Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-12-26 / 24. szám
Lépéselőnyben az iskolaszék felé Oktatási rendszerünk jelenlegi formájában a végét járja. Szükség van egy új irányítási módszer kialakítására. A témával foglalkozók közül többen az iskolaszékek újrafelállításában látják a megoldást. Az iskolaszékek meghatározása a Magyar Értelmező Kéziszótárban a következő: „elemi iskola helyi felügyeletére választott testület”. Mészáros István neveléstörténész a Népszabadság minapi számában adott interjújában többek között a következőket fogalmazta meg az iskolaszékről: „Az iskolaszékeket Eötvös népoktatási törvénye említi először 1868-ban, de a működését szabályozó törvény csak 8 évvel később jelent meg. Lényegében ennek alapján működött az iskolaszék 1948-ig. Ez a törvény kötelezte a közösségi és a felekezeti iskolákat iskolaszék felállítására. Az nem volt más, mint „tanhatóság”. Legalsó fokú, első fokú tanhatóság. A legfőbb feladata az volt, hogy érvényt szerezzen a tanügyi törvénynek, mindenekelőtt a tankötelezettségnek... Az iskolaszéknek kellett megteremtenie a feltételeket a tanításhoz. A másik fontos feladata az volt, hogy józan egyensúlyt teremtsen a központi irányítás és a helyi érdekek érvényesítése között... Az iskolaszéknek az oktatás rendjét, feltételeit kellett biztosítania... Az iskolaszék alapfeladatai közé tartozott, hogy tartsa a kapcsolatot a szülőkkel.” Az oktatás szervezésének megváltoztatása szükségszerű és időszerű. Ezt érezhette meg a Bezerédj iskola vezetése és tantestülete is, amikor 1990. november 13-ra öszszehívott egy, a szülőkből álló 11 fős „operatív” testületet. Egy olyan testületet kívánt beindítani, amely alapja, magja lehet az elkövetkezendő időben az iskola társadalmi irányításának. E testület a szülői munkaközösség mellett tevékenykedne. Lényegesen kisebb létszáma miatt könnyebben mozgatható lenne az szmk-nál (melynek több, mint 100 tagja van), és éppen ezért hatékonyabban tudna dolgozni. A testület igen heterogén, s ez az összetétel biztosíthatja a felmerülő feladatok, problémák alaposabb körüljárását és sokoldalúbb megoldását. Az ismerkedő, előkészítő megbeszélésen sikerült felvázolni a leendő testület fontosabb feladatait. Ezek röviden a következők:- összekötő szerep az iskolavezetés és az szmk között;- az iskola távlati céljainak kidolgozása; (a tantestülettel közösen)- szorosabb nevelő-szülő kapcsolat kialakítása;- külső kontroll biztosítása az iskolavezetés részére;- pedagógushivatás elismerésének visszaállítása;- magasabb szintű oktatás feltételeinek biztosítása. Ezt a testületet véleményezési, egyeztetési jogkörrel ruházná fel az iskola vezetése, az iskolai élet különböző területein. A szakmai munkába nem lehet beleszólása a testületnek. A hatékonyabb együttműködés érdekében fontos kidolgozni egy működési tervet, amelyben szerepelne az operatív testület „helye” az iskola működésében, feladatainak és hatáskörének meghatározása mellett. Az iskoláknak önállóan kell gazdálkodniuk az önkormányzat által biztosított pénzzel, ez néha lehetetlen helyzetbe hozza az iskola gazdasági vezetőségét, hiszen a keretösszeg (mint mindenütt) itt is kevés. Ebből a kevésből borzasztóan nehéz még az alapvető dolgokat is működtetni, nemhogy egy önálló arculattal rendelkező, igényes intézményt létrehozni. Éppen ezért kell, hogy alakuljanak minden tanintézetben különböző vállalkozásszerű csoportok, amelyek képesek lesznek: a jól működő fakultatív oktatást szponzorálni, az arra rászorulókat felzárkóztató, a tehetségesebb gyermekeket felkaroló, az iskolai tananyagnál jóval magasabb szintű tudást biztosítani képes szakköröket, önképző- és sportköröket patronálni. Az egységes nevelési hatások fontossága Minden gyermek növekedése során az ingerek nagyon sok fajtájával találkozik, és igen nehéz azokat feldolgoznia. Szüksége van tehát arra, hogy valaki segítse őt az ingerek szelektálásában, könnyebbé