesülünk Minden boldog adományban, Megbocsájtva üdvözülünk Bűneink bocsánatában S halálunkban születünk meg Örök égi ragyogásban. Ámen
