Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-06-05 / 8. szám
Paksi Hírnök KÖZÉLETI FOLYÓIRAT 1991. június 5. ÁRA: 11,20 Ft III. évf. 8. szám ' > Szeretnénk útjára bocsátani egy riportsorozatot, mely arra hivatott, hogy az egyszerű paksi polgárt mutassa be; legyen az iparos, munkanélküli, munkás vagy parasztember. Legyen az a társadalom szélére sodródott figura, vagy vállalkozó, tehát elsősorban azok az emberek szólaljanak meg ebben a sorozatban, akiknek egyszerűségükben talán a legnehezebb manapság. Ezeknek az emberi életeknek a kitárulkozásától - többek közt - egymás jobb megértését reméljük és talán egymás igazságosabb megítélését is. szerkesztőség V________________________________________________________________________________________________________________y Különben nem A Kálvária tőszomszédságában afféle húszas, harmincas évekre emlékeztető szoba-konyhás, fehérre meszelt, takaros ház áll, kicsi udvarral és egy kedves öreg nénivel, Szakonyi Borbálával, aki hajlott kora és magányossága ellenére szerény elégedettségben él. Kedvesen fogad. Kis szobájában asztala mellé ültet és kérésemre beszél az életéről.- Borbála néni, arra kérem, beszéljen a gyermekkoráról, az ifjúságáról és arról, mikor, hogyan került Paksra!- Ezerkilencszáztizenhétben születtem Rácegresen, édesapám géplakatos volt korán meghalt Zalából került oda legény korában, édesanyám pedig Simontomyáról. Osszekommendálták őket ekkor édesanyám tizenhat éves volt édesapám huszonkettő. Heten voltunk testvérek. Uradalmi cselédként éltünk gróf Aponyi Géza birtokán. Tizennégy évesen meghalt a nővérem, őt édesapám követte, ő negyvenhárom éves volt kisöcsém tizenhat hónapanaszkodom... pos korában távozott, és bátyám is tizenhat éves korában, pedig ő akkor már harmadik éve kőművesinas volt Tizenkét éves koromig voltunk Rácegresen, édesanyám újból férjhez ment ekkor mostohaapánkkal Fölsőpélre kerültünk egy évig, azután Jánosmajorba, és végül Pálfán állapodtunk meg. Ekkor férjhez mentem, mivel ő paksi volt vele jöttem én is. A pusztai élet csodálatos volt és az uraság is nagyszerű ember. Emlékszem, amikor édesapám beteg volt a gróf ott ült az ágya szélén - kicsit sírdogál - egyébként édesapám után másfél konvenciót kaptunk. Manapság nincs az a gondoskodás, ami akkor volt Minden karácsonykor ajándékot kaptunk, fölírták az árvákat ruhát adtak, nem úgy, mint most Nem teszi meg egy igazgató, vagy egy följebbvaló, hogy bemegy egy földes lakásba. Nem éreztünk szükséget semmiből. Olyanok voltunk az uraságnak, mint a családtagok. Nem unatkoztunk, örültünk, dolgoztunk (Folytatás a 2. oldalon.) BALLAGAS 1991 Fájdalmaink Borongás, márciusi hónapra jellemző az időjárás. Ilyenkor az ember nehezen mozdul ki. A Tolnai út 23-as számához érve nyomnám a csengőt, de későn veszem észre, hogy nincs bekötve. A kapu nyitva van, az udvar hosszúkás, végében nyári konyha áll. Rönkökbe rakott ölfa, s holmi féltetős sufni. Ez minden. Sehol egy macska, egy kutya, egy baromfi. Igaz, az utóbbinak helye sem lenne. Özvegy Katona Jánosné csípőficammal született, nehezen mozog, de menni kell. Munkába, boltba, hivatalba, s olykor egy jó szóért a szomszédba, hogy meghallgassák. Kenyérre neki is szüksége van, akárcsak Győrösi Imrének, aki harminc éve epilepsziás és szívbeteg. Betegsége fájdalommal és lemondással jár. Élni azonban kell. A megmaradásért, az élet jogáért, mert nem csak a halálhoz van joga az embernek, hanem az élethez is. Győrösi Imrét nem lehet magára hagyni. Ezért is vállalta Katona Jánosné az éjszakai munkát a Költségvetési Üzemnél immár kilencedik éve. Éjjel dolgozik, nappal pedig fiát keresi szemével. Néha átszól a karateterembe, hallani akarja makacs hangját, látni akarja homlokát. Néha én is láttam őt a buszból, amint ott ült a hokedlin a kapu előtt, s a téglák fugái közül húzkodta a füvet, hogy tiszta legyen amin járunk. Más lehetősége nincs. Hiszen mi lehetne egyéb?Iskolát nem végzett. Sokáig Pásztón élt, most Pakson, alig pár éve. Azt hiszem dolgozna ő, ha lenne hol. De a városban nincs olyan munkalehetőség, amely erejéhez és tudásához mérten ellátná őt munkával. így marad a magány, az őrület. S maradnak a céltalan évek, a kuporgatások a holnapra, hogy legyen gyógyszerre és tüzelőre való. Közben a húsz esztendeje vásárolt bútor elveszti fényét és szálkásodni kezd, mint özvegy Katona Jánosné arca. Persze azért marad valami a keserűségen túl is. Marad a kérdés. Mások vajon miből? (1) A következő szám tartalmából: Lehelet, átvonuló árnyék az ember élete Hozzászólás „illetéktelenül”(?) a kárpótlási törvényről folyó vitához „Lehetetlen elképzelés, hogy az állam kivonuljon amagyar oktatási rendszerből” A Gárdonyi-kilátóról „A politika rettenetes dolog”