tegye számára megkülönböztetni a jót a rossztól, a helyeset a helytelentől. Kire támaszkodhat ezen a téren a gyermek? Az első, akinek a legjelentősebb szerep jut, az édesanya. Ö az, aki melengető szavaival el tudja fogadtatni gyermekével még a fájdalmat is. Általa válik hozzánk tartozónak a bennünket körbevevő szűkebb közösség, a család, és Ö határozza meg elsődlegesen a viszonyunkat a szélesebb társadalmi közösséghez is. Maradjunk azonban a családnál néhány mondat erejéig. Minden gyermek értelmi képességének kiaknázása a szülők adottságaitól függő, és a család társadalmi helyzetéből adódó nevelési folyamat eredménye. A kedvezőtlen környezet bizonyos esetekben (alkoholfogyasztás, súlyos testi ártalmak) olyan szervi elváltozást idézhet elő, amelyek helyrehozhatatlanok. Általában azonban a rossz környezet hatása következtében rossz tulajdonságokkal rendelkező gyermek jól szervezett, normális, segítő-fejlesztő-ösztönző környezetben kedvező irányban megváltozik. A család tehát a csecsemőkortól kezdődően igen erősen meghatározza, hogy milyen lesz a gyermek viszonya később környezetében a kisebb közösségekhez, mint az óvoda, iskola, vagy a nagy közösséghez, a társadalmi egészhez. Nem vitatható azonban a környezet szerepe sem abban, hogy mennyire segíti vagy gátolja a gyermeket fejlődésében. Kétségtelen, hogy egy gazdag tartalmú, fejlődést segítő környezetben könnyebben bontakoznak ki a tehetségek, mint ott, ahol a gátlások, a fejlődéstfékező rossz hatások érvényesülnek. Ezen a ponton jutottunk el egy új fogalomhoz, amely napjaink nevelésében kiemelkedő szerepet játszik, ez pedig az egymásrautaltság. Ha a társadalom jól képzett, tehetséges fiatalokat akar kinevelni a Igen, úgy áll a dolog, hogy pénzt kell termelnie az iskoláknak és ehhez az új helyzethez kellenek a hajdan jól működő és a jövőben ismét valószínűen létrejövő iskolaszékek (vagy iskolabizottságok, vagy operatív testületek). Nem várhatja el senki a már amúgy is nagyon túlterhelt pedagógusoktól, hogy ezt a hatalmas feladatot is kizárólagosan az ő nyakukba variják. Segítségre, értő és odaadó támogatásra van szükségük. Ezt pedig kitől-mástól kaphatják meg, ha nem a szülőktől. Azoktól a szülőktől, akiknek gyermekeit oktatják, nevelik hosszú éveken keresztül. Ma már nem elég csak elküldeni az apróságokat az iskolába, áldozatot is kell vállalni azért, hogy a bennünket követő generáció képes legyen eljutni az „Európa Házba” (nekünk már úgy gondolom, nem adatik meg ez a lehetőség). Kevés már az „ingyenes” oktatás ahhoz, hogy utoléljük vagy csak megközelítsük a nyugati tanítás színvonalát. Áldozatokat kell vállalni (kinek-kinek képessége, adottsága szerint)! Ha megtagadjuk gyermekeinktől a magasabb szintű képzés feltételeit, akkor jövőjüket tagadjuk meg. Ezt a mulasztást pedig mi nem vállalhatjuk fel. E sokrétű és igen felelősségteljes feladat igényli egy modern szemléletű és a már bevált módszereket is megtartó iskolairányítás létrehozását. Véleményem szerint ennek volt első lépése ez a november 13-i beszélgetés a Bezerédj Általános Iskola tanári szobájában. SCHLICKERT JÓZSEF gyermekekből, biztosítania kell a családok számára a fejlesztő, tehetséggondozó környezet kialakításának feltételeit. Ellenben, ha a családok a felkínált lehetőségekkel nem tudnak megfelelően élni, az a társadalmi megújulás lehetőségének elpocsékolása, az az ország folyamatos leépítése, kifosztása. Ezért ajánlom mindenki figyelmébe, aki szeretné, hogy a jövőben jobb legyen, mint most, keressük meg azokat a lehetőségeket, ahol még vannak tartalékaink, építsünk ki szorosabb együttműködési formákat a nevetési intézmények és családok között. Ismerkedjünk meg egymás célkitűzéseivel, elképzeléseivel. Később ezek egyeztetésével vagy közelítésével is növelni tudjuk a nevelés hatékonyságát, a társadalmi értékek újratermelését, megőrzését. , . Homok L. PAKSI HÍRNÖK 16 1990. DECEMBER 26.
